2024. május 8. - Mihály

Magyar opera a tiltott városban

Németh Norbert Hazug románc című operáját a kínai Hszin-ja Kung-csi (Xinya kongqi) szimfonikus zenekar, illetve amerikai, német, svéd és kínai énekesek közreműködésével pénteken mutatták be a pekingi tiltott város koncertteremben (Forbidden City Concert Hall).
2009. április 18. szombat 07:40 - HírExtra
A három felvonásos zenedráma 2001-re készült el, a szövegkönyvet a zeneszerző ötlete alapján Győri Magda írta. A mű olasz nyelvű műfordítása egy évvel később, az angol nyelvű változat 2006-ban jelent meg.

A fiatal orvos-zeneszerző pekingi szerzői estéjén Nicholas Smith angol és Csin Je (Jin Ye) kínai karmesterek dirigáltak. Az est második felében egy ősbemutatóra is sor került: a Titokzatos Kína (Mystic China) című, szimfonikus zenekarra írt darabot elsőként itt hallhatta a közönség.

Németh Norberttel a kínai közönség elsőként 2006-ban találkozhatott, amikor a szerző Sirályok a szabadság egén: Tisztelgés az 1956-os forradalom ifjúsága előtt című szimfonikus költeményét mutatták be.

Németh Norbert orvos-zeneszerző Budapesten született 1975-ben, Ercsiben nőtt fel, jelenleg egyetemi adjunktusként és tanszékvezető-helyettesként dolgozik a Debreceni Egyetem Orvos- és Egészségtudományi Centrum egyik oktató-kutató tanszékén, az egyetem Pro Universitate Juventutis díjasa. Tudományos eredményekkel több díjat nyert, közel száz tudományos publikáció szerzője, illetve társszerzője.

Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Kultúra témában
Szeret színdarabokat látogatni?
Rajongok a színházért!
Amennyiben időm és pénztárcám engedi, igazán örömmel teszem!
Évente egyszer-egyszer megesik
Évek óta nem voltam színházban, de szeretnék eljutni
Évek óta nem voltam színházban és nem is érdekel a dolog
Soha nem voltam színházban és nem is érdekel a dolog
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását