Belföld

Gyűlölet és melankólia, némi profizmussal keverve

Tartson velünk, és nézze meg mit ajánlanak a magyar pártok az EP-választás alkalmából! A HírExtra górcső alá veszi az összes EP kampányfilmet, és azt is megtudhatja, melyik volt az egyetlen párt, amelyik sikeresen vette ezt a médiaakadályt.

Maximum egy perc

Elérkeztünk az EP-választás hajrájába, így mindegyik párt elkészítette a saját EP kampányfilmjét – már amelyik egyáltalán komolyan gondolta ezt a választósdit. Azt már megszokhattuk, hogy mind hazánkban, mind külföldön a belpolitikai témákat citálják elő az EP választás alkalmából – amelynek továbbra sincs semmi értelme -, de szerencsére találkoztunk pár üdítő kivétellel is. Most lássuk az alkotásokat és átirataikat, majdnem a támogatottsági mutatók sorrendje szerint (azért majdnem, mert a legjobbat a végére hagytuk).

Fidesz: Gyűlölj!

A Fidesz „zseniális” kampányfilmje a szlogenen kívül összesen négy szóból áll és abból a képből, amelyen Gyurcsány feje szép lassan Bajnaira változik. Semmi program, semmi, indoklás, csupán négy, érzelmeket felkorbácsoló szó, és az „elég!” szlogen – hogy még a legbutábbak is megértsék, miről van szó. Hogy is mondják ezt egy szóval: primitív? Annyira, hogy ezt még kifigurázni sem lehetett.

A gyűlöletkampánnyal az a legnagyobb baj – azon kívül, hogy abból semmi nem derül ki, hogy az adott párt mit tenne -, hogy tálcán kínálja a más alternatívákat. Elvégre a Fidesz kampányfilmje alapján ha a hajdúszoboszlói alkoholisták szövetsége párttá alakul, és azt mondja: nem kér a Gyurcsány-Bajnai kettősből, akkor rájuk is nyugodtan lehet szavazni. Hisz a lényeg: ebből elég – és ezt nem csak a Fidesz mondhatja. Mindenesetre ez nem EP kampányfilm. (0/10)

MSZP: Nosztalgia

A kormánypárt két kampányfilmet is csinált, és hangulata mindkettőnek remekül sikerült – kár hogy más nem. A zene passzol, az összevágás nem lett túl rossz, a szöveg pedig kifejezetten vállalható LENNE, ha a párt tényleg azt csinálná, ami ott elhangzik. A férfi verzióban elnosztalgiázik az elmúlt húsz éven, míg a nőiben a polgári-baloldali felfogást próbálja átvetíteni a nézőnek – ám mindkettőben közös, hogy megpróbál asszisztálni a jelenlegi megszorításokhoz. Az EP választáshoz csak érintőleges köze van, ráadásul a filmek abszolút nem állnak párhuzamban az „újult erővel” szlogennel – ám legalább remek alapot adott a kifigurázásokra. (1/10)

@@

MDF: Szakmaiságot vazze!

Az MDF hozza a formáját: adott egy nem is annyira rossz ötlet, azt szépen belebújtatja egy visszafogott konzervatív stílusba, hozzáadja Bokros bajszát, és kész is a csoda. Legalábbis a két nagypárt művéhez képest a két félperces alkotás tényleg az. A legüdítőbb dolog az egészben, hogy meg se próbál – Dávid Ibolya jelenlétén kívül – belpolitikai ügyekkel kampányolni, hanem épp azt emeli ki, hogy itt az EP, és a szakmaiság a lényeg.

A videók elmondják, hogy bár Bokros Lajos nem tud öltözködni, Habsburg György meg nem a világ legjobb focistája, ám szakértelmüknek köszönhetően remekül el tudnák látni a feladatukat az EP-ban, és ez a lényeg. Ha Dávid Ibolya pártelnök eközben nem próbálná meg baltával szétverni saját pártját, akkor kifejezetten szavazásra megindító alkotás is lehetne. (6/10)

@@
LMP: Ha akarsz unokákat, akkor zöldülj!

A Lehet Más a Politika eddigi akcióit elnézve, a mostani kampányfilmjük kicsit gagyi lett. Elmondják a programjuk legfontosabb – zöld – részét, felhívják a figyelmet az égető problémákra, de semmi kreatív, figyelemfelkeltő ötlet vagy hatás nincs benne, ráadásul érződik, hogy nem tudták kihasználni a rendelkezésükre álló egy percet. De legalább teljes mértékben az EP-ről szól, ami a mezőny többi játékosát elnézve erős pluszpont. (5/10)

SZDSZ: Az ellenkampány ellenkampánya

Nem tudni honnan kölcsönözték a pártdogmát közvetítő alámondó hangot, de az illető felhasználása húsz pontot ér a tízből: ennél erősebb, meggyőzőbb „magyarhangot” egyik pártnak sem sikerült még megközelítőleg sem előhalásznia.

Maga a videó arról szól, hogy az SZDSZ miket képvisel azzal ellentétben, amit ellenségei állítanak róla – és ezt akarja csinálni az EU-ban is. Ellenben ez utóbbira csak az EP kampányból lehet következtetni, ugyanis konkrétan sehol el nem hangzik, és ez igencsak elvesz az alkotás értékéből. Azonban a videó – a végét nem számítva – szlogenestül eggyütt kifejezetten erős, ahogy az átirat sem sikerült gyengére. (5/10)

@@
MCF Roma Összefogás Párt: Süllyedő tendencia

Az embernek az az érzése, hogy az összes kreativitást és hangulatot belezsúfolták az első 15 másodpercbe, aztán a dolog kifulladt. Ugyanis maga a videó remekül indul, aztán az egész tendencia elkezd süllyedni, Kolompár Orbán színre lépésével zuhanni, majd a végén egy szocialista pártreklám rémképét idézi szólamával. Tematikailag a romákat ért atrocitásokra – gárda, gyilkosságok – és a párt arcainak bemutatására épít, de korrektül megjegyzi azt is, hogy miért fontos az EP-választás – ezzel végleg összekeverve a színvonalat. (3/10)

Jobbik: Így kell ezt csinálni!

Hiába botladozik Morvai Krisztina nyelve egyre vállalhatatlanabb kijelentéseken mostanság, hiába kezd a Jobbik lába alól kifutni a kommunikációs talaj, de összehozott egy olyan kampányfilmet, amely majdnem tökéletes. Maximálisan kihasználják a rendelkezésükre álló 31 másodpercet, az ötlet zseniális, a mondatok erősek, az emberek határozottak, és ami a legfontosabb: pontosan átadják azt az ideológiát, amit a párt kíván képviselni – ez még egyik kampányvideónak sem sikerült. Az egyetlen apró szépséghiba, hogy nem csak magáról az EP-s célokról szól, de ez a Jobbik euroszeptikus világképével kombinálva nem is akkora probléma. (9/10)

Levezetőnek pedig álljon itt a magyar EP-választás Neója:

© 2026 Hírextra. Minden jog fenntartva.