2024. május 11. - Ferenc

Rendőri túlkapások és véres brutalitás a G20 falain túl

Már több mint 90 tüntetőt tartoztattak le Londonban, a G20-akat vendégül látó angol főváros rendőrsége lassan a legrosszabbtól tart. A világ vezetői az ExCel központban üléseznek, ahol tegnap csaknem 4 ezer fős tömeg gyűlt össze.
2009. április 2. csütörtök 20:29 - Tatai Gábor
Az elmúlt 36 óra 90 őrizetbe vettje közül, hatvanat rendzavarásért, a többit pedig betöréses lopásért állították elő, mivel tegnap a Skóciai Bank „ostromakor” egy-két királyi tulajdonban lévő számítógépnek és telefonnak is lába kélt amellett, hogy a patináns épületnek jószerivel egyetlen ép ablaka sem maradt, miután kutyákkal és lovakkal végre sikerült leverni a tüntető tömeget. A tegnapi nap legbizarrabb hősei az a 11 tüntető, akik páncélozott autóval érkeztek a helyszínre, és azért tartóztatták le őket, mert rendőrségi uniformist tulajdonítottak el.

Összesen hét tüntetőt és egy rendőrt szállítottak kórházba, mindannyiukat súlyos fejsérülésekkel. A rendőrség még ma is folytatta az éjszakai vandálok kihallgatását. A ma reggel kiérkező takarítóbrigádokat a bank közelében lévő metró környékén döbbenetes rendetlenség fogadta: a tér szobrait megrongálták, a környező boltok és hivatalok falait egyenletesen lepi el a tengernyi friss graffiti, a padokat, villanydobozokat, telefonfülkéket politikai gúnymatricák borítják.



„Kib*szott mérgesek vagyunk”

Már a kórházban halt meg
Csak kevés részletet lehet biztosan tudni a tragédiáról, ám az anarchisták határozottan állítják, hogy a harmincas éveiben járó férfi a rendőri túlkapások következtében vesztette életét. Az illetőnek még a nevét sem teszik közzé, a rendőrség mentősei még a helyszínen korrekt ellátásban részesítették, miután este fél 8 tájékán összeesett. Egyes források szerint, üvegekkel és szeméttel dobálták meg, később, már a kórházban lehelte ki a lelkét. A fővárosi rendőrség szóvivőjének nyilatkozata szerint az ügyet már egy független szakértői csoport elé tárták.
- Olvasható a brit anarchisták által felállított méretes tüntetőtáblán, a sok ezer „le a kapitalizmussal” falfirka és üvegkarc mellett. A The Guardian tegnapi videója testközelből mutatja a kivezényelt rohamrendőrök és a tüntetők összecsapását, és azt is, hogyan szorították órákig közre mind a feldühödött, mind a békésen tüntető fiatalokat. A londoni detektívek ma újból arra figyelmeztettek, hogy további rendbontások várhatók: Kelet-Londonba 4700 rendőrt, beépített informátorokat és különleges biztonsági alakulatokat vezényeltek ki.

Az ExCel központ körül is változtatásokat eszközölnek: tágítják a biztonsági kört és bővítik a sorompók és más ellenőrzőpontok biztonsági személyzetét. A G20 félmérföldes körzetében visszafordítanak bárkit, akinek nincs akkreditációja, és akinek van, annak is teljes testmotozáson kell átesnie. Több csoportnyi tüntető tervezte a városközpontban való gyülekezést, úgy mint a Fiatal Menetelők a Munkáért, vagy éppen a Le a Háborúval koalíció. Ma délben körülbelül 200 ember tisztelgett a tegnapi nap egyetlen halálos áldozata előtt a város egyik legnagyobb terén. A férfi az elvaduló tüntetések közben kapott szívrohamot.



Helikopterről készített felvételekkel lesz azonosítás

Megvadult rendőr törte el a fotós kezét
A The Guardiannak nyilatkozó egyik brit fotóriporter elmondása szerint őt az egyik rendőr munkavégzés közben támadta meg, akit annyira elborított a „vörös köd”, hogy még a karját is eltörte. Az ő véleménye szerint, amíg a rendőrök nem avatkoztak közbe az egész történetnek sokkal inkább vasárnapi piknik hangulata volt.
London városának rendőrfőparancsnoka, Simon O'Brien úgy látja, hogy az utcákra vonuló 4 ezer emberből egy alig néhány tucatnyi szélsőséges a felelős a randalírozásokért. Sok olyan provokátorról tudnak, akik a rendőrségi sorfal felállítása után a plexik és a tüntetők közé furakodtak, és ott kezdték a rendőrök ellen hergelni a korábban elvonulni kész tüntetőket. A legnagyobb összecsapásokat a rendőrségi helikopterekre szerelt, nagy teljesítményű un. CCTV kamerákkal az elejétől kezdve rögzítették, hogy később kérdőre lehessen vonni a felelősöket.

A felvételek azért is hasznosak lesznek, mert az elmúlt egy nap alatt a legtöbb brit újság és közéleti személyiség brutális rendőri túlkapásokról beszélt. A felvételeken valóban látszanak olyan jelenetek, amikor a rohamrendőrök heves gumibotozással verik szét tüntetők vonalát, odébb lökdösik és letartóztatják az egyhelyben ülő, passzív ellenállókat.



Kitiltott csoportok

A szigorított biztonsági intézkedésekkel egy időben, újabb politikai aktivistákat tiltottak ki a G20 csúcsról, akiknek tegnap még életben volt a rendezvényre való akkreditációjuk. A csoportok a reggeli beléptetésekor már nem szerepeltek a vendéglistán. Először azt hitték, egyszerű technikai hibáról van szó, ám az őrök rövidesen a tudtukra adták, hogy a jelenlétük nem kívánatos és az érintett csoportok nem küldhetnek delegációt az értekezletekre. A szegénység és háború ellenes aktivisták vezetői a külügyminisztérium kezét sejtik a dologban, akik nem méltányolják, hogy „valaki pont azoknak az embereknek a jogaiért áll ki, akikért valójában a kormány vállalt felelősséget”.
A rendőrség nagy erőkkel várja a tegnapi észvesztés ma esti folytatását. Egyes források szerint, csütörtökről-péntekre virradóra még nagyobb balhé készül. A rendőri túlkapások, a kitiltott aktivisták és a halálos áldozat híre csak tovább szítja az anarchista hangokat, sok brit punk még csak most melegszik bele…
Forrás: HírExtra / The Guardian / BBC News / London Evening Standard
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Külföld témában
Mit várhatunk Joe Biden elnökségétől?
Visszatér a józan ész a Fehér Házba
Újra jön a neoliberalizmus
Semmi nem változik
Biden megbuktatja az európai féldemokráciákat
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását