Illényi Katicát nagy öröm érte a nyáron, hiszen július 1-én hazaérkeztek külföldön élő testvérei. Mindegyikük más országban él és muzsikál, most azonban nagy dobásra készülnek decemberben. Egy közös koncerten az összes komoly és könnyűzenei műfajt megszólaltatják, így mindkét hölgyegyéniségét megismerheti a hallgatóság. Szólóban és közösen is előadnak olyan műveket, amelyekben megmutatják, milyen remekül tudnak együtt zenélni. Kérdéseinkre mindkét testvér válaszolt, így kicsit betekintést engednek nekünk az igazi testvéri szeretetbe.

Mennyire mély a kapcsolat kettőtök között?

Katica: A legmélyebb. Együtt nőttünk fel, együtt játszottunk, Anikó még mindig a legjobb barátnőm. Mindent együtt csináltunk annak idején, és most is tudom szinte minden nap, hogy mit főz, pedig ő Svájcban él. Rendszeresen együtt nyaralunk, ezen a nyáron is, igaz, most a decemberi közös koncertünket készítettük elő itthon. Ha mindenből elegem van, kirepülök hozzá Winterthurba pihenni pár napra. Együtt nevetünk és sírunk, ha baj van.

Anikó: Mélyebb nem is lehet.

Mi az, amit a legjobban szeretsz a testvéredben?

Katica: A jó szívét, áldozatkészséget, családcentrikusságát. Anikó nap, mint nap beszél rajtam kívül az édesanyámmal, az öcsémmel és még a bátyámmal is, aki Amerikában él. Ő ért meg a legjobban és ő az, akivel biztos, hogy meg tudom osztani a problémáimat.

Anikó: A vidámságát, a pozitív életszemléletét, azt, hogy mindig buli, ha együtt vagyunk. Mindig és mindenben tudok rá számítani. Azt, hogy ő ismer a legjobban engem, utánam. Akármi történik vele, meg tudjuk beszélni.

Miben vagytok teljesen különbözőek?

Katica: Nincs ilyen. Ha vásárolni megyek, ugyanazt a csizmát veszi meg Svájcban, amit én itthon. Ugyanazt a rúzst veszi meg 1000 km-el távolabb, amit én. Nem csak a színe, még a márkája is megegyezik. Ezen már nem is csodálkozunk. Az ízlésünk teljesen egyforma.

Anikó: Mindketten nagyon türelmesek és konfliktuskerülők vagyunk, de én még tovább tűrök, mint ő. Katica a kiszolgáltatott helyzeteket nem viseli. Képes mindent felrúgni maga körül és inkább a nulláról kezdeni az egészet elölről. Mégis, néha én vagyok a lobbanékonyabb.

Mi az első emléked róla?

Katica: Közösen ültünk a nagypapa ölében, aki mesélt, miközben a térdén lovagoltatott minket a teraszon, a cseresznyefa alatt.

Anikó: A hallban az asztal alatt berendeztünk egy babaszobát és évekig játszottuk a képzeletbeli családi életünket teljes átéléssel…

Mivel borított ki eddig legjobban?

Katica: Soha nem borított ki semmivel.

Anikó: Amikor elsős voltam a konziban ő meg negyedikes, utáltam, hogy sminkeli magát.

Mikor voltál legbüszkébb a testvéredre?

Katica: Amikor úgy vették fel Svájcba csellistának - mint később kiderült -, hogy előzetesen eldöntötték: Kelet- Európából nem vesznek fel senkit. Egy évig vizsgáztatták, próbáltak hibát találniAnikóban, de nem sikerült. Felvették szólamvezető csellistának, hála az édesapám kitartó zenei nevelésének és a kiváló magyar zenei oktatásnak, az Akadémia magas szintű képzésének.

Anikó: Akkor, amikor először láttam élőben az önálló estjét a Thália Színházban. Nagyon büszke voltam rá, és persze végigbőgtem az előadást.

Okozott-e már meglepetést?

Katica: Igen, Bazelben volt vendégszereplésem, amikor váratlanul megjelent az öltözőben a pár hónapos kisfiával, akit akkor láttam először.

Anikó: Igen, egyszer, amikor még tinédzserek voltunk, kaptam tőle egy megérdemelt pofont. Jogos volt, de nagyon meglepett.