2024. május 12. - Pongrác

Bajnai visszautasítja a Fidesz vádjait

Bajnai Gordon kormányfő visszautasítja a Fidesz hamis vádjait - közölte Szollár Domokos kormányszóvivő az MTI-vel pénteken. Mint mondta, a legnagyobb ellenzéki párt frakcióvezetője hamis, alaptalan és hazug váddal illette a miniszterelnökét; a Fidesznek a választási kampányban is tartózkodnia kell a hamis vádaskodástól.
2009. június 5. péntek 16:07 - HírExtra
Navracsics Tibor, a Fidesz frakcióvezetője pénteken lemondásra szólította fel a magyarországi adóelkerülés miatt Bajnai Gordon miniszterelnököt és Simor András jegybankelnököt.

Az ellenzéki politikus a miniszterelnökről azt mondta: Bajnai Gordon a mai napig adós az elszámolással, hogy hány millió forintot bujtatott el a magyar adóhatóságok elől, és menekített ki Magyarországról; nyilvánvaló, hogy ilyen háttérrel, ilyen pénzügyi technikákkal a kormányfő hitelesen nem kérhet a magyar lakosságtól áldozatvállalást, ezért a miniszterelnöknek le kell mondania.

Szollár Domokos az MTI-nek azt mondta: Bajnai Gordon miniszterelnök, illetve az általa vezetett cégek nem akartak és soha nem is bújtak ki az adófizetési kötelezettségük alól. Kiemelte: a cégek minden esetben a magyar és a külföldi törvényeket betartva működtek, jártak el.

"Az ezzel ellentétes állítások, sejtetések hamisak" - fogalmazott.

A szóvivő hangsúlyozta, hogy a miniszterelnök az ezzel kapcsolatban megfogalmazott alaptalan vádak miatt eddig kilenc ízben kért helyreigazítást; ha ezek elmaradnak, akkor Bajnai Gordon jogi úton "vesz elégtételt".

Szollár Domokos szerint a Fidesz az EP kampány finisében túlmegy a józanság határán.
"Azzal, hogy minden alapot nélkülözve igaztalan rágalmakkal illeti, és fiktív cselekményekkel vádolja a miniszterelnököt, méltatlan helyzetbe hozza Magyarországot, súlyosan veszélyezteti a gazdasági válság kezelése során, a válságból való kilábalásban eddig elért eredményeket" - fogalmazott a kormányszóvivő, hozzátéve, hogy az ellenzéki párt kijelentései rombolhatják a Magyarország iránti bizalmat.

A kormányszóvivő kifejtette: a Fidesznek és vezetőinek a választási kampány hevében is tartózkodniuk kell a hamis vádaskodástól, és minden esetben mérlegelniük kell, hogy az egyes kijelentések rövid távú politikai hozadékuk mellett milyen mértékű károkat okozhatnak az országnak.

Szollár Domokos leszögezte, hogy az országnak a gazdasági válság közepette világos programmal rendelkező, gyorsan cselekvő és józan kormányra van szüksége, mert ezt kívánja meg Magyarország érdeke, és ezt kívánják meg az ország külföldi partnerei.

Navracsics Tibor a jegybankelnökkel kapcsolatban azt mondta: Simor András vagyonát Ciprusra menekítette ki, hogy ne kelljen Magyarországon adót fizetnie. Ezért méltatlanná vált a Magyar Nemzeti Bank elnöki posztjára, így neki is meg kell fontolnia a lemondást.
Az MNB nem kívánt reagálni - közölte a jegybank sajtóosztálya.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását