Regisztráció • 2010. március 11. - Szilárd napja van.
Top hírek:
 

Bajnai letette a vegyesvállalat alapkövét

Bajnai Gordon miniszterelnök letette kedden egy Kairó melletti településen a Dispo Amecor, magyar-egyiptomi vegyesvállalat alapkövét.
2010. február 9. kedd 14:45 - HírExtra
A miniszterelnök hangsúlyozta: a beruházás jelképe a két kormány és az egyiptomi, illetve a magyar üzleti szféra együttműködésének. A vegyesvállalatot a magyar Dispo Medicor és az egyiptomi Ameco cég alapította tavaly decemberben, a vállalat egyszer használatos infúziós készülékeket fog gyártani Egyiptomban. A cég 60 százalékos magyar és 40 százalékos egyiptomi részesedéssel jött létre. A közös vállalat a Kairó melletti Ramadan 10. városban (Tenth for Ramadan City) épül fel, 50 kilométerre az egyiptomi fővárostól.

A közös cég, a mintegy 80 milliós egyiptomi piac mellett Afrika és az arab világ több országába is exportálja majd termékeit. A Dispo Amecor lesz az első olyan magyar többségi tulajdonú befektetés Egyiptomban, amely termelői kapacitás létrehozására szolgál. A vegyesvállalat alapkövének letételével Bajnai Gordon befejezte kétnapos egyiptomi látogatását.

A Nabucco-gázvezetékhez való csatlakozásra biztatta egyiptomi tárgyalópartnereit kétnapos kairói látogatása során Bajnai Gordon. A látogatás végén kedden a miniszterelnök elmondta: azért érkezett Egyiptomba, hogy "legyen elegendő gáz ebben a vezetékben". Felhívta a figyelmet arra, hogy mintegy 200 kilométerre meg kell hosszabbítani a már létező, Egyiptomból induló transzarab gázvezetéket, hogy Törökországban elérje a majdani Nabuccót. Ez - mondta - nagyban növelné a Nabucco biztonságát és kiszámíthatóságát. Hozzátette: Magyarország azt is el szeretné érni, hogy Egyiptomból kaphasson gázt az Adrián Horvátországgal közösen épülő, cseppfolyós gázvételt lehetővé tevő beruházáson keresztül.

Bajnai Gordon rámutatott arra, hogy Egyiptom a térség legnagyobb cseppfolyós gáztermelő és -szállító országa.

Az MTI érdeklődésére válaszolva a magyar miniszterelnök azt mondta: ahhoz, hogy a Nabucco működjön három dolog szükséges: kellenek vevők Európában, kell egy vezeték, amin a gázt el lehet juttatni és kellenek eladók. "Az idei évben el kell jutni odáig, hogy a Nabucco-projekt biztonsággal beindítható legyen" - mondta Bajnai Gordon. Hozzátette: fontosak az ilyen tárgyalások, amelyeken Magyarország nem csak a saját, hanem jó néhány más európai ország érdekeit is képviseli.
Forrás: MTI

Az USA egy palesztin államot szeretne látni?

A béketárgyalások mielőbbi felújítására szólította fel Izraelt és a palesztinokat csütörtökön Joe Biden amerikai alelnök a tel-avivi egyetemen mondott beszédében, hangsúlyozva, hogy a megállapodás egy életképes palesztin állam ...
Időgép
Állítsa be a dátumot és megtudja mi történt aznap a világban! A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat.
A kiválasztott dátum:
A kiválasztott idő:
Szavazás
Ön szerint a választások lezártával stabilizálódik-e Irak helyzete?
  • A magas részvételi arányt figyelembe véve mindenképpen megerősödik a demokráciába vetett hit, csak a korrupciót kellene visszaszorítani
  • A választásokat kísérő bombamerényletek miatt továbbra is marad a bizonytalanság
  • Igen, hisz Amerika nagyban segít ebben
  • Dzsihád van!
Fotótár
Az MDF még mindig kopogtatócédulákra vadászik
Időjárás