2024. május 10. - Ármin, Pálma

Az ország háromnegyede számol a megszorításokkal

A lakosság túlnyomó többsége, 97 százaléka hallott arról, hogy Bajnai Gordont jelöli az MSZP a miniszterelnöki székbe.
2009. április 3. péntek 06:50 - HírExtra
A kutatás még szerdán készült, ezer személy megkérdezésével.A megkérdezettek kétharmada (68 százalékuk) azt is tudja, hogy a miniszterelnök-jelölt egy válságkezelő programmal állt elő. A válaszadók háromnegyede pedig úgy gondolja, hogy a gazdaság rendbetételéhez mindenképpen szükség van megszorításokra.

Megosztott a közvélemény ugyanakkor abban a tekintetben, hogy az új kormány tevékenysége milyen hatással lesz az ország helyzetére. Az MSZP-szavazók kétharmada hisz abban, hogy javulni fognak a dolgok, ha Bajnai kormányra lép. A Fidesz-tábor azonban szkeptikus: 37 százalékuk kedvezőtlen változásokra számít, míg 16 százalékuk kedvezőre.
A politikailag bizonytalanoknak óvatos várakozásaik vannak: 27 százalék szerint javul a helyzet, 17 százalék szerint romlik.

A megkérdezettek 57 százaléka gondolja úgy, hogy az ország jelenlegi helyzetében csak adóátrendezésre van lehetőség, mivel az állam bevételei nem csökkenhetnek.

A Szonda Ipsos elemzése szerint "a megszorítások elkerülhetetlenségének belátását jelzi" az is, hogy a megkérdezettek hattizede szerint a Fidesz is a megszorítások bevezetésére kényszerülne, ha kormányra kerülne.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását