2024. június 1. - Tünde

2010-re 2 millió tonna kukoricából lehet bioüzemanyag

A tervek szerint, 2009-2010-re, az agrártárca céljainak megfelelően már kétmillió tonna kukorica feldolgozására alkalmas bioüzemanyag gyártó kapacitásműködik majd Magyarországon - mondta Gráf József csütörtökön Gyöngyösön.
2007. február 22. csütörtök 12:55 - Hírextra

A már működő két üzem mellett 2008 második felében újabb két-háromban kezdődik meg a termelés, ami már több mint egymillió tonna tengeri feldolgozását biztosítja - mondta az agrárminiszter azon a rendezvényen, amelyet az IKR Zrt. és a gyöngyösi főiskola közötti, bioenergetikai kutatási programok megvalósításáról szóló együttműködési megállapodás aláírása alkalmából tartottak. A fejlesztésekhez szükséges kutatásokat, az egyetemek és főiskolák mentén létrehozott regionális tudásközpontokra kívánja bízni a tárca; ezt szolgálja a most megszületett együttműködés is - mondta a miniszter.

Szaxon Attila, a 2006-ban 75 milliárd forintos árbevétel mellett működő, kukorica termesztéssel és a hozzá kapcsolódó integrátori tevékenységgel foglalkozó IKR Zrt. vezérigazgatója hangsúlyozta,hogy a fosszilis energiahordozók korlátozott hozzáférése és növekvő ára miatt, mára megnőtt a megújuló energiaforrások, a bioüzemanyagok előállításának jelentősége. A növények energetikai hasznosítása egyben mérsékelheti a piacot veszélyeztető szemes termény többletet is - mondta.

A gyöngyösi Károly Róbert főiskolán gazdálkodási és mezőgazdasági karokon 16 ezer hallgatót oktatnak. Többségük távoktatás formájában sajátítja el a diploma megszerzéséhez szükséges ismereteket.

Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Gazdaság / HR témában
Ön miként vélekedik a magyar gazdaságról?
A gazdaságunk szárnyal, határ a csillagos ég!
A gazdaságunk bár a levegőben van, magassága legfeljebb másfél méter, sebessége egy csigával azonos.
A gazdaságunk valaha szárnyalt, jelenleg a sütőben sül, zöldségkörettel.
A reformok működnek
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását