2019. július 20. - Illés

Megszólalt a Mafra-palota csodája

Építése óta, azaz több mint kétszáz éve feltehetően először szólalt meg a nagyközönség előtt egyszerre a Mafra-palota székesegyházának mind a hat történelmi orgonája, felidézve Portugália uralkodóinak egykori pompáját.
2009. december 25. péntek 12:47 - HírExtra
A XVIII. századi barokk Mafra-épületegyüttes Lisszabon északi peremén magasodik, egyfajta válaszként a spanyolok Escorial palotájára és a római Szent Péter-bazilikára: székesegyháza azzal büszkélkedik, hogy falain belül található a legtöbb olyan hagyományos orgona, amelyet egy templomon belül egyszerre lehet megszólaltatni.

"Nincs a világon sehol másutt együtt hat ekkora orgona, amelyet eleve közös hangzásra építettek meg" - magyarázta a Reutersnek az 50 éves Dinarte Machado orgonaépítő mester, aki a hét évig tartó és több mint 1 millió euróba (275 millió forint) kerülő restaurálást irányította.

A presbitériumban található két orgonát és a kereszthajó két oldalán tornyosuló két másik orgonapárt több száz méter hosszú galérialabirintus köti össze, lehetővé téve, hogy a fürge, bajszos Machado mester eljusson hangoló szerszámaival az orgonisták szépen faragott faerkélyei fölött sorakozó sípokhoz és trombitákhoz.

"Ez az első alkalom, hogy a nagyközönség hallhatja a hat orgona alaphangzását" - tette hozzá Machado, aki egészen áprilisig, az első nyilvános bemutatóig tovább finomítja a hangszerek tónusát. VI. János király - aki elmebeteg anyja régenseként uralkodott 1807-ben, amikor az orgonák elkészültek - maga sem kapott igazi lehetőséget az orgonák hangzásának élvezetére, mielőtt azokat elhallgattatta a háború. Bonaparte Napóleon francia császár 1807-ben megtámadta Portugáliát, a királyi család Brazíliába menekült. Brazília az ország legnagyobb gyarmata volt, onnan eredt az arany, amely a portugál királyság fényűzését és grandiózus palotáinak építését finanszírozta.

A király 1821 évi visszatérésére - Brazília a következő évben kinyilvánította függetlenségét - öt orgonát hoztak rendbe. "A hatodikat 1831-ben lebontották és én voltam az, aki most újra összeállítottam" - magyarázta el Machado.

A napokban több mint kétezer ember töltötte meg zsúfolásig a székesegyházat egy ingyen koncert alkalmából, amelyen a hat hagyományos orgona sípjain egyetlen darab szólalt meg. Machado szerint a hang "nagyszabású és érzelemdús" volt, az orgonákat hat olyan kórushoz hasonlította, amelyek mindegyike 50-60 énekesből áll. "Imádtam, olyan volt, mintha a mennybe mentünk volna" - mondta Fernanda Capela, egy elegáns hölgy a hallgatóságból.

A hat orgona belül elrohadt a nedvesség következtében, rendbehozataluk, továbbá harmonikus egybehangolásuk egyaránt nagy kihívást jelentett - tette hozzá a mester. Áprilisban befejeződik a hangolási folyamat, ezt követően Portugália magas színvonalú zenei eseményeket szervez majd Mafrában.

"Mafra óriási lehetőséget jelent a portugál kultúra számára. Meg kell nyitnunk ezt a helyet a világ minden orgonistája számára, hogy itt koncertezhessenek" - hangsúlyozta az orgonaépítő mester.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Kultúra témában
Szeret színdarabokat látogatni?
Rajongok a színházért!
Amennyiben időm és pénztárcám engedi, igazán örömmel teszem!
Évente egyszer-egyszer megesik
Évek óta nem voltam színházban, de szeretnék eljutni
Évek óta nem voltam színházban és nem is érdekel a dolog
Soha nem voltam színházban és nem is érdekel a dolog
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását