2024. május 12. - Pongrác

Nem a majom az ember őse?

A közhiedelemmel ellentétben az ember távoli őse távolról sem hasonlított a majomra - állítja egy amerikai kutató négymillió éves csontmaradványok tanulmányozása alapján.
2009. április 14. kedd 23:08 - HírExtra
A vizsgált lény nem sokkal azután jelent meg, hogy 4-8 millió évvel ezelőtt a közös őssel rendelkező ember és csimpánz "útja" szétvált.

A szakemberek többsége eddig úgy vélte, hogy a szétválást követően az ember őse leginkább a csimpánzra hasonlított. Egy új vizsgálat eredményei azonban ellentmondanak ennek a közkedvelt nézetnek, arra utalva, hogy a négymillió évvel ezelőtt élt embert éppenséggel nem a famászásra "tervezték" - olvasható a The Daily Tepegraph online kiadásában.

Jeremy DeSilva, a University of Michigan kutatója az ugandai vadon élő csimpánzokról készített videofelvételeket elemezte, hogy kiderítse, mennyire hasonlít az állatok mozgása a korai emberékéhez.

A tudós a bokaízületre koncentrált, megállapítva annak dorsalflexiós szögét, azaz azt, hogy milyen mértékben képesek a csimpánzok hátrahajtani a lábfejüket. A csimpánzok 45 fokos szögben tudják ezt megtenni, míg az embereknél a dorsalflexió mindössze 15-20 fokos. Az állatok esetében a sípcsont bokaízületbe becsatlakozó részének különleges alakja teszi lehetővé a nagyobb hajlítási szöget.

Csakhogy a speciális adaptációs mechanizmust a kutató nem találta az általa megvizsgált tucatnyi, négymillió éves sípcsontnál. A csontvázak más sajátosságait figyelembe véve arra következtetésre jutott, hogy az ember távoli őse minden bizonnyal nem dicsekedhetett a fáramászás képességével.

Mint Jeremy DeSilva az amerikai Nemzeti Tudományos Akadémia folyóiratában, a a PNAS-ban (Proceedings of National Academy of Sciences) kifejtette, a korai ember, ahogy kései utódja, a ma élő ember, szükség esetén képes volt ugyan felmászni a fára, ez azonban nem tartozott napi rutintevékenysége közé.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
A hozzászóláshoz be kell jelentkeznie »
Hozzászólás:

sharapova2008
2009. április 15. 06:44
Fatális baromság! Senki nem állította(csak a Darwinizmus ellenfelei),hogy a "majom az ember őse".Csupán annyit,hogy az "ember és a majom közös őstől származnak...!
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Tudomány témában
Ön szerint mi okozta a koronavírust?
Egyszerű véletlen
Az állatok és emberek közt megnövekedett találkozásszám
Kína terjesztette gazdasági előnyökért
Trump áll mögötte
Nem tudom, de nem lehet véletlen
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását