Újabb MSZP-s gyanúsított
Vádat emelt a Fővárosi Főügyészség az MSZP vagyonvédelmi szekciójának korábbi vezetője, Kövecses Gábor és hat társa ellen.
2009. július 4. szombat 07:16 - HírExtra
A napilap a vádiratra hivatkozva azt írta: a laza kötődésű bűnözői csoport olyan dokumentumokat készített, amelyek szerint a vádlottak érdekeltségi körébe tartozó gazdasági társaságok a MÁV Zrt. részére jármű-felújítási és karbantartási munkákat végeztek, és a vasúttársaság ezen szolgáltatások teljesítését, a cégekkel szembeni tartozását elismeri.
Hozzátették: a hamis iratokat a vádlottak több pénzintézethez is benyújtották, hogy azok segítségével a MÁV-val szembeni követelést "faktoráltassák", illetőleg azokat biztosítékként felhasználva hitelt vegyenek fel.
Ezzel a módszerrel az egyik pénzintézetet sikerül is tévedésbe ejteniük, amely több mint 273 millió forintot utalt át az egyik vádlott cégének - írta lap. Hozzáfűzték: más pénzintézeteknél is próbálkoztak a csalók, és ha sikerrel járnak, akár 1,4 milliárd forinthoz juthattak volna, de az ügyletek végül meghiúsultak.
A bűncselekmény elkövetésekor Kövecses Gábor, az ügy hatodrendű vádlottja még az MSZP vállalkozásfejlesztési tagozatán belül működő vagyonvédelmi, illetőleg az emberi biztonság szekció vezetője volt. Időközben a politikus kilépett a tagozatból és minden tisztségéről lemondott - emlékeztetett a lap.
Forrás: MTI