2024. március 28. - Gedeon, Johanna

A románok kikeltek az Újpest-drukkerek ellen

A romániai sajtó pénteken bírálta az Újpest szurkolóinak viselkedését, akik - mint írják - összeverekedtek a rendfenntartó erőkkel és rasszista szólamokat skandálták a Steaua Bucuresti elleni, csütörtök esti labdarúgó-mérkőzésen.
2009. július 17. péntek 13:55 - HírExtra
Az Európa Liga-selejtező 2. körében zajló, magyar-román párharc első összecsapására (2-0) a román fővárosba utazott magyar drukkerekről a Gazeta Sporturilor című sportújság azt írja, hogy a mintegy 500 újpestit a rendfenntartók "nehezen tudták kordában tartani". A vendégszurkolók leggyakrabban a "Cigányok! Cigányok!" szólamot skandálták - állapítja meg a lap.

Az újság szerint a fanatikusok a lelátón székeket dobáltak a rendfenntartók irányába, akiket folyamatosan szidalmaztak. A lap szerint a rendvédelmi erők a mérkőzés 20. percében erővel léptek fel ellenük, aminek köszönhetően a szurkolók "kissé lehiggadtak".

A lap szerint a román közönség hazájuk nevével és "kifelé a magyarokkal Romániából!" szólammal replikáztak a magyaroknak.

A Gandul című újság szerint a magyarok nemcsak a pályán, hanem a lelátókon is verést kaptak. Ez a lap is felidézi az első félidőben kirobbant konfliktust, amikor az Újpest szurkolótáborának egyik radikális csoportja megpróbált behatolni a román szurkolók szektorába.

A Cotidianul című napilap szerint a magyar szurkolóknak sikerült petárdát becsempészniük a stadionba annak ellenére, hogy a bejáratnál szigorú ellenőrzésnek vetették alá őket. A lap úgy tudja, hogy a magyar szurkolók és a rendvédelmi erők közötti konfliktus azt követően robbant ki, hogy a román szurkolók egy petárdát dobtak a magyarok közé.

Az Új Magyar Szó (ÚMSZ) című romániai magyar napilap szerint "ritkán láthattak a bukarestiek annyi árpádsávos zászlót, magyar nemzeti lobogót, tetovált horog- és nyilaskeresztet, mint csütörtökön délután, amikor a bukaresti Északi pályaudvarra befutott a szerelvény az újpesti szurkolókkal". Néhány percig a román főváros legnagyobb vasútállomása "büdös oláh, büdös cigány!" felkiáltásoktól volt hangos.

A bukaresti lap szerint még jóformán meg sem állt a szurkolókat szállító szerelvény, máris mindenféle eszközökkel kezdték dobálni, köpködni és teljes torokból káromolni az újpestiek a román újságírókat - olvasható az ÚMSZ-ben.

Arról egyik újság sem tesz említést, hogy a hazai szimpatizánsok egy ízléstelen, minden jóérzésű embert felháborító, gusztustalan felirattal provokálták a magyarokat a stadionban.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Sport témában
Kijutunk-e a labdarugó világbajnokságra?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását