A Jobbik istenei – és ellenfeleik

Lehetséges nevek

  A Jobbik csütörtökön 11 órakor jelentette be miniszterelnök-jelöltjét – államfő jelöltjével együtt. A bejelentés miniszterelnöki része nem okozott nagy meglepetést, ugyanis csak az dőlt el, hogy a két lehetséges befutó közül végül ki viszi el a pálmát – hisz csak Vona Gábor és Morvai Krisztina jöhetett szóba. Az államfő-jelölés bejelentése viszont nem vár, ám ügyes húzás volt: ezzel a módszerrel sikerült megoldani, hogy a kecske is megmaradjon, és a káposzta is jól lakjon.

A párt másik két ismertebb alakja – és egyben alelnöke – egyszerűen nincs eléggé a köztudatban a jelöltséghez – ráadásul nem ez az egyetlen probléma velük. Szegedi Csanád túl fiatal, tapasztalatlan és több olyan kijelentése is volt a múltban, amelyeket előcitálva le lehetne járatni. Balczó Zoltán pedig kiállását, tapasztalatát, érvelését, magabiztosságát és kommunikációját egyaránt tekintve hiába lenne jobb miniszterelnök, mint a fentebb felsorolt két személy, de arca nem eléggé ismert, és a MDF-es múlt is csúnya árnyékot vet rá.

Vona Gábor, a párt elnöke és politikai vezéralakja, akit már az október 23-ai demonstráción is Magyarország leendő miniszterelnökeként konferáltak fel. Bár ismertsége és népszerűsége nem éri Morvai Krisztináét, de szavai Morvaival szemben kevésbé populisták, változatosabb a retorikája, és talán erélyesebben bírná képviselni az országot a Jobbik zászlója alatt.

Morvai Krisztina jelenleg EP parlamenti képviselő, a párt EP-listavezetője volt, valamint a Jobbik jelenlegi legismertebb és legkedveltebb arca, annak ellenére, hogy soha nem lépett be a pártba – neve mégis összeforrt a Jobikkal. (Igaz ez utóbbi a miniszterelnöki jelöltségnél se lehetett akadály, gondoljunk csak az MDF-es jelölt Bokros Lajosra). A sokak szerint hobbiból is nyílt leveleket író, írásban kiválóan fogalmazó jogászasszony előnyére szól, hogy sokévnyi nemzetközi tapasztalattal rendelkezik, és szakmája révén a jog útvesztőiben is könnyedén elboldogul.

Miniszterelnökök

Vona Gábor eséllyel szállhat be a miniszterelnökök vitájába – feltéve, ha tartja a mostanában kialakul jó szokását, és félig úgy beszél, mint egy politikus, félig pedig mint egy felháborodott közember. Mesterházy Atilla várható nácizását csuklóból hárítja majd – ahogy tette azt pár televíziós beszélgetésben is -, az érveivel pedig hallgatóság eddig is egyetértett: vagyis hogy jóval fontosabb megbeszélnivalók vannak ennél, és a nácizgatás már amúgy is lejárt rész, sárdobálásnak meg rémgyenge. Mesterházytól pedig eddig mást nem láttunk, mint a pártdogmák szavalását. Tehát ha ez nem változik, akkor vitában az MSZP nem lehet neki ellenfél.

A Jobboldalról jövő, de baloldalról támadó, gazdasági kérdésekben rendkívül otthonosan mozgó, a Jobbikhoz hasonlóan pragmatikus Bokros Lajossal szemben azonban szinte esélyek nélkül indul: jó húsz évnyi tapasztalatkülönbség mellett fogást sem nagyon tud találni a volt pénzügyminiszteren. Ugyanis amit Bokros nem, azt a pártja képviseli, a bajuszkirály megoldott már egy pénzügyi krízist, a Bokros-csomag megszorításainak hangoztatása pedig legalább annyira lenne gyenge, mint Vona várható lenácizása.

Ennél azért kiegyenlítettebb a helyzet, ha Orbán Viktorral kerül egy ringbe. A fiatalos energia a tapasztalattal, a radikalizmus a mérsékeltséggel fog összecsapni, ráadásul itt megvan az esély az érdemi vitára is – elvégre mind a két pártelnök ideológiája jobboldalt helyezkedik el. Bár Orbán rendkívül gyakorlott vitázó, de Vonának vannak meglepő húzásai, amikkel nem nagyon lehet számolni – igaz ezek elsültek már negatív irányba is.

Morvai, mint államfő

Női köztársasági elnök Magyarországon hasonló tabudöntésnek számítana, mint egy afroamerikai elnöknek való megválasztása Amerikában (lásd: Barack Obama). Ugyanakkor, Amerikával ellentétben itt a társadalom nagy része még nem akar ilyen változást, hisz a Magyarországot jelképező posztra egy erőteljes tartású, határozott embert képzel el, ami egy férfire illik rá – és ezen az sem segít, hogy Morvai néha a legtöbb férfit megszégyenítő határozottságról tesz tanúbizonyságot.

Azonban sokkal nagyobb probléma, hogy a politikai függetlenség képzetével is felruházott poszt abszolút nem Morvai asztala. Bár az, hogy nem lépett be a Jobbikba e mellett szól, de az egyes ügyekben történő kirohanásai megengedhetetlenek lennének egy államfőtől. Az is rádob egy lapáttal, hogy Sólyom László által bevezetett gyakorlat alapján az államfőnek kezd tényleges beleszólása lenni a politikai ügyekbe – sokak szerint nagyon helyesen. Azonban Morvai vezényletével ez feltehetően átváltozna egy erős szélviharrá, amely minden hajót megtép, csak a Jobbikét viszi előre.

Minden esetre erről a reklámfogásról is el lehet mondani annyit, mint a jobbik többi hasonló hadműveletéről: ügyes. Arra ugyanis tökéletes volt a kettős bejelentés, hogy mind a két arcot lehet reklámozni, mutogatni, ami kampány során sokat fog számítani. És még azt a lehetőséget is elvetik, hogy belviszály alakuljon ki a választások előtt – igazi tétje pedig még nincs. Talán majd négy év múlva.