2024. május 11. - Ferenc

Fidesz: az MSZP vonja vissza a büdzsé tervét

A Fidesz szerint az ország érdekét szolgálná, ha az MSZP visszavonná az egész költségvetést - írta Cser-Palkovics András, a Fidesz helyettes szóvivője csütörtökön közleményben.
2009. szeptember 24. csütörtök 11:40 - HírExtra
Az ellenzéki képviselő szerint az MSZP-nek sürgősen le kell tennie arról a szándékáról, hogy elveszi a gyerekek menzai ebédjének kétharmadát.

Lendvai Ildikó a Magyar Televízió Nap-kelte című csütörtöki műsorában mondta azt: azoknak az önkormányzatoknál okoz nagy gondot a 2010-es költségvetésben az étkezési normatívára jutó kevesebb pénz, amelyeknek kicsi a büdzséje. Emlékeztetett arra, hogy a költségvetési visszafogás fejében az önkormányzatok szabadabb kezet kaptak a gazdálkodáshoz, vagyis "összenyithatják" a különböző célra kapott forrásokat.

Cser-Palkovics András, utalva Lendvai Ildikó szavaira, azt írta: a szocialisták hajlandónak mutatkoznak letenni azon szándékukról, hogy elvegyék a gyerekek menzai ebédjének kétharmadát, de további lépéseket is kell tenniük.

Az ellenzéki képviselő a szocialisták által teendő lépéseket sorolta: az MSZP "felejtse el", hogy 1,8 milliárd forintot elvesz a tűzoltóktól, adja vissza a kórházaktól elvont 30 milliárd forintot, ne rövidítse meg a mentést jövőre 400 millió forinttal, ne vegyen el 55 milliárd forintot a fűtéstámogatástól, tegyen le arról a szándékáról, hogy az iskoláktól 26 milliárd forintot elvon a 2010-es költségvetésben.

"De ennél sokkal egyszerűbb lenne, és az ország érdekét szolgálná, ha visszavonnák az egész költségvetést, és végre félreállnának a változás útjából" - írta Cser-Palkovics András.

A Népszabadság csütörtökön közölte: tárgyalások folynak arról, hogy ne csökkenjen drasztikusan a gyermekétkeztetési normatíva. A költségvetés tervezetében az intézményi gyermekétkeztetés normatíváját a harmadára csökkentették, a csökkenést az önkormányzatoknak kellene kiegészíteniük. A kiegészítést a leghátrányosabb helyzetben lévő 1500 település kapná meg automatikusan a költségvetéstől.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását