2024. május 10. - Ármin, Pálma

BKV áremelés, változások a közlekedésben

Uniós forrásból kívánja biztosítani a budapesti városvezetés az Andor utca kiszélesítéséhez szükséges 3,5 milliárdos költség felét - közölte a Főpolgármesteri Kabinet hétfőn elfogadott álláspontját ismertetve a Városháza kommunikációs igazgatója az MTI-vel.
2009. május 18. hétfő 19:25 - HírExtra
Nyáry Krisztián elmondta, hogy az Andor utca és Galvani út 2x1 sávos kapacitása jelenleg nem segíti a közlekedést, nem nyújt megfelelő összeköttetést a Budára vezető M1-es és M7-es autópálya számára. Az autósok többsége nem veszi igénybe ezt a tehermentesítő utat, hanem különböző fő- és mellékutakon igyekszik a XI. kerületben elérni a Lágymányosi hidat. A projekt célja, hogy az Andor utca - Galvani út kiszélesítésével összeköttetést biztosítsanak a Budára vezető autópályák között és összekössék az 1-es és 7-es főutat a Lágymányosi híddal és a Hungária körúttal - tette hozzá.

Nyáry Krisztián tájékoztatása szerint a városvezetés foglalkozott az újabb buszsávok kialakításával összefüggő kérdésekkel is. A fővárosi önkormányzat 386 millió forintos uniós támogatást nyert el erre a célra, amihez 57 millió forintos önrészt tesz hozzá. A pénzből a Baross utcában, a Budaörsi és a Hegyalja úton, a Mészáros utcában, a Nagykörúton és a régi Budaörsi úton hoznának létre buszsávot, vagy más, a közösségi közlekedést előnyben részesítő fejlesztést - jegyezte meg.

A Fővárosi Közgyűlés mindkét kérdésben, így az uniós támogatási szerződések jóváhagyásáról is a következő ülésén hozhat döntést. Az MTI információi szerint ennek időpontja még kérdéses. A szokásos hó végi közgyűlés helyett várhatóan június első hetében tartanák a közgyűlés ülését. A képviselői mandátumáról pénteken lemondott Kivágó Iván Györgyné utódját ugyanis - aki várhatóan Bihary Gábor lesz - csak szerdán nevezi meg hivatalosan az MSZP. A kabinet ülésén felmerült: arra lehet számítani, hogy bárkit is jelöl az MSZP, egyesek megtámadják majd azt. A mandátum kiadása azonban június elején mindenképpen jogerőssé válhat, s így akár már 3-án is összeülhet a közgyűlés, amelynek ülésén az új képviselővel ismét egyfős többsége lenne az MSZP-SZDSZ koalíciónak.

A kabinet egyetértett azzal, hogy a közgyűlés elé terjesztik a BKV ez évi állami normatív támogatásáról szóló javaslatot. A költségvetési törvény szerint a fővárosi önkormányzat ez évi támogatása nem lehet kevesebb a tavalyinál, de nem haladhatja meg a veszteség mértékét sem. Így csaknem 32,2 milliárd forint támogatásra számíthat az önkormányzat, a tárcaközi bizottság a legkésőbb augusztus 20-ig dönt ez ügyben.

A BKV áfa-emelés miatti, maximum 4,4 százalékos év közi tarifaemelése kapcsán a városüzemeltetési főpolgármester-helyettes kabinetje azt közölte az MTI-vel: Hagyó Miklós nem értett egyet a BKV több mint 7 százalékos emelési javaslatával, ezért nem írta alá az ezt tartalmazó kabinet-előterjesztést. A szocialista politikus szerint ugyanis nem lenne célszerű, hogy a nem fizető utasok által okozott kárt azokkal fizetessék meg, akik rendesen fizetnek.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását