Tiltani, tűrni vagy támogatni?

Be kell tiltani! De miért is?

Többek véleménye szerint az, hogy a Magyar Gárdát feloszlató bírósági határozattal szemben a Jobbik továbbra is Gárda-rendezvényeket tart, annak tekinthető, hogy a Jobbik nem tiszteli a demokráciát. Ezen érvelés szerint egy jogerős bírósági határozatot nem vesznek figyelembe, így a demokratikus szabályok ellenére cselekednek.

Az egyik napilapnak adott interjúban, dr. Bárándy Péter volt igazságügy-miniszter már arról is beszélt, hogy az ügyészségnek meg kellene vizsgálnia a Jobbik betiltásának lehetőségét is. Habár véleményét többen osztják, a meglehetősen kusza (azaz szabályozatlan, hiányos) jogi környezetben ezt nem könnyű megtenni.

Bárándy szerint „súlyos alkotmányossági problémákat vet fel egy olyan szervezet (tkp. a Magyar Gárda – a szerk.) létrehozása és támogatása, amely az erőszakszervezet működtetésének állami monopóliumából akar magának részt kihasítani, és az általa elképzelt rend erőszakos kialakítására törekszik”.

Bár Bárándy ezzel a kijelentéssel sokak véleményét fogalmazza meg, az mégsem teljesen igaz, mert hiába masírozik a Gárda az egyes településeken, ennek során eddig még semmilyen közhatalmi-rendfenntartói jogot sem gyakoroltak, így nem lehet kijelenteni, hogy az erőszakszervezetet állami monopóliumát szeretnék gyakorolni ők is.

A volt igazságügy-miniszter szerint a hétvégi események miatt kimondható, hogy „a Jobbik visszaél a pártalapítás és a pártként való működés alkotmányos szabadságával. Ha a hatóság meggyőződésévé válik, hogy itt baj van, akkor el kell kezdenie keresni és használni azokat a jogállami fogódzókat, amelyek megakadályozzák a felelősség elkenését, a párt és a gárda közötti mesterséges különbségtételt a Jobbik részéről”.

Bárándy véleménye szerint tehát egyértelmű, hogy a Jobbik „a demokrácia átalakítására és megszüntetésére törekszik”. Erre példaként pedig a mostani „jogerős bírói ítélet elleni nyílt uszítást” említi.

Az kétségtelen, hogy jogerős bírói ítélet ellenére nem szabad folytatni a törvénysértő tevékenységet, így nem szabad részt venni egy feloszlatott egyesület tevékenységében.
A Magyar Gárda egyesületet tavaly a bíróság azért oszlatta fel, mert meglátása szerint „a demonstratív felvonulások során fennállt az erőszak reális veszélye, sérült a közrend és a köznyugalom, az ott élők szabadsághoz, biztonsághoz fűződő joga”.

A másodfokú bíróság pedig azt mondta ki, hogy ez az ítélet nemcsak a jog által szabályozott társadalmi szervezetre (Magyar Gárda Egyesület), hanem a mozgalomra (Magyar Gárda mozgalom) is vonatkozik.

Ezzel a bírói értékeléssel az a baj, hogy olyan, hogy „mozgalom” nem létezik a jogi terminológiában, így reá szabályokat sem lehet alkalmazni, következésképp: be sem lehet tiltani (ha egyszer nincs is). A bíróság tehát túlterjeszkedett a hatáskörén azzal, hogy lényegében „jogot alkotott”.

Ezen gondolatmeneten haladva tehát a Jobbik vezető politikusai nem egy betiltott egyesület tevékenységében vettek részt, hanem egy mozgalmi eseményen voltak jelen.

Az pedig, hogy a Jobbik pártként visszaél a pártalapítás szabadságával, nagyon nehezen bizonyítható, lévén, hogy politikusai mindig nagyon figyelnek arra, hogy csak addig menjenek el, amit a jog megenged, illetve nem tilt.

Bárándy érvelésében előjön a gyűlöletkeltés, a közösség elleni izgatás vádja, viszont azzal meg az a baj, hogy egész egyszerűen még soha sem állapította meg bíróság ezeknek a megvalósulását egyetlen Magyar Gárda- vagy Jobbik-rendezvényen sem. (A szocialisták már évek óta próbálkoznak az ún. gyűlöletbeszéd büntető törvénykönyvi tényállásának bevezetésével, de az eddigi javaslatok még sohasem állták ki az alkotmányosság próbáját.)

Bárándy ennek ellenére sötét képet fest a jövőről: „a gárda-féle jelenség a társadalom betegségének a tünete, s egyáltalán nem mindegy, mikor avatkozunk közbe gyógyító céllal. Jelenleg a betegség tudata a társadalomban még csak fel sem ébredt, sőt, a kóros jelenség eléggé elfogadottá vált. Ha a Jobbik és a Magyar Gárda törvénysértéseit bizonytalanul kezeli a hatóság, a kór nagyon gyorsan el fog harapódzni a társadalomban”.
@@
Nem kell (lehet) betiltani!

Szikinger István alkotmányjogász az egyik tévéműsor reggeli adásában Bárándyéval teljesen ellentétes jogi álláspontot fogalmazott meg. Szikinger részletesen kifejtette, hogy miért nem ért egyet azokkal a véleményekkel, amelyek szerint a Jobbikot is fel lehetne oszlatni.

Abban megegyezik a két álláspont, hogy Szikinger szerint is el lehet járni azzal a személlyel kapcsolatban, aki egy feloszlatott szervezet vezetésében részt vesz.
„Ugyanakkor – tette hozzá – a Magyar Gárda nem társadalmi szervezetként (azaz mozgalomként – a szerk.) működhet, és mint ilyen, a gyülekezési jog hatálya, sőt védelme alá esik”.

A tüntető tömegben való részvétel (hasonlóan a szólás- és véleményszabadsághoz) ugyanis a rendszerváltás éveiben alkotmányos garanciákkal körülbástyázott alkotmányos alapjog, amelyek csak különösen indokolt esetben korlátozhatóak.

A jogász szerint tehát maga a mozgalom működése, illetve annak szervezésében való részvétel nem szankcionálható, viszont „ott és akkor lehet és kell eljárni, ahol és amikor konkrét jogsértést követnek el az összegyűlt személyek”. (Például, ha egy tüntetésen „mocskos zsidóznak”, azzal már jogsértést követnek el – tette hozzá.)

Szikinger István egy érzékletes példával illusztrálta ezt: „Ha bélyeggyűjtő egyletet feloszlatnak, mert túl hangosak voltak, akkor mint egyesület nem működhetnek, de bélyeget gyűjthetnek, ha a törvényi kereteket tiszteletben tartják”.

Mégis be lehetne tiltani, ha…

Bárándy szerint azonban nemcsak a konkrét jogsérelmek miatt, hanem egész egyszerűen azért is be lehetne tiltani a Jobbikot, mert az általános jogbiztonságot és a tágabban vett alkotmányos rendet is veszélyezteti a párt magatartása.

Elvileg lehetőség van arra, hogy az alkotmányba (vagy az alkotmány szellemébe) való ütközés miatt be lehetne tiltani a Jobbikot, de ez már olyasfajta aktivitást követelne meg a bíróságtól, ami egyfelől példa nélküli lenne a demokratikus Magyarországon, másrészt nagyon rossz irányba vinné el az igazságszolgáltatást és a bíróságok szerepét. Hiszen képzeljük csak el, ha a bíróságnak ilyen széles jogkört adunk, akkor még az a veszély is fennáll, hogy úgy járunk, mint az negyvenes évek végén és az ötvenes évek elején, amikor a „demokratikus államrend védelmére” való hivatkozással el lehetett ítélni szinte mindenért embereket.

Másfelől viszont az is igaz, hogy a demokráciának muszáj megvédenie magát. Erre viszont csak akkor van lehetősége a demokratikus intézményeknek, ha azt konkrét és létező veszély fenyegeti. Ennek megítélése pedig a bíróság feladata, de a bíróság a vizsgálatkor nem terjeszkedhet túl a hatáskörén.

Patthelyzet.