2024. március 29. - Auguszta

Öt éve humorközpont

A Dumaszínház indulását nem lehet egy konkrét dátumhoz kötni, a stand-up comedyt Magyarországon meghonosító műhely mindenesetre 2004 tavaszán kezdte meg rendszeres működését a budapesti Godot Kávéházban, így ezekben a hónapokban ünnepli ötödik születésnapját - közölte Litkai Gergely.
2009. április 11. szombat 11:00 - HírExtra
Mint a Dumaszínház főszerkesztője felidézte, a "humorközpont" ötletével 2003-ban kereste meg Ardai Tamás, akit egy korábbi filmes munkából ismert: "benne merült fel, hogy stand-up comedyt kellene csinálni Magyarországon. Ismert engem mint humoristát, és egyik barátja, Sáfár Zoltán éppen egy kávézót tervezett a Madách téren, egy volt szolárium helyén".

A rövidesen megnyílt Godot Kávéház így a Dumaszínháznak is otthont adott, olyan neves fellépőkkel, mint Badár Sándor, Szőke András vagy Hadházi László; a műsorvezető kezdetben szinte minden este maga Litkai Gergely volt. "Kezdetben 10-15 ember ült be egy előadásra, és mivel nem volt pénzünk marketingre, a Dumaszínház híre a nézőkön keresztül, szájról szájra terjedt" - emlékezett a kezdetekre.

Elmondása szerint a műhely sikereiben mindig nagy szerepet játszott az, hogy a kezdetektől havi rendszerességgel folytatja a tehetségkutatást, így fellépőinek nagy része valóban az utcáról került a színpadra.

Mára országszerte több mint harminc helyen működik a Dumaszínház, jelenleg mintegy harminc állandó fellépővel. A Godot színpadán megfordult Fábry Sándor, Hajós András és Farkasházy Tivadar, itt kezdte előadói karrierjét többek között Aranyosi Péter, Bödőcs Tibor, Kovács András Péter, Kőhalmi Zoltán, Kiss Ádám, de a Dumaszínházból kerülnek ki televíziós showműsorok fellépői és a Rádiókabaré utolsó Humorfesztiválja nyerteseinek döntő többsége is innen indult.

A tehetségkutatókat is beleszámítva eddig legalább 300 előadó fordult meg a Dumaszínházban, de folyamatosan érkeznek az új tehetségek - tette hozzá Litkai Gergely.

Mint megjegyezte, az ötéves születésnapot nem ünnepli külön rendezvénnyel a társulat, idén is megrendezik azonban Nagyvázsony önkormányzatával közösen július 24. és augusztus 2. között a Dumavölgy-Humorvár fesztivált, ahol a nézők festői környezetben, a Kinizsi vár tőszomszédságában élvezhetik a szabadtéri humoresteket.

A stand-up comedy - amikor a humorista egyedül, minden kellék nélkül mond el rövid történeteket - korábban főként az angolszász országokban volt népszerű.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Kultúra témában
Szeret színdarabokat látogatni?
Rajongok a színházért!
Amennyiben időm és pénztárcám engedi, igazán örömmel teszem!
Évente egyszer-egyszer megesik
Évek óta nem voltam színházban, de szeretnék eljutni
Évek óta nem voltam színházban és nem is érdekel a dolog
Soha nem voltam színházban és nem is érdekel a dolog
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását