2024. május 6. - Ivett, Frida

Milliárdokat bukhat a MÁV

Ismét belevágott a GSM-R rendszer beszerzésébe a MÁV. A vasúttársaság egyszer már nekiindult ennek, ám tavaly decemberben érvénytelennek nyilvánították a tendert. A huzavona miatt több mint 50 milliárd forintnyi támogatás is veszélybe kerülhet.
2010. március 17. szerda 07:39 - Csabai Gábor
Lapértesülések szerint újraindítja a GSM-R kommunikációs rendszer beszerzésére hivatott tenderét a MÁV Zrt. A vasúttársaság először 2006-ban vágott neki az Európai Unió által szabványként kezelt rendszer beszerzésének. Akkor két induló – a Nokia Siemens Network (NSN) és a KAPSCH@Nortel Konzorcium – adott be pályázatot. 

A tender ezután hektikus módon húzódott, leállt, újraindult, miközben hol az egyik, hol a másik pályázó fordult a Közbeszerzési Döntőbizottsághoz. A hercehurca során végül egy induló, az NSN maradt talpon, ám örömük nem lett felhőtlen.

2009. novemberében ugyanis a pályázat sikertelenségéről döntött a MÁV Igazgatósága.  A döntéshozók végül két kifogásolni valót találtak, igaz, ezek az utolsó pillanatokban szúrtak szemet. Az értékelők szerint az egyik baki a kommunikációs rendszer diszpécserközpontjának alultervezése, vagyis az egy időben folytatható beszélgetések száma, a másik a kivitelezés időtartamának téves megjelölése volt.

Hív a vasút...

MÁV
A MÁV munkavállalói a saját, belső vonalas telefonhálózatuk mellett jelenleg az egyik országos szolgáltató hálózatán kommunikálnak, túlnyomórészt egyszerű mobiltelefonokkal. A térerő vagy a hálózat terheltsége elvághatja az információktól a vonatszemélyzetet.
A GSM-R – Global System for Mobile Communications-Railway - rendszer egy vasúti használatra fejlesztett kommunikációs technológia. A GSM-R hang- és adatátvitelre alkalmas, legalapvetőbb eszköze egy egyszerű mobiltelefon. A hálózat zárt, kívülről hozzáférhetetlen. A rendszer képes konferenciabeszélgetések lebonyolítására, vagy akár a hívó felek munkakör szerinti csoportosítására is. A szabvány szerint mindez 500 km/órás sebességhatárig működőképes.

A GSM-R a Közlekedési Operatív Program (KÖZOP) második prioritásában szerepel. Ennek célja az ország és a régióközpontok nemzetközi vasúti és vízi úti elérhetőségének javítása. Gyakorlati szempontból mindez elsősorban a transzerurópai – ilyen például a Budapest – Győr – Hegyeshalom vagy a Budapest – Szolnok – Békéscsaba – Lökösháza - vasútvonalak fejlesztése, vasútállomások, jelzők felújítása és átépítése.

A GSM-R gyakorlati haszna az Európai Unióval való egységes vasúti kommunikáció mellett az is, hogy a vonatszemélyzet például egy rendkívüli helyzet esetén egyszerűbben el tudja érni a menetirányítókat, és az így szerzett információkkal javítható a mostanában még gyakran kifogásolt utastájékoztatás színvonala is.

...vár a MÁV

A KÖZOP 2013-ig tart és jelentős Európai Uniós támogatással tud a fejlesztések mögé állni. A GSM-R esetében a 83 milliárd forintosra becsült költség közel nyolcvan százaléka lenne a támogatás, ennek megléte forog veszélyben.  Az előző elbírálás hossza alapján különösképp félő a támogatásról való lemaradás: egy újabb három éves huzavona már a KÖZOP lezárásakor, 2013-ban érne véget.
Forrás: HírExtra.hu
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Gazdaság / HR témában
Ön miként vélekedik a magyar gazdaságról?
A gazdaságunk szárnyal, határ a csillagos ég!
A gazdaságunk bár a levegőben van, magassága legfeljebb másfél méter, sebessége egy csigával azonos.
A gazdaságunk valaha szárnyalt, jelenleg a sütőben sül, zöldségkörettel.
A reformok működnek
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását