2024. március 28. - Gedeon, Johanna

Végre! Megszűnik a TV2 legnagyobb műsora!

Ennyi volt, vége. Megszűnik május 4.-től a TV2 egyik legsikeresebb műsora. Hogy miért is van erre szükség? Mindenki mást mond, de esélyes, hogy elfogyott a nézettsége.
2009. április 29. szerda 08:05 - HírExtra
Megszűnik a TV2 egyik műsora! Az ember ennek hallatán elkezd örömmel találgatni, hogy melyik szánalmas műsor fuccsolt be, és mond örökre búcsút a nézőknek. Bőven akadna olyan, amit le kéne végre venni a műsorból, és eltűntetni a süllyesztőben.

Most a Hal a tortán című, celeb főzőműsorra esett a választás – tényleg sokan örülhetnek. Már idejét sem lehet tudni, hogy mióta is zajlik ez a show. Eleinte konkurense is akadt, meglepő, de az RTL Klubbon, ahol a találó Vacsoracsata néven futott, a lényegében teljesen ugyanolyan kaliberű műsor.

Miért is jött el a vég?

Hónapok óta kínszenvedés ez a bohóckodás, csak míg erre a másik csatorna rájött, addig a TV2 nem, s addig húzta, amíg teljesen vége nem lett.

Az utóbbi hetekben mástól sem volt hangos a celeb sajtó, csak a műsorban elhangzó botrányoktól. Igen ám, de egy idő után ezt a néző is megunja, s nem biztos, hogy nagy érdeklődéssel fog fordulni ismételten Kelemen Annához.

Úgyhogy május 4.-től, végre megszűnik a Hal a tortán. A csatorna ki is adott egy közleményt, melyben úgy magyarázta, hogy azért van erre szükség, mert visszatér az Áll az alku, s emiatt már nem tudják tovább sugározni a főzőműsort.

Igen, csak közben Keleti Györgyi és Komár László azt állítják, hogy a múltheti botrányukért a csatorna háromszoros pénzt ígért. Ebből is látszik szerintük, hogy a TV2-nek mennyire szüksége volt a nézettségre, hiszen előre lezsírozott botrányt kínáltak a nézőknek.

Velük szemben a csatorna már úgy meséli a történet, hogy az énekes, és a modell az első szereplésükért C kategóriás gázsit kapott, így biztosan nekik volt szüksége a pénzre.

Vádaskodás ide vagy oda, az biztos, hogy végleg vége a Hal a tortánnak. Szerencsére.
Forrás: HírExtra/tv24
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
A hozzászóláshoz be kell jelentkeznie »
Hozzászólás:

spt72
2009. június 8. 11:35
Baradlay!! Egyetértek,nem kell a TV2,igaz én sose nézem,RTL Klubos vagyok...
Baradlay
2009. május 12. 21:07
Bar az egesz TV2 szunne meg!!!!!
suzi
2009. május 7. 20:56
nagyon örülünk ,hogy vége de sajna más műsorokban ugyanezek a gecik óriási pénzekért kerülnek a képernyő elé !!!!
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Sztárhírek témában
Ön követi a Való Világ hatodik szériáját?
Ezzel kelek és fekszem!
Bele szoktam pillantani, ha időm engedi
Rá-ránézek, de nem foglalkoztat különösebben
Nem nézem
Nem nézem és ellenzem is, népbutításnak tartom!
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását