2024. március 28. - Gedeon, Johanna
Csodakeblek, botoxízű ajkak: sok férfit taszítanak, másokat begerjesztenek a plasztikázott lányok. A műtétek áldozatai még a celeb pasikat sem hagyják hidegen!
2010. június 19. szombat 17:39 - Király Lilla
Nagy Feró

A nemzet csótánya sejtelmesen fogalmazott arról, hogy jót tesz-e egy nőnek a plasztikai műtét: „Ha egy hölgynek nem adatott meg a szépség, vagy kevés az, amit az istentől kapott és tesz ellene, nem ítélem el. Mindenkinek saját magának kell tudnia, hogy bevállal-e egy műtétet, vagy nem."

"Bár az is igaz, hogy általában egyik nem sincs megelégedve természet adta adottságaival. Ha visszafogottan igazíttat magán valamit egy hölgy, és nem szabdaltatja szét magát, az a szíve joga – mondta el a HírExtrának Feró. Persze olyan is van, amit nem tudok megérteni - teszi hozzá. "Például rengeteg sztár hölgyemény csináltat magának hatalmas melleket, pedig nem feltétlenül lenne rá szüksége".

A plasztikai sebészet régen
A kezdetleges plasztikai beavatkozásokkal már az ősi Egyiptomban is foglalkoztak, de a módszerek fejlődése igazán 2600 évvel ezelőtt Indiában kezdődött, ahol már helyreállító műtétekre került sor megcsonkított bűnözők esetében. Az altatási és fertőzés-gátló módszerek azonban csak a 19. században tették lehetővé a komolyabb sebészeti beavatkozásokat, a 20. században pedig előtérbe kerültek az esztétikai műtétek, a mellkorrekció és a szilikon-implantátumok.          

(forrás:egeszseg.origo.hu)
"Persze mindenkinek magának kell eldöntenie, mihez kezd a testével. Azt is meg tudom érteni, ha valakit zavar az, hogy öregszik és már fonnyadni kezd, és így igazíttat egy kicsit a vonalain. Egy jó nő nem attól jó nő, hogy plasztikáztatta-e magát vagy sem” - véli Feró.

A Beatrice frontembere szerint nem könnyű behatárolni a szépséget: „Egy nőben kell, hogy legyen valami „X-faktor”, valami varázs, sejtelmesség, ami megmozgatja a férfi fantáziát, amit egyébként nem nehéz megmozgatni, mert egy férfinak minden nő felfedezetlen terület. Az én fantáziámat például kifejezetten megmozgatja, ha valakiben van egy kis „nőstény”.

"Az ideális nő lehet egy kicsit dundi, vagy szeplős…arra nagyon be tudnék indulni! Sőt, azt sem tartom bajnak, ha valakinek egy kicsit lóg a melle. Csak legyen természetes, vagy viselje természetesen, ha nem az. Ha például lilára festi valaki a haját, és megmarad a természetes kisugárzása, még az is belefér. Alapvetően mindegy, hogy plasztikázott-e egy nő, vagy sem. A lényeg az, ha odabújok mellé, érezzem azt, hogy egy nő mellett fekszem" - nyilatkozta az X-faktor mentora.

Zámbó Árpi


Zámbó Árpi véleménye egész más: „Esztétikailag biztos, hogy szépséget nyújt a plasztika, bár lehet, hogy veszélyes, hisz ez nem természetes dolog. Manapság ez a divat, de egyértelmű, hogy egészségtelen. Ennek ellenére szerintem egy szépen megcsinált szilikonmell mindenképpen dekoratívabb, mint egy sima, és több férfi fordul meg egy ilyen dekoltázs után."

"Egyesek azért túlzásba esnek, mondjuk Geronazzo Mária már nagyon sok! Szerintem ő már nem tudja, mit csinál a bolondságával, pár év múlva talán meg is fogja bánni azt, hogy ennyire túlzásba vitte a műtéteket."

"Egy ideális műtött nő olyan, mint Claudia Schiffer. Én a szoborformájú, nyúlánk alkatú nőket szeretem, akiknek fiatalos a kisugárzásuk, ő pont ilyen. Bár gondolom, minden férfi ezt szereti"- tette hozzá nevetve Jimmy öccse. "Viszont sok más módon is lehet tenni a szépségért. Például a ráncokat krémekkel is lehet kezelni, bár nem tudom, mennyire hatékonyak. Ezzel szemben a műtét biztos, de fájdalmas. Döntse el mindenki maga, hogy melyik utat választja!"

Aradszky László


Aradszky László, a táncdalfesztiválok királya szerint is jó dolog a plasztikai műtét. Az énekes kiemelte, hogy rendkívül pozitív tulajdonság az, ha valaki hiú és mindent megtesz a jó megjelenésért. „Mindenképpen jó, ha egy nő hiú!"

"Mióta világ a világ, mindkét nem harcol a másik kegyeiért, érthető, hogy újabb harci eszközöket vetnek be, hogy minél tovább lehessenek aktívak, szépek. Előfordul persze olyan eset is, hogy valaki megmosolyog valakit a külseje miatt, de mindenki nézzen előbb a tükörbe, és utána ítélkezzen!" - mondta igen bölcsen Aradszky.
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Sztárhírek témában
Ön követi a Való Világ hatodik szériáját?
Ezzel kelek és fekszem!
Bele szoktam pillantani, ha időm engedi
Rá-ránézek, de nem foglalkoztat különösebben
Nem nézem
Nem nézem és ellenzem is, népbutításnak tartom!
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását