Kommandósok oszlatták fel a szélsőségeseket
Erőszakkal - gumibotokkal és vízágyúval - oszlatta fel a szlovák rendőrség a szombaton délután a Slovenská Pospolitost (Szlovák Testvériség) polgári szervezet tüntetését az állítólagos roma terror ellen a kelet-szlovákiai Szentmihályfalván.
2009. augusztus 8. szombat 21:10 - HírExtra
A sokak által szélsőjobboldalinak tekintett Szlovák Testvériség tiltakozó akciója reagálás volt arra a múlt hét végén történt esetre, amelynek során két fiatalkorú roma a helyi futballpályán úgy megvert egy 65 éves férfit, hogy elveszítette fél szemét. Az év elején egy gyilkosság is történt a faluban, amelynek elkövetője roma volt.
A kommandósok és a szélsőségesek azután csaptak össze, hogy az utóbbiak nem voltak hajlandóak befejezni a település polgármestere által feloszlatott, engedély nélkül tartott tüntetésüket. Jozef Brendza polgármester felhívásának semmibevétele után a kommandósok gumibotokkal és kutyákkal a mintegy 250 szélsőségest és a legalább 150-200 helyi lakost kiszorították a futballpályáról, majd vízágyút is bevetettek. A szélsőségesek kövekkel és üvegekkel dobálták meg a rendőröket, akik három tüntetőt letartóztattak.
A Szlovák Testvériség hívei délben a helyi futballpályán gyűltek össze, mert a település központjában összejövetelüket nem engedélyezték. Marián Kotleba, a Slovenská Pospolitost vezérének érkezésekor a tüntetők az úton gyülekeztek, s a kisváros központjába akartak vonulni. A településen nagy számban jelen lévő kommandósok több kutyával és egy vízágyúval azonnal elállták az utat, s megakadályozták a felvonulást. Ekkor komolyabb összetűzés nem volt, sérülés nem történt.
A nagyszámú helyi lakos, aki a helyszínen követte az eseményeket hangos bekiabálásokkal bírálta a rendőröket, hogy megakadályozták a felvonulást. "Szégyen", "Miért véditek a gyilkosokat?", "Minket verjetek, ne őket" és más hasonló szemrehányásokat lehetett hallani. A község melletti roma telep a nap folyamán üres volt, lakosai elhagyták házaikat. "Robert Fico kormánya súlyos milliókat költ a romákra, de a törvények betartását nem követeli meg tőlük. Azért vagyunk itt, hogy erre felhívjuk a figyelmet. A helyzet tűrhetetlen" - jelentette ki Kotleba, akit a helyiek is megtapsoltak és megéljeneztek.
Forrás: MTI