2024. május 12. - Pongrác

Fleto és Gordon együtt pereltek

Bajnai Gordon és Gyurcsány Ferenc korábbi kormányfő is beperelte Budai Gyula miniszterelnöki megbízottat - erről a politikusok titkárságai tájékoztatták.
2010. augusztus 12. csütörtök 16:26 - HírExtra
Közlésük szerint mindkét politikus kétrendbeli rágalmazás és személyiségi jogának megsértése miatt fordult bírósághoz amiatt, hogy Budai Gyula július 28-i sajtótájékoztatóján azt mondta: dokumentumok igazolják, hogy Sukoró ügyében Bajnai Gordon és Gyurcsány Ferenc volt kormányfők hamisan tanúskodtak az ügyészség előtt.

A kétrendbeli rágalmazás magánvádas büntetőeljárást a Ráckevei Városi Bíróságnál, a személyiségi jogi polgári peres eljárást a Pest Megyei Bíróság előtt indította a két politikus.
Bajnai Gordon és Gyurcsány Ferenc titkárságai a július 28-i sajtótájékoztató után már visszautasították Budai Gyula miniszterelnöki megbízott állításait.

Bajnai Gordon titkársága az MTI-vel akkor azt közölte: Budai Gyula hamisan vádolja a volt miniszterelnököt. Bajnai Gordon mindenben együttműködött az ügyészséggel, a hivatal minden kérdésére válaszolt és tanúvallomását nyilvánosságra is hozta - tették hozzá.

Budai Gyula a sajtótájékoztatóján azt is mondta, birtokába került több olyan angol nyelvű levél, amelyet Bajnai Gordonnak címzett az izraeli befektető, illetve amit Bajnai Gordon és Veres János volt pénzügyminiszter írt az izraeli befektetőnek.

Hozzátette: a 2008. május 26-i kormányülésről szóló dokumentum angol nyelvű változata is megtalálható a levelezésben, amely alapján állítható, hogy mind a két volt kormányfő "valótlan tartalmú, hamis tanúvallomást" tett ügyészségi meghallgatásán. Mind a két volt miniszterelnöknek konkrét tudomása volt több olyan tényről, amely Sukoró ügyében döntő lehet - fűzte hozzá a miniszterelnöki megbízott.

Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Bűnügy témában
Ön mivel büntetné a halált okozó ittas vezetést?
Azzal amit okoz: halállal
Életfogytiglan
Tíz lév letöltendő
Néhány év elég
Jogosítvány örökös elvétele
Nem büntetném
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását