2024. május 12. - Pongrác

Az adóemelés megöli a juttatásokat?

A kormány által tervezett 32 százalékos adókulcs esetén csupán a munkaadók bő négytizede tartaná fenn a természetbeni juttatásokat, 10 százalékos adó esetében azonban már tízből hét - derül ki a Szonda Ipsos kutatásából.
2009. június 4. csütörtök 18:13 - HírExtra
Jelenleg a közepes és nagyvállalatok 93 százaléka ad valamilyen béren kívüli juttatást alkalmazottainak, 30 százalék cafeteria rendszer keretében, 63 százalék azon kívül. A természetbeni juttatásokat cafeteria rendszerben adó vállalatok körében közel kétszer akkora az egy alkalmazottra jutó, béren kívüli juttatásokra fordított átlagos éves keretösszeg (205 ezer forint), mint a cafeteria rendszer nélkül juttatásokat adó vállalatoknál. A juttatások megadóztatása jelentős változásokat eredményezne a vállalatok gyakorlatában.

Az eddig béren kívüli juttatásokat adó vállalkozások relatív többsége, 39 százaléka nyilatkozott úgy, hogy a jelenlegi keretösszegből fizetné ki a juttatások adó- illetve járulékterheit is. A vállalkozások egyötöde (18 százalék) még drasztikusabb módját választaná az új szabályokhoz való alkalmazkodásnak, és előreláthatóan megszüntetné a béren kívüli juttatásokat. Csak minden tizedik vállalat vállalná magára az éves keretösszeget növelve részben, vagy egészben az új terheket, s a béren kívüli juttatásokat adó vállalatok 3 százaléka jelezte, hogy a megszüntetett juttatásokat béremeléssel váltaná ki. Tízből három vállalat még nem döntötte el, hogyan reagálna a kormány által benyújtott törvényjavaslat elfogadása esetén.

A vállalatok többsége a tervek szerint kedvezményes adókörbe sorolt juttatásokat - a 32 százalékos adóval terhelt iskolakezdési támogatást, helyi utazási bérletet, meleg étkezési utalványt, üdülési csekket és képzési támogatást - sem kímélné. Az ilyen juttatásokat cafeteria rendszeren kívül adó vállalatok 43 százaléka jelezte, hogy továbbra is adná ezeket, de többségük a korábbinál kisebb összegben. Az ilyen juttatásokat a korábbinál kisebb összegben, vagy egyáltalán nem adó vállalatok mindössze egytizede kompenzálná munkavállalóit béremeléssel.

A kormány által tervezett 32 százalékos adó esetén csak a cégek bő négytizede tartaná fenn ezeket a juttatásokat, valamivel alacsonyabb, 25 százalékos adóteher esetében pedig a felük döntene így. Ha az adó mértéke 17 százalék lenne, tízből hat vállalat továbbra is adná dolgozóinak ezeket a kedvezményes körbe sorolt béren kívüli juttatásokat, míg 10 százaléknyi adó esetében már tízből hét cég tartaná meg ezeket.

A piackutató intézet május 26-28. között, a legalább 50 főt foglalkoztató magyarországi vállalkozások körében végzett telefonos kutatást, a vizsgált vállalati kört az árbevétel, a gazdasági ágazat és az alkalmazottak száma szerint reprezentáló, 319 céget tartalmazó mintán.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Gazdaság / HR témában
Ön miként vélekedik a magyar gazdaságról?
A gazdaságunk szárnyal, határ a csillagos ég!
A gazdaságunk bár a levegőben van, magassága legfeljebb másfél méter, sebessége egy csigával azonos.
A gazdaságunk valaha szárnyalt, jelenleg a sütőben sül, zöldségkörettel.
A reformok működnek
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását