2024. április 20. - Tivadar

A növények mentik meg a Földet?

Fényvisszaverő képességgel bíró haszonnövények telepítése több mint egy Celsius-fokkal hűthetné Európában a nyári középhőmérsékletet brit kutatók szerint.
2010. november 9. kedd 07:48 - HírExtra
A növények - ragyogó leveleik vagy finom szőreik révén - visszatükrözik a napfény, és ezzel együtt az energia egy részét - részletezték a Bristoli Egyetem szakemberei a brit tudományos akadémia hétfői közleményében.

Az aloe vera levelének például erősen fényvisszaverő felülete van, de haszonnövényeknek is rendelkeznek hasonló tulajdonsággal - mutatott rá Joy Singarayer, a kutatócsoport egyik tagja, megjegyezve azonban, hogy még csak a kutatások elején járnak.

A szakemberek abból indulnak ki, hogy ilyen növények nagy területen való ültetésével bizonyos régiókban akár egy fokkal is lehetne csökkenteni a hőmérsékletet. A módszer elsősorban Európában, Észak-Amerikában, valamint Ázsia déli részében lenne megvalósítható, vagyis azokon a vidékeken, ahol kiterjedt a mezőgazdaság.

A kutatók javasolták, hogy búza, rozs és más gabonák ültetésénél a jövőben válasszák azokat a fajtákat, amelyek a legtöbb fényt verik vissza. A fokozott fényvisszaverődés révén Európában átlagosan több mint egy Celius-fokkal lehetne csökkenteni a nyári hőmérsékletet - vélekednek.

A javaslat része azoknak a projekteknek, amelyekről jelenleg is tárgyalnak. Ezek a programok a technika révén befolyásolnák a Föld éghajlatát, hogy csökkentsék a felmelegedés mértékét. A brit tudományos akadémia két módszert vizsgál. Az egyik a Carbon Dioxide Removal (CDR), vagyis a szén-dioxid kivonása a légkörből. A másik a Solar Radiation Management (SRM), a napsugarak kezelése.

Utóbbi része egy olyan elképzelés, amelynek keretében óriási naptükröket installálnának a világűrben, hogy eltereljék a napfény egy részét.

Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Tudomány témában
Ön szerint mi okozta a koronavírust?
Egyszerű véletlen
Az állatok és emberek közt megnövekedett találkozásszám
Kína terjesztette gazdasági előnyökért
Trump áll mögötte
Nem tudom, de nem lehet véletlen
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását