2024. május 10. - Ármin, Pálma

Bajnai jön, a Reformszövetség megy

A Reformszövetség felbomlik, a Demokratikus Hálózat ellenzi személyét, de az MSZP-re sikerült ráerőltetnie gyors tempóját - egy átlagos nap Bajnai Gordon jelöltségének életéből.
2009. április 2. csütörtök 13:29 - Pásztor Balázs
Jól végzett munka, vagy politikai nyomás?

A Reformszövetség tavaly novemberben alakult meg, tagjai az Országos Érdekegyeztető Tanácsban képviselt kilenc munkaadói szervezet vezetői, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke, valamint a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) volt és jelenlegi elnöke. Céljuk az olyan átfogó reformprogram kidolgozása volt, amely beépíthető a 2009-2013 közötti időszak társadalom és gazdaságpolitikai programjaiba - vagyis gyakorlatilag a válság magyar részének megoldása egy programmal.

A program elkészült, eljuttatták azt a parlamenti pártok vezetőihez és a kormányhoz, ezért munkájukat befejezettnek tekintik, így saját döntésük alapján megszűnnek - ezt várhatóan holnap jelentik be. A Reformszövetség tagjai azonban továbbra sem hagynak fel a közéleti szerepléssel, csak nem a szervezet színeiben teszik majd ezt.

Más források szerint azért bomlanak fel, mivel a szervezetnek hangsúlyos a politikai függetlensége és egyes politikai személyek „ráültek” a Reformszövetségre (Bajnai programja is az ő javaslataikból indult ki, a lényeges elemek kihagyásával - legalábbis eddig úgy néz ki). Ezt látszik megerősíteni az a tény is, hogy a szervezet csupán egy hete jelentette be, hogy március 23-án Glatz Ferenc vezetésével megalakította társadalompolitikai munkacsoportját - tehát minek alakítana valaki bármit is, ha épp meg akar szűnni?

Bajnai, az antiszociális nehézbombázó

Egy kis nyelvtan*
Az antiszociális szót, nagyon könnyen összekeverik az aszociális szóval, pedig nagyon nem mindegy. Az Antiszociális személyiségzavar vagy szociopátia, a nemzetközi betegség-osztályozási rendszereknek megfelelően a társadalomba való beilleszkedés súlyos zavara. a társadalmi kötelezettségek figyelmen kívül hagyása jellemzi, a hűvös közömbösség mások érzéseivel szemben. A frusztráció toleranciája alacsony, az agresszió nagyon könnyen megnyilvánul, így az erőszak is és az empátia teljes hiánya jellemző. Az ilyen ember nyitja föl a szomszédja hasát, csak mert kíváncsi, hogy mi van benne. Ellenben az aszociális ember „csupán” közösségellenes, társadalmi érzék nélküli, társaságkerülő, betegesen zárkózott. A legtöbb ember erre gondol amikor az antiszociálist mond - valószínűleg a Demokratikus Hálózat is.
A baloldali fiatalokat tömörítő Demokratikus Hálózat nem támogatja Bajnai Gordont és programjait. Ennek okát erős hasonlatokkal teletűzdelt közleményben jelzik, Bajnai elképzeléseit például radikálisnak és antiszociálisnak* nevezik. Néhány mondat ebből: „Nem támogatunk olyan kormányzati politikát, amelynek alapelve a "szociális szőnyegbombázás”. Nem tudjuk támogatni azt, hogy a válság árát csak a szegények és az egyre nehezebb helyzetben lévő középosztálybeliek fizessék meg. Nyers és kegyetlen döntések helyett humánus, körültekintő kormányzati politikát követelünk. Nem tűrhetjük, hogy a baloldali kormányzat egy konzervatív, neoliberális programot megvalósítva évekre szembe fordítsa a baloldallal a magyar társadalmat.”

Javaslatuk szerint felül kellene vizsgálni az állami nagyberuházásokat, a metro és autópálya építéseket, a multinacionális vállalatoknak nyújtott adókedvezményeket, és a kormányzati hozzájárulásokat - mivel ezek rendkívüli kiadásokat jelentenek. Gazdaságélénkítés helyett munkahelymegőrzésre és közmunkára költenének, így megelőznék hogy munkájukat elvesztett emberek tartósan kiszoruljanak a munkaerő-piacról. Felszólítják az MSZP-t, hogy „ne hozzanak elvtelen kompromisszumokat pusztán időnyerés céljából”, mivel az újabb árnyékot vet a baloldalra, és így félő hogy az teljesen kiszorul a magyar politikából.

A Demokratikus Hálózatnak két dologban mindenképpen igaza van: egyrészt a baloldal kiszorulását már az MSZP is felvetette belsőbb fórumain, másrészt a „neoliberális programban” lehet valami: a Bajnai által felolvasandó politikai nyilatkozat-tervezetbe az SZDSZ alig szólt bele - majd mindennel egyetértett -, míg az MSZP több lezsírozottnak hitt kérdést is próbált feszegetni.

Tessék szignózni, gyorsan, gyorsan!

A fent említett politikai nyilatkozat-tervezet is majdnem kész. A tervezet valójában nem más, mint azoknak a sürgető intézkedéseknek a számba vétele, amelyek "fájni fognak", azaz ezek elfogadásával tudhatja maga mögött a parlamenti többséget - hangsúlyozta Bajnai -, tehát magát a válságkezelő programot nem tartalmazza. Ezt természetesen mind a két párt képviselőinek alá kell írniuk: az MSZP - akadékoskodásai ellenére - péntekig megteszi ezt, az SZDSZ csak vasárnap, hisz kivárja az MSZP kongresszus végét. Ma még lesz egy frakciókonzultáció Bajnai részvételével - ha valami érdemleges megjegyzés ott még elhangzik, az bekerül a dokumentumba.

Bajnai Konkrét programjáról eddig csak annyit tudni, hogy mindenkinek „fájni fog”. Érkeztek hírek a hatalmas építőipari beruházások tervezetéről - persze EU-s pénzből -, közszférai bérbefagyasztásról, a 13. havi nyugdíj valamint a gáz és távhő támogatás megszüntetéséről, agrártámogatások visszanyeséséről, és a Gyed, Gyes átalakításáról is. Annyi biztos, hogy Bajnai minél előbb szeretne cselekedni, csakhogy vannak naivságára utaló jelek is.

Egy megszólalása szerint ha a programját következetesen, politikai vitáktól mentesen képesek végrehajtani, akkor nemcsak a nagyobb baj előzhető meg, de belátható időn belül visszatér az ország iránti bizalom is. Ám a Fidesszel az ellenzékben a „politikai vitáktól mentesen” kijelentés csak az álomvilágban létezhet. Egyesek szerint Orbán pártja hetek alatt egyenesen darabokra cincálja Bajnait, programostul, mindenestül.
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását