2024. május 10. - Ármin, Pálma

Nagy veszélyben a jövő évi kenyerünk

Az ország úszik a belvízben, talán Szabolcsban a legsúlyosabb a helyzet. Rácz Imrével, a MAGOSZ elnökségi tagjával beszélgettünk a kialakult helyzetről.
2011. január 10. hétfő 16:49 - Tóbiás Gábor
Milyen most a helyzet Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében?

Az enyhe idő miatt gyorsan elindult az olvadás. A csapadékvizet nincs hová vezetni, mert ahová vezetnénk, azok a csatornák már tele vannak.

A mezőgazdasági területek – itt főleg azokra gondolok, ahol a gabonafélék vannak – körülbelül egyharmadán áll most a víz. Ez nagy veszélyt jelent a jövő évi kenyérre nézve.

A kukoricát sem tudtuk betakarítani, még körülbelül az egyharmada kint van. Ősszel csak kevesebb gabonafélét tudtunk vetni az időjárás miatt és most ennek a kevésnek is az egyharmada víz alatt áll.



Mekkora terület van víz alatt?

Körülbelül háromszázötvenezer hektár.

Van valamilyen remény a megoldásra?

Az önkormányzatok szivattyúkat vásároltak, de a legnagyobb baj az, hogy nincs már hova nyomatnunk a vizet. Lehetetlen a helyzet. Hiába akarjuk a csatornába beleemelni a vizet ott is annyi van, hogy kiönt. Erre nem tudunk megoldást.

Ki a felelős a csatornák elhanyagolt állapotáért?

Ez az elmúlt tíz-húzs évnek a következménye. A külterületi csatornákat a vízgazdálkodási társaságoknak kellett volna működtetni, tisztán tartani.

Nagyon fel voltam háborodva azon, hogy ez a vállalat, ahová mi tartozunk a nyereséges cégek top százas listáján előkelő helyet foglal el, miközben az egész megyét elviszi a víz. Annak örültem volna inkább, ha ez a cég veszteséges lett volna, mert minden fillérét arra költötte, hogy ez a helyzet most ne forduljon elő.

Őket nem lehet valahogy felelősségre vonni?

Hallottam már arról, hogy a gazdakörön keresztül összefogtak a gazdák és perre mentek. Meg is nyerték a pert, de nincs értelme egyenként pereskedni.

Együtt kéne kezdeni valamit, hiszen a víztársulási díjat mindenkinek be kellett fizetni. Abba viszont nincsen beleszólásunk, hogy ezt mire költik. Ha bútor- meg autóvásárlásra megy a pénz és nem arra, amire a gazdák befizették, akkor egy ilyen helyzet adódik. Most felelős nincs, kár viszont van.



Mennyit kellett fizetni ennek a társaságnak?

Évente körülbelül kétezer forintot hektáronként. Ennyi volt a kötelező víztársulási díj. Ezt január elsejétől eltörölték, de visszamenőleg a lemaradást bírósági úton próbálják meg behajtani. Be is fogják. Most nem kötelező fizetni, éppen most alakul át a rendszer.

Abban bízunk, hogy nem jön több csapadék. Ha sok eső lesz tavasszal, akkor nem tudunk majd vetni.

A gabonaiparra ez milyen hatással lehet?

Fel se lehet mérni. A gabonaféléknek a felét vetették most el az országban. Most ennek az egyharmadán áll a víz. Az már látszik, hogy nem lesz elég a kenyérre való.

Importálni kell majd?

Ahogy halljuk a híreket, más országban sem jobb a helyzet. Németországban és Lengyelországban is ugyanígy áll a víz mindenhol.

A belvízhelyzet
Egy nap alatt 18 négyzetkilométerrel nőtt a belvízzel elöntött területek nagysága a Tiszántúli Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság területén, ahol már összesen 454 négyzetkilométer van víz alatt - közölte Bara Sándor védelemvezető hétfőn az MTI-vel. A szakember elmondta: az olvadás miatt kialakult helyzetben az igazgatóság különös hangsúlyt fektet az uszadékok kiszedésére, a vízfolyási akadályok eltávolítására, valamint a csatornák kotrására.

Az igazgatóság az elmúlt 24 órában 23 szivattyútelepet üzemeltetett, amelyekkel 4,1 millió köbméter belvizet emeltek át a befogadókba. A területünkön lévő 21 belvíztározóban mintegy 42 millió köbméter belvizet tartanak vissza - tette hozzá.

Továbbra is mind a 12 belvízvédelmi szakaszon készültség van elrendelve, ebből háromban - a Berettyó-alsón, a Kállón és az Alsó-Nyírvíz-Nagy-érin - a legmagasabb, harmadfokú a készültség, míg a többi esetében másodfokot tartanak fenn. Az igazgatóság mellett a vízgazdálkodási társulatok és az önkormányzatok is folyamatosan védekeznek.

forrás: MTI

Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását