2024. május 10. - Ármin, Pálma

Változnak az öröklési szabályok

Jelentősen változnak az élettársi kapcsolatra és a törvényes öröklésre vonatkozó szabályok, ugyanakkor a házasság és a végrendeleti öröklés lényegében változatlan marad az új Polgári törvénykönyvben.
2009. szeptember 25. péntek 17:03 - HírExtra
Az új Ptk. családjogot tartalmazó könyvében alapvetően nem változtak a házasság szabályai, az élettársakra vonatkozóan azonban a törvény a jelenlegi egyetlen - közös szerzésre vonatkozó - paragrafus helyett jóval részletesebb szabályokat állapít meg.

Ezek tartalmazzák például azt, hogy tartásra jogosult az élettársi kapcsolat megszűnése után, aki tartásra rászorulóvá vált, ha az élettársi kapcsolat legalább 10 évig tartott, illetve, ha van közös gyermek, akkor legalább egy évig. Ugyanezen feltételek megléte esetén lakáshasználati jog is megilleti az élettársat a volt élettársa tulajdonában lévő ingatlanban, amíg erre rászorul, kivételesen indokolt esetben még kizárólagos is lehet ez a jog, de természetesen a bíróság dönthet osztott lakáshasználat mellett is. Az élettársat 10 éves folyamatos életközösség után a korábban közösen lakott lakáson és felszerelésén holtig tartó használati jog illeti meg.

Bejegyzett élettársak csak azonos neműek lehetnek az Alkotmánybíróság döntése nyomán. Őket fő szabály szerint a házastársakra vonatkozó jogok illetik meg, kivéve a névhasználatot, azaz nem vehetik fel egymás nevét, továbbá az örökbe fogadást, azaz a bejegyzett élettársak közösen sem fogadhatnak örökbe olyan gyermeket, akivel nincsenek vérségi kapcsolatban, s egyikük vérszerinti gyermekét sem fogadhatja örökbe a másik.

Jelentősen változik a házastársak és a gyermekek öröklési rendje a törvényes öröklés során, amikor nincs végrendelet.

A jelenlegi szabályok szerint, ha például van két gyermek, ők örökölnek az elhunyt után, az özvegy pedig a teljes vagyon felett haszonélvezetet kap. Ez azonban sok esetben súlyos konfliktusokhoz vezet, és teljesen életképtelen például részvények, vagy vállalkozások tulajdonrészének öröklése során. A demográfiai változások, a későn született gyermekek és a fiatal özvegyek helyzete pedig oda vezet, hogy esetenként a leszármazott meg sem éri, hogy az özvegy haszonélvezete véget érjen.

Ezen a lehetetlen helyzeten kíván változtatni az új szabályozás, ahol a túlélő házastárs gyermekrészt örököl, azaz, ha például két leszármazott marad, akkor övék a tulajdon egyharmad-egyharmada, és az özvegyé a harmadik harmad. Tehát az özvegy az egész tulajdon haszonélvezete helyett egy gyermekrész tulajdonát kapja meg.

Ez alól kivétel az özvegy által lakott lakás és berendezése, melyre holtig tartó haszonélvezet illeti meg az elhunyt házastársát. Ez a haszonélvezet természetesen pénzzel megváltható.

A törvényes öröklés rendjében a másik jelentős változás, hogy jelenleg ha nincs leszármazott, akkor a házastárs örököl mindent. Ez azonban igazságtalan az elhunyt szüleivel szemben, akik egyfelől támasz nélkül maradnak, másfelől pedig esetenként az ő vagyonuk volt az, amely gyermeküket gazdagította és annak halálával a hátramaradt házastárshoz kerül.

Az új szabályozás szerint a házastárs az örökség felét kapja, a felét pedig az elhunyt szülei, kivétel az özvegy által lakott lakás és berendezése, amelyen ebben az esetben is haszonélvezeti jog illeti meg az elhunyt házastársát.

A mintegy 100 paragrafusból álló jelentős változásokon átesett öröklési jogi könyv tervezett hatálybalépése 2011. január, így elegendő idejük lesz az ügyvédeknek, a közjegyzőknek és az érintetteknek is arra, hogy felkészüljenek az új helyzetre és, ha a törvényes öröklés rendje valamiért nem megfelelő az érintetteknek, akkor végrendeletet készíthessenek.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását