2024. április 20. - Tivadar

A hét lúzere

Peren gondolkozik az a 18 éves fiatal lány, akinek tönkretette az életét egy román tetoválóművész. Kimberley 3 csillagot kért az arcára, majd elaludt.
2009. június 18. csütörtök 16:59 - HírExtra
Elképesztő sztori látott napvilágot a belga Courtrai városában. A tizennyolc éves Kimberley Vlaminck, három csillagot szeretett volna tetováltatni a bal szeme köré, ezzel szemben a fél arca ki lett pingálva.

A fiatal lány állítása szerint, nehezen tudta ismertetni a román művésszel az elképzeléseit, mert a tetováló sem angolul, sem pedig franciául nem beszélt. Hosszas egyeztetés után, mégis az mű elkészítése mellett döntött.

Ami ez után történt az döbbenetes. Kimberley elaludt a tetoválóasztalon, és mikor magához tért, a fél arca csillagokban pompázott.

– Tönkretette az életemet, nem merek kimenni az utcára sem! - nyilatkozta a a lány a Daily Mail című lapnak, aki peren gondolkodik.

A szalon vezetője viszont állítja, hogy nem hibázott. Úgy dolgozott, ahogyan azt kérték tőle. Sosem tenné tönkre senkinek az életét. Valószínűnek tartja, hogy az ügyfele megbánta a tetoválást, és ezt nem meri felvállalni.

Nem tudni, kinek a nyilatkozata fedi a valóságot, de mindenesetre érdekes, hogy valaki álomba tud szenderülni, miközben tűvel szurkálják és a füle mellett zúg a tetoválógép. Kimberly eltávolíthatja a csillagokat, de ehhez plasztikai sebész segítségét kell kérnie, mely legalább 3 millió forintba kerül.
Forrás: Blikk/HirExtra
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Sztárhírek témában
Ön követi a Való Világ hatodik szériáját?
Ezzel kelek és fekszem!
Bele szoktam pillantani, ha időm engedi
Rá-ránézek, de nem foglalkoztat különösebben
Nem nézem
Nem nézem és ellenzem is, népbutításnak tartom!
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását