2024. május 6. - Ivett, Frida

Bajnai féle válságkezelés: folytassa, Fidesz!

Ha hihetünk Dominique Strauss-Kahnnak, a Fidesz már megsúgta az IMF-nek: kormányra kerülvén nem feltétlenül égeti fel azt az utat, amelyet a Bajnai-kabinet kitaposott az ország számára.
2009. december 3. csütörtök 13:32 - Nagy András
A túlélés törvénye – mentőövből mászókötél?
Bajnai Gordon Washingtonban sem mulasztott el egy hálát elrebegni a Nemzetközi Valutaalapnak, amiért kihúzta az országot a pénzügyi csávából. A hitelkeretet azonban ezúttal már nem mentőövként, hanem biztonsági mászókötélként aposztrofálta. Bajnai szerint a nemzetközi pénzpiacok visszaigazolták kormánya döntéseit.
Népszabadság
„Magyarország éppen azt tette, amit tenni kellett, a most elfogadott büdzsé pedig lényegében megmentette a helyzetet az országban. (…) Nem szabad idő előtt kilépni a jelenlegi stratégiáról, a mostani pályán kell maradnia Magyarországnak” – fordította Dominique Strauss-Kahn, a Nemzetközi Valutaalap (IMF) ügyvezető igazgatójának tegnapi washingtoni szavait a Népszabadság tudósítója. Strauss-Kahn az USA fővárosába négynapos portyára érkező magyar miniszterelnökkel való találkozója után nyilatkozott a sajtónak.

A lap cikke szerint azonban Strauss-Kahn ennél nagyobbat is mondott: „ugyan szervezete (vagyis az IMF – a szerk.) nem politikai, hanem gazdasági előrejelzésekre szakosodott, budapesti tapasztalatai szerint, amikor az ellenzéki pártokkal tárgyalt, azok megértették, hogy mi forog kockán.”

MTI: aligha ferdítő fordítás

Strauss-Kahn azzal a kérdéssel kapcsolatos szavait, hogy aggódik-e amiatt, hogy a jövő évi választások után Magyarország esetleg feladja a jelenlegi gazdasági programját, az MTI így tolmácsolja: „az IMF gazdasági, nem pedig politikai előrejelzéssel foglalkozik. (…) Ami eddig történt, az jó, úgy vélem, akármilyen kormány is lesz a választások után, olyan politikát fog folytatni, amely nagyon közeli lesz a megelőzőhöz”.

Kérdés, vajon az IMF elöljáró diplomatikus nyilatkozata értelmezhető-e úgy, hogy az ellenzéki pártok - beleértve a következő választások toronymagas esélyesének kikiáltott Fideszt is - négyszemközti konzultációikon előre megsúgták: hatalomra kerülésük esetén nem térnének le arról az útról, amit a Bajnai Gordon vezette egy éves válságkezelő kormány a nemzetközi szervezetekkel közösen kijelölt az ország számára.

Hogy lesz hét a 3,8 százalékból?
A Bajnai Gordon által kőbe vésni szándékozott 3,8 százalékos hiány már 4,3 százalékos hiányként jelenik meg legvalószínűbb adatként – ebből indul ki ma a Fidesz a jegybankra hivatkozva. Emellett a Fidesz a kockázati tényezők közé sorolja például a MÁV és a BKV tartozásait is, amelyek „ott vannak az állam számára kötelezettségként”. Ezeket 2,7 százalékra becsüli. Ezt hozzáadva a jegybank által prognosztizált 4,3 százalékos költségvetési hiányhoz, máris 7 százalék körül vagyunk.
MTI
Ha valóban úgy áll a dolog, ahogy az IMF vezetője mondja, az felveti a kérdést: vajon nem csak az MSZP, és többé-kevésbé az SZDSZ, hanem a többi parlamenti párt is úgy látja, hogy a 3,8 százalékos államháztartási hiány a hétfőn elfogadott 2010-es költségvetés legsarkosabb száma, amit mindenképp tartani kell ahhoz, hogy a külföld bizalma továbbra is erősödjék Magyarország iránt?

Az mindenesetre valószínűsíthető, hogy a Magyarországot tavaly év végén húsz milliárd eurós hitelkerettel kisegítő IMF nagyon nem nézné jó szemmel, ha akár a kormányzása végnapjait taposó Bajnai-kabinet, akár a stafétát minden valószínűség szerint átvevő Orbán-adminisztráció lazítana az országgyűlés által kijelölt, rendkívül feszes makropályán.

Ezt Dominique Strauss-Kahn Washingtonban is világossá tette. „Mi 3,8 százalékban egyeztünk meg, tehát a 3,9 százalék is sok” – válaszolta arra a kérdésre, hogy a mostani költségvetésben tervezett hiánynál mennyivel kövérebb deficitet lenne még hajlandó tolerálni az IMF.

A Fidesz ma még kitart

Ugyanakkor a Fidesz, – legalábbis a nyilvános politikai kommunikáció szintjén – változatlanul fenntartja korábbi álláspontjait. Egy: ha kormányra kerül, azonnal pótköltségvetést nyújt be a Parlamentnek, mert ez a mostani nem lesz tartható az év végéig. Kettő: a gazdaság fellendítése érdekében a 6-7 százalékos költségvetési hiány sem ördögtől való. Három: ez utóbbi megvalósíthatósága érdekében le kell ülni az IMF-el, és újra kell tárgyalni a hitelszerződés feltételeit.

Egy biztos: az IMF bábáskodást a következő kormány sem kerülheti el, már csak azért sem, mert a valutaalap által Magyarország rendelkezésére bocsátott hitelkeretet a kormány a tavasszal jövő októberig meghosszabbította a konstrukciót, éppen azért, hogy a még fel nem használt öt milliárd euróval a következő kormány rendelkezhessen.

Sőt: Bajnai Gordon szerint kívánatos lenne, ha a 2010-es választások nyertese további hosszabbításról állapodna meg az IMF-el. Ettől egyébként, - mint az feljebb is olvasható - a Fidesz sem zárkózik el.
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
A hozzászóláshoz be kell jelentkeznie »
Hozzászólás:

H.K.
2009. december 9. 09:13
Ilyen ígéretek tömkelegét hallotunk már fityeszéktől. De nem lett belőle semmi. Ugyan ebből miért lenne bármi is? Hagyjuk már ezt abba és álljanak félre ezek a mocskos pénzéhes nemzetellenes bandák. Jöjjön az új erő és a friss gondolat. Ezek a régmúltból átmentett emberek mind egyformák. Ki velük a világ végére.
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Gazdaság / HR témában
Ön miként vélekedik a magyar gazdaságról?
A gazdaságunk szárnyal, határ a csillagos ég!
A gazdaságunk bár a levegőben van, magassága legfeljebb másfél méter, sebessége egy csigával azonos.
A gazdaságunk valaha szárnyalt, jelenleg a sütőben sül, zöldségkörettel.
A reformok működnek
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását