BKV - botrány! Bizonyító dokumentumokkal

A HírExtra birtokába jutott dokumentumok szerint a BKV ott folytatja ahol abbahagyta. Hiába ígérte meg kinevezésekor Kocsis István, hogy beszünteti a tanácsadó cégek pénzelését, bizonyíthatóan ezt teszi.

A BKV-nál nem először merül fel a tanácsadásért elköltött közpénzek jogossága. Mindenki számára világos, hogy így lehet a legkönnyebben közpénzt folyatni magáncégekhez. Kitalál a cég valami jól hangzó tanulmányt, például: a devizapiaci változások hatásának elemzése, és megbíz egy magáncéget vele, természetesen többmillió forintért.

Persze, ha magyar cégről van szó, akkor hamar rá lehetne jönni ki áll  mögötte, így az is kiderülne milyen összefonódások vannak a BKV vezetése, fővárosi politikusok illetve a magánszektor vállalkozásai között. Ez nyilvánvaló nagy kockázatokat rejt. A profik ezért már offshore cégekben gondolkodnak.

Ami biztos: kétszer 56 ezer euró

BKV reakció
A BKV közleményben magyarázta meg a helyzetet. Ebben azt írják, az új vezérigazgató munkájának kezdetén a stratégiai célok eléréséhez kívánt elemzéseket beszerezni, amelyek elengedhetetlenek voltak a továbblépéshez. A BKV utalt arra a jogszabályra is, mely kimondja, az 50 millió forintos értékhatár alatt nem kell közbeszerzési eljárást lebonyolítani. Az említett kifizetések közel 17 millió forint.
Így tett a BKV is tavaly év végén. A két számla illetve a hozzájuk kapcsolódó teljesítési igazolás ezt világosan bizonyítja. (A képekre kattintva érhető el a teljes méret.) Az egyik 56 ezer euróról szól, melyben a BKV az Everest Capital S.A. nevű svájci székhelyű céggel kötött üzletet a „hitelfelvételi lehetőségek felmérésére”.

A teljesítési igazoláson személyesen Kocsis István vezérigazgatónak az aláírása található, ellenjegyzés nélkül.

A másik a „devizapiaci változások hatásának elemzésére” kifizetett szintén 56 ezer euró. A kiválasztott egy Dandy Trading Limited nevű bermudai cég. A teljesítési igazolást szintén Kocsis úr jegyzi. Mindkét számla csupán az ügylet első felét jelenti, azaz ez csak a pénz egy része.

Más portálon már a végső összeget is tudni vélik: így a Dandy 78 500 eurót, az Everest 81 900 eurót kapott a magyar adófizetők pénzéből, hogy jótanácsait megosztotta a közlekedési vállalattal. Ezek mai árfolyamon összesen 48 millió forintot tesznek ki. Érdekes összefonódás, hogy mindkét cég ugyanannál a ciprusi banknál, a Bank of Cyprus Ltd.-nél vezeti számláját.

Kik ezek egyáltalán?

Furcsa módon egyik cég sem bír nemzetközi elismeréssel abban a témában, amire őket tanácsadóként felkérték. Ráadásul, ha a BKV ilyen jellegű tanácsot szeretne kérni, akkor első körben hazai pénzintézeteket kellene megkeresnie, esetleg olyan elismert nemzetközi könyvvizsgáló cégeket, akiknek a hátterük kristálytiszta.

Annak, hogy a vállalat közpénzen ilyen homályos vállalkozásokkal szerződik, egyetlen ésszerű oka lehet: csökkenteni az átláthatóságot. Az ezek után kialakult nagy homályból egy dolog teljesen világos, ez pedig a cél: minél több pénzt "lenyúlni".

Az ügynek az ad különleges ízt, hogy Kocsis István BKV vezér tavalyi kinevezésekor éppen az ilyen ügyletekbe belebukott Antal Attilát váltotta. Kocsis akkor kijelentette, a milliárdos tanácsaadásoknak véget kíván vetni.

Az eredményt látjuk.