Bemutatkoztak az LMP országos politikai tanácsának jelöltjei
Bemutatkoztak a Lehet Más a Politika (LMP) országos politikai tanácsának tagságára pályázó jelöltek a párt tagjai előtt az LMP kétnapos kongresszusának első napján, szombaton Balatonalmádiban.
2010. június 5. szombat 20:40 - HírExtra
Meszerics Tamás, az LMP országos választmányának titkára az MTI-nek elmondta: a kongresszus első napján végrehajtották a korábbról elmaradt alapszabály-módosításokat és meghallgatták a 32 jelöltet.
A kongresszus vasárnap választja meg az országos politikai tanács, az országos választmány, az etikai bizottság és a számvizsgáló bizottság tagjait. Meszerics Tamás hozzátette, hogy az országos választmány jelöltállítása még nem ért véget, a testületbe eddig 29-en jelöltették magukat.
Vasárnap a kongresszus a tisztújítás mellett több határozatot is hoz, például döntenek az önkormányzati választás jelöltállításának szabályairól.
Az MTI kérdésére Meszerics Tamás azt mondta, hogy az LMP a jelen állás szerint önálló főpolgármester-jelöltet állít, bár erről hivatalos döntés még nincs, ugyanis le kell folytatniuk ezt a vitát.
Forrás: MTI