Tízezer zarándok

Mintegy tízezer ember részvételével indult el szombaton reggel Budapesten, a Városmajorból Máriaremetére az idei Mindszenty zarándoklat - jelentette az MTI tudósítója a helyszínről.

A gyülekező tömeg a városmajori Jézus szíve templomtól a Szamos utcáig és a Szilágyi Erzsébet fasorig ért. A zarándoklaton részt vesz a legtöbb budapesti és sok vidéki plébánia és kivonultak a katolikus iskolák is. A menet reggel nyolc órakor indult neki a 14 kilométeres útnak, a zarándokok énekét a Mária Rádió egyenes adásában a Mátyás templom karnagya irányítja főkántorként.
A tömeg templomi zászlók, a plébániák nevét feltüntető egyentáblák alatt vonul Udvardy György és Bíró László püspökök vezetésével.

Az idei Mindszenty zarándoklatot jubileumi zarándoklatnak hirdették meg a szervezők, mivel hatvan évvel ezelőtt, 1947. szeptember 15-én tartották a Boldogasszony éve alkalmával azt a zarándoklatot, amelyen Mindszenty József bíboros vezetésével mintegy százezer ember vonult a Városmajorból a remetei Boldogasszonyhoz.

Forrás: MTI