2024. május 9. - Gergely

Tanulmányokat cenzúráztatott a Fehér Ház

A Bush-kormányzatot azzal vádolják, hogy rendszeresen befolyásolta az adminisztrációhoz tartozó klímakutatókat, hogy megsemmisítsék a terhelő anyagokat a globális felmelegedésről.
2007. január 31. szerda 12:35 - Hírextra

A tudósok egy keddi kongresszusi meghallgatáson úgy fogalmaztak, a Fehér Ház nyomást gyakorolt rájuk, hogy ne szerepeljenek a klímaváltozásra utaló kifejezések a tanulmányokban, és korlátozta még a téma említését is. A kormányzat így akarta elkerülni, hogy politikai vita kerekedjen abból, hogy ellenzi az üvegházhatást fokozó gázok kibocsátásának kötelező ellenőrzését.

Az amerikai kormányzat beleszólása arra is kiterjedt, hogy meghatározza a globális felmelegedés, illetve a klímaváltozás kifejezések használatát - állították a kutatók. A kormányszerveknél dolgozó tudósok közel fele állította, hogy azt az utasítást kapta, ne szerepeljenek tanulmányaikban ezek a szavak.

Rick Piltz, a klímaváltozással foglalkozó tudományos program korábbi munkatársa úgy vélekedett, a Bush-kormányzat ezen gyakorlata miatt a tudósok öncenzúrát alkalmaztak. Mint mondta, maga is megdöbbent a politikai befolyás mértékén, hiszen gyakorlatilag felügyelték a munkájukat.

Egy felmérés szerint a kutatók 46 százaléka ismerte el, hogy figyelmeztetést kapott a szóhasználat kapcsán, 43 százalékuknak javítottak a szövegein, míg a tudósok 38 százaléka tud arról, hogy információkat húztak ki a tudományos munkákból.

Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Külföld témában
Mit várhatunk Joe Biden elnökségétől?
Visszatér a józan ész a Fehér Házba
Újra jön a neoliberalizmus
Semmi nem változik
Biden megbuktatja az európai féldemokráciákat
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását