2024. október 7. - Amália

A miniszterelnök embere felügyeli az új kormányhivatalok építését

Görözdi Györgyöt, a Kincstári Vagyoni Igazgatóság munkatársát miniszterelnöki megbízottnak nevezi ki Gyurcsány Ferenc miniszterelnök a kormányzati negyed projekt megvalósításának vezetésére és koordinálására.
2007. február 14. szerda 18:35 - Hírextra

A kormányzati negyed kialakításakor prioritásként kezelik, hogy az újonnan felépített épületegyüttes illeszkedjen Budapest városszerkezetébe, illetve közvetlen környezetébe, ezért a pályázóknak a Nyugat pályaudvar környékének átfogó rendezésére is tervjavaslatokat kell készíteniük.

Görözdi György miniszterelnöki megbízott elmondta: amellett, hogy a pályázat nyílt, a kiírást elküldik ötven neves külföldi építészcégnek, hogy közvetlenül is felhívják a figyelmüket a lehetőségre. A tervpályázati kiírás előkészítésében és a munkában a kormányzat és a Kincstári Vagyoni Igazgatóság mellett képviselteti magát a Magyar Építész Kamara, és részt vesz benne számos nemzetközi építész is, például Hans Stimmann, Berlin főépítésze, Josep A. Acebillo Marin, Barcelona főépítésze valamint Daniel Libeskind New Yorkból, aki többek között a szeptember 11-e utáni újjáépítésen dolgozott - ismertette az elképzelést a szakember.

Kitért arra: a pályázóknak két feladatot kell teljesíteniük: egyrészt a kormányzati épületegyüttes építészeti arculatát kell megfogalmazniuk, másrészt a Nyugat pályaudvar környékének átfogó rendezésére kell javaslatot készíteniük. A pályázatok beadási határideje 2007. május 21., eredményhirdetés 2007. június 11-én várható - közölte.

Görözdi György arról is beszélt, hogy pályázók a bírálóbizottság döntése alapján különböző összegű díjazásban részesülhetnek, a díjak alsó határa egymillió, felső határa 20 millió forint, erre bruttó 100 millió forint költhetnek összesen. Megjegyezte, hogy a kormány április 30. után dönt a beruházás finanszírozási konstrukciójától, ez határozza majd meg a további menetrendet.

Az átadás 2009. május 31-re várható. A miniszterelnöki megbízott kérdésre válaszolva azt mondta: nem lesz semmilyen stílusbeli megkötés, azt sem szabják meg, hogy a kijelölt területen belül hova tervezi az építész az épületegyüttest. A sajtótájékoztatón kiosztott háttéranyagból kiderül, hogy a bírálóbizottság elnöke Görözdi György, a társelnök Sylvester Ádám a Magyar Építész Kamarától, a szakmai titkár pedig Keszthelyi Péter, a BM Beruházási és Közbeszerzési Zrt.-től.

Tagok: Beleznay Éva, Budapest főépítésze, Daniel Libeskind, Hajdu Miklós, a Kincstári Vagyoni Igazgatóság munkatársa, Hans Stimmann, Josep A. Acebillo Marin, ifj. Kálmán Ernő és Tétényi Éva, a Magyar Építész Kamarától, Mihályfi László, a VI. kerület főépítésze. Póttagok: Schwarczuk Ágnes a Magyar Építész Kamarától és Poczkodi Balázs jogi szakértő.

Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Gazdaság / HR témában
Ön miként vélekedik a magyar gazdaságról?
A gazdaságunk szárnyal, határ a csillagos ég!
A gazdaságunk bár a levegőben van, magassága legfeljebb másfél méter, sebessége egy csigával azonos.
A gazdaságunk valaha szárnyalt, jelenleg a sütőben sül, zöldségkörettel.
A reformok működnek
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását