- Minek köszönhető ez a vöröses, szőke melírcsíkokkal tarkított új frizura?

- Szőke leszek megint nemsokára, csak abból a sötétbarnából, ami az elmúlt időszakomat jellemezte, kell egy átmenet a festésben. Mielőtt bárki másra gondolna: nálam sosem függ össze egy adott élethelyzetem azzal, hogy új hajviseletet csináltatok magamnak, nálam ez kizárólag hangulat kérdése mindig. Reggel belenézek a tükörbe, és ha „unom” a fejemet, már megyek is a fodrászhoz. Amúgy a barna öregített, most szeretnék visszafiatalodni, kicsit még önmagamhoz képest is. Életmódváltásba kezdek, Szabó Niki lesz (aki amúgy gyerekkori ismerősöm és egyben szomszédom) a személyi edzőm, az ő irányításával fogok újra rendszeresen sportolni, mert szeretném megint formába hozni magamat. Az utóbbi hónapokban elhanyagoltam magam rendesen, ettem, amit megkívántam, nem mozogtam szinte semmit, ennek pedig meg is lett a negatív eredménye. A hajszínváltás is ennek tudható be, mármint hogy legyen egy fiatalos, lendületes, frissebb külsőm, mint eddig volt. Az elmúlt időszak megpróbáltatásai miatt úgy éreztem, öregedtem vagy tíz évet, a terhességem elvesztése pedig sajnos feltette a pontot az í-re.

- Annyi mindent lehetett olvasni erről mostanában! Volt bulvárlap, ahol egyenesen azt állították: ez az egész baba-történet csak a rólad most megjelent Havas Henrik által írt könyv rafinált reklámfogása, hogy a botrány miatt jobban fogyjanak a példányok…

- Úgy érzem, nem feladatom mindenkinek egyenként bizonygatni az igazamat. Én voltam ott a műtőben, én szenvedtem végig testileg-lelkileg a vetélést. Szerintem kegyetlen, számító, rideg és egyúttal gusztustalan is volna egy könyv reklámozásához ilyen fajsúlyú történettel előállni. Sosem játszanék egy baba életével, hiszen mint tudjuk, Isten nem ver bottal, nem szeretnék a későbbiekben büntetést kapni az égiektől, meg amúgy sem vagyok olyan ember, aki ilyen sztorikkal szórakozik. Ha kellett volna, jobbal is előállhattam volna, de úgy látom, a kissé hosszú címet viselő (A sztár, a lúzer és aki az anyját kereste) könyvem önjáró, nem kell neki pluszreklám, eladja önmagát, információim szerint viszik, mint a cukrot!

- 33 éves vagy, életed első terhességét máris elveszítetted: hogy érzed most magad lelkileg?

- Elfogadtam ezt a dolgot, úgy érzem, bőven van még időm arra, hogy kihordjak egy egészséges kisbabát a jövőben.

- Barátod is túl van már a nehezén ezzel kapcsolatban?

- Igen, mindvégig mellettem volt, ami nagyon sokat számít egy nőnek ilyen helyzetben. Amúgy is erősen kötődünk egymáshoz, Istvánnal ez szerelem volt első látásra mindkettőnk részéről. Azért is „csúszhatott be” a terhesség együtt járásunk második hónapjában, hiszen úgy éreztük, ezer éve ismerjük már egymást, nagyon összehangolt, harmónikus lett a kapcsolatunk már első perctől. Mint látható, genetilailag is nagyon összestimmelünk, mivel sok barátom volt eddig, mégis most lettem életemben először állapotos egy férfitól, ráadásul úgy, hogy még védekeztünk is! Sokat beszélgettünk Istvánnal ezekről a dolgokról, és ezentúl rettentő körültekintőek leszünk.

- István egy pesti hentesboltban dolgozik napközben, de este hozzád megy haza Pomázra, együtt éltek jóban-rosszban, de ennél többet nemigen tudunk róla.

- István nem akar celeb lenni, nem óhajt szerepelni, én pedig tiszteletben tartom ezt a kívánságát. A legnagyobb bulvármagazinban egyetlen alkalommal megmutatta magát ugyan pár fotón, de azt is csak az én védelmemben tette, hogy megelőzendő ne legyenek rémálmaim olyan hülye találgatások miatt, miszerint netán Havas Henrik volna a gyerekem apja! István remekül elvan a civil szférában, napi tíz-tizenkét órát dolgozik, utána hazajön, és ha jó idő van, a kertünkben még szívesen tesz-vesz, füvet nyír, gyümölcsfát metsz, kompenzálva az egész napos bezártságot. Előfordul, hogy szombaton is dolgoznia kell, de azért igyekszünk a hétvégeket kirándulásokkal, baráti találkozókkal színesíteni, kikapcsolni.

- Mi a helyzet nálad munka terén?

- Én már nem várok senkire, semmire, az az egy biztos. Nagyon sokan átvertek különféle reklámajánlatokkal, hiszen ígérgetni nem kerül semmibe. Csak a személyes találkozókon derült ki, hogy vagy hálózatépítésről van szó, vagy csak egyszerűen látni akart közelről az illető „üzletember”. Ezek az emberkék valószínűleg nem csak engem keresnek meg kábító ajánlatokkal, hanem a többi celebcsajt is. Most már vigyázok, mindenkit arra kérek, küldjön konkrét dokumentációt arról a termékről, amit reklámoztatni szeretne velem, ilyenkor rögtön kiderül, valós-e az ajánlat vagy sem, hiszen ha köddé válik az illető, lehet tudni, hogy átverés lett volna az egész. Sajnos abból, hogy találkozókra járok, kávézgatok fantomcégek tulajdonosaival, abból nem tudom befizetni a villanyszámlát! Most, hogy megjelent a Havas-könyv, remélem, annak bevételéből megoldódik anyagi természetű gondjaim bizonyos része.

- A könyvben helyenként – bár persze ne feledjük hogy bulvárról van szó! - eléggé szabad szájúan beszélsz múltadról, szexuális kalandjaidról, intim titkaidról is. Nem kapsz emiatt feddést az olvasóktól? Nem bántad meg a nagy kitárulkozást?

- Az internetes oldalakon arcnélküli, névnélküli, gyáva emberek ontják a mocskolódásaikat, ezekre nem vagyok kíváncsi. Ha megszólítanak is az utcán, a boltban, a strandon, még nem kaptam negatív véleményt, nem bánt senki. Ami a megbánást illeti: egyáltalában nem érzek ilyesmit, úgy vélem, akinek titkolnia kell a múltját, aki nem vállalja fel soha a tetteit, annak az élete fabatkát sem ér. Minden hibám, tévedésem, ballépésem, rossz döntésem hozzám tartozik, de én magam semmit sem fogok fel úgy, hogy rosszul tettem, amit tettem. Abban az adott pillanatban jónak gondoltam. Ami a bántásokat illeti, szerintem mindenki söprögessen a saját háza táján! Igazából mindenből tanultam, örülök azoknak az élményeknek, amiket átéltem. Most, 33 évesen már tudom, hogy nem annak alapján kell párt választanom magamnak, mennyi pénze van az illetőnek, mert ez mindösszesen nem boldogít, viszont ha nem éltem volna gazdag pasival, ha nem tartottak volna el legalább egyszer életemben, nem jöhettem volna rá talán erre sohasem.

- Miért pont most, tíz évnyi hallgatás után jöttél elő ezekkel az intim sztorikkal?

- Mert most adódott a Havas-féle könyv lehetősége, amit bolond lettem volna kihagyni! Ha nem születik meg ez a könyv, akkor valószínűleg tovább őrzöm a most kiadott titkaimat, de hogy nem így történt, most lelkileg is nagyon megkönnyebbültem! Többé nincs semmi takargatnivalóm, nem tudnak mivel támadni.

- Barátod olvasta már a könyvet?

- Nem és nem is akarja, én pedig nem bánom. Olyasmi, ami „kicsaphatná benne a biztosítékot”, már megjelent a bulvárlapok hasábjain, ott István elolvashatta, a legdurvább részeken tehát túlvan, kaptam is néhány megjegyzést. Ez a könyv jóval azelőtt íródott, hogy ő meg én megismerkedtünk volna, én pedig nem mondhattam Henriknek azt, hogy írjuk át szolíd lányregénnyé, csak azért, hogy az új barátom meg ne haragudjon rám! Ha valaki engem szeret, fogadjon el a múltammal együtt. Nem akarok megjátszós nő lenni, rettegni, mi lesz, ha kiderül valami a titkaimból, vagyis tök jó, hogy megíródott végre ez a könyv!

- Most, hogy azt mondtad, nincs több titkod, mi lesz a következő 33 évben? Arra utalok, hogy eddig mindig szolgáltattál illusztris híranyagot a bulvármédiának, hálás riporttéma voltál…

- Nem tudom, mit hoz az élet. Az viszont számomra is még mindig fura, miért vagyok érdekes az újságoknak, az embereknek, hiszen én csak élem az életemet, Ennyi. A minap kaptam olyan kérdést, kinek az önéletrajzát olvasnám el én, mire azt feleltem, hogy senkiét, mert nálunk senki nem merne maradéktalanul őszinte lenni.

- Hogy telik majd az idei nyarad?

- A pánikbetegségemről szóló könyvemet akarom papírra vetni. Ez nem bulvárkönyv lesz. Havas Henrik szerint képes leszek rá megírni egyedül is, bár felajánlotta, hogy segít, ha bármiben szükségem lesz rá. Istvánnal egyelőre nem terveztünk még magunknak kikapcsolódást, valószínűleg „nyugdíjas házaspárként” többnyire otthon fogjuk tölteni a szabad hétvégeket, de két-három napokra biztos elutazunk valahová. Nagy álmom a magyar Állatrendőrség létrehozásának kiharcolása, amennyire tudom, igyekszem kihasználni az ismertségemnek köszönhető kapcsolatok útján ennek a szervezetnek a létrejöttét. Nekem négy kutyám és egy cicám van, a pomázi állatmenhely munkáját is segítem, amiben tudom, bár sajnos, nem anyagiakban. A hétvégén megmentettem egy újabb kutyát, amit kiraktak az út szélére, és öt napon át várta a gazdáját. Most már jól érzi magát a menhelyen, sok törődést és szeretetet kap, remélhetőleg hamarosan örökbe lehet adni, és ha jó sora lesz, az számomra igazi ajándék volna.