Az olasz National Institute of Nuclear Physics (INFN) kutatói svájci, spanyol és orosz kollégáikkal együttműködve két módszert - az úgynevezett gravitációs lencsézés és a gravitációs mikrolencsézés metódusát ötvözték.

A gravitációs lencsézés azt jelenti, hogy ha két galaxis véletlenül pontosan azonos látóirányba esik, a közelebbi gravitációs tere eltorzítja a távolabbi galaxis képét.

A gravitációs mikrolencsézés hátterében Einstein relativitáselmélete áll, mely szerint egy távoli csillag fényessége rövid időre felerősödik, amennyiben egy csillag elhalad előtte, utóbbi gravitációs mezője ugyanis kvázilencseként fókuszálja a háttérobjektumról érkező fénysugarakat.

Mivel ez az effektus igen rövid ideig - néhány percig, vagy óráig tart, a jelenséget nehéz megfigyelni a Földről. Az INFN kutatói Francesco De Paolisszal az élen komputeres modellt dolgoztak ki, hogy megállapítsák egy Naprendszerünkön kívüli, úgynevezett exobolygó kimutatásának valószínűségét a gravitációs mikrolencsézés segítségével - olvasható a BBC hírei között.

A kutatók "fényelhajlást" modelleztek, a távoli csillag fényességében bekövetkező változást, amely körül egy "társ" - másik csillag, vagy bolygó kering. Meghatározva a számítógépes modell segítségével, hogy milyen fényeffektusokra lehet számítani az Androméda-galaxis bolygója esetében, a kutatók visszatértek a Point Agape elnevezésű projekt egyik 2004-es megfigyeléshez, amikor szokatlan fényelhajlást észleltek a csillagászok. A kutatók szerint ez az öt évvel ezelőtti esemény beleillik az elméletükbe, s a jelenség a Jupiternél hatszor nagyobb tömegű égi "társ" jelenlétére utal. Ez a "társ" lehetett egy bolygó, vagy egy úgynevezett barna törpe. (A barna törpék olyan égitestek, melyek tömege túl kicsi ahhoz, hogy a belsejükben stabil hidrogén-hélium magfúzió jöjjön létre, és így valódi csillagokká váljanak).

Mivel a gravitációs mikrolencsézés jelensége egy adott égitest esetében egyszeri esemény, a kutatók nem tudják megismételni az akkori kísérletet, hogy igazolják elméletüket.

Francesco De Paolis ennek ellenére biztatónak tartja, hogy sikerült bolygó nyomaira bukkanni ily távoli galaxisban, mint a 2,5 millió fényévnyire lévő Androméda.

"E kivételes technológia révén megfigyelhetünk Jupiter-tömegű, vagy akár kisebb bolygókat más galaxisokban" - magyarázta Francesco De Paolis.

Eddig a csillagászok mintegy 350 exobolygót fedeztek fel a Naprendszer szomszédságában, s Francesco De Paolis szerint, hasonló égitestek bőségben vannak. A nehézség abban rejlik, hogy észrevegyék ezeket az égitesteket a gravitációs lencsézés és mikrolencsézés módszerével.

"A gondot az okozza, hogy nem tudhatjuk előre, mikor lehet számítani a gravitációs mikrolencsézés jelenségre" - mutatott rá Francesco De Paolis.

A kutatók megfigyelésükről a brit Királyi Csillagászati Társaság havi közlönyében (Monthly Notices of the Royal Astronomical Society) számolnak be megfigyeléseikről.