2017. április 27. - Zita

Nincs lehetetlen: újabb MVM-milliárdok magánzsebekben!

Nehéz örökséggel néz szembe a Magyar Villamos Művek új vezetése. A tavaly még Kocsis István (a jelenlegi BKV vezér) vezetése alatt álló állami vállalat számtalan olyan ügybe keveredett, melyből általában és nyilván véletlenül a rövidet húzta.
2009. március 10. kedd 11:58 - HírExtra
A történet nem egyszerű, a rendelkezésünkre álló információk birtokában megpróbáljuk rekonstruálni, hogyan tűnt el megint közel 10 milliárd forintnyi közpénz, az MVM korábbi vezetésének asszisztálásával.

Az egyik főszereplő a Kárpát Energo nevű cég, mely eredetileg Kapolyi László MSZP-s országgyűlési képviselőé (azaz az ő tulajdonában lévő System Consulting Zrt.-é) volt, de ő részvényei többségét eladta. Az MVM 2008. február 14-től részvényese a Kárpát Energonak. (Jelenleg 51 százalékban főrészvényese.)

A tulajdonszerzést követően alig egy hónap múlva (!), már március 17-én az MVM 17,2 milliárd forintos hitelt (55,3 millió eurót) nyújtott a Kárpát Energonak. A kölcsönt a Vásárosnaményban épülő erőmű beruházására szánták. Ám mégsem volt ez így jó helyen, mert három nappal később a hirtelen meggazdagodott Kárpát Energo pénzt utalt át egy luxemburgi székhelyű cégnek. A 10,4 milliárd forintos (32,55 millió eurós) kölcsön címzettje a Power Investment II. volt.

A luxemburgi cég alig két hónap múlva, május 24-én 537 millió forintot (1,72 millió eurót) visszafizetett az MVM részére „Vértes vételár 1. része” címén. Ebben az ügyletben a legfurcsább, hogy a vevő valójában a Kapolyi László tulajdonában lévő System Consulting villamos energia-kereskedelemmel foglalkozó cég volt. Emlékeznek még, ez a cég a tulajdonosa a Kárpát Energonak! Az, hogy miért vállalta át a Power Investment II. a fizetést, nem egészen világos, de mint a későbbiekből kiderül, Kapolyi állhat e luxemburgi cég mögött is.

Miért Kapolyi?


A Power Investmentről sajnos rendkívül kevés adatunk van. Ám a történet egészéből következik, hogy a luxemburgi cég is a System Consulting, azaz Kapolyi László érdekeltségébe tartozik. Ezt támasztja alá, az a 2008 decemberében kelt levél, melyben a System Consulting szeretné tisztázni a luxemburgi cég által felvett kölcsön visszafizetését az MVM felé.

A kölcsön fedezetül felajánlja az MVM felé a Vértes Erőmű előzőleg már megfizetett részvényeinek vételárát, azaz eláll a Vértesi erőmű megvásárlásától, az marad az MVM tulajdonában. Felajánlja továbbá a Systemnek a Kárpát Energoban meglévő 25 százalékos részesedését, továbbá a System Kárpát Energoval szemben fennálló követeléseit. Így az MVM megkapná a Kárpát Energo negyedét, adósságok nélkül.

A kölcsönszerződést információink szerint ezekkel a feltételekkel alá is írták, azzal a kitétellel, hogy az MVM további 4,2 milliárd forintot meg kellene fizessen a Systemnek. Ám a felmondó szerződésbe ezt úgy foglalták bele, hogy az MVM nem fizeti ezt meg, hanem külön megállapodás keretében tárgyalják. Úgy tudjuk, hogy ezt az összeget a Power Investment II. 10,7 milliárdos kölcsönének törlesztésébe számolták bele.

Bonyolódó ügy

A Kárpát Energo e közben (június 9.) többségi tulajdont szerzett a Power Investment II.-ben. Az ügylet 1,7 milliárd forint (5,7 millió euró) értékben kötettett. Ezt a részesedést egy hónappal később továbbadta a System Investment Corporation panamai cég részére. A részvényjegyzési és a továbbértékesítési szerződést azonban információink szerint először egy System Investment Corporation nevű lichtensteini céggel akarták megkötni, ám ezt végül nem írták alá. Ez a cég ugyanis a lichtensteini cégjegyzékben nem szerepel.

A történet rendkívül bonyolult, ne csodálkozzon senki, ha elsőre nem tiszta minden részlet. A cégek közti ügyletek a tulajdonosi körök összefonódása miatt nehezen átláthatók. Ami azonban világos: a Kárpát Energo jelenleg - az MVM-en keresztül - egy többségében állami tulajdonú cég. Mint ilyen, az ügyleteiről, pénzmozgásairól minden állampolgárnak tudnia kell, hiszen az ő pénzükkel megy a játék. Ez a cég kapott tehát 17,2 milliárd forintos hitelt, és küldte tovább Luxemburgba, Panamába, vagy épp a kölcsönt adó MVM-nek vételár címén.

Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
A hozzászóláshoz be kell jelentkeznie »
Hozzászólás:

...
2015. január 22. 11:35
GOOGLE TAGS: ""Égjen inkább az olajmező..." (Mobiltelefonnal rögzített tévé műsor doku'film.)
Alkalmazás Hozzászólás 4 napja
...már vannak, akik görbén néznek rám és legszívesebben hangos szóval belém kötnének...
Talán csupán az fogja vissza őket, hogy NEVET, NEVEKET NEM ÍRTAM ITT én és hát akkor meg ugye... Hogy magukra ismertek és ezt még ki tudja hogyan elő is adták más családtagjuknak, hozzátartozónak?...
ÉN NEM ÍRTAM HAZUGSÁGOT sehol! Ha meg kellemetlen a(z amúgy névtelen) igazsággal szembesülni bárhol, pl. egy kevesek által nézett kis videócska alatt?...

Amikor 2006 őszén a fater eljött ide a községbe messziről és részt vett azon a megkreált megemlékezésen... Amikor "Féltek azok a korosodó emberek átvenni a nemzeti zászlókat"... (Krónikás szerint.) :)
Nos akkor - ha görbén is néz az illető és a fia is(?) most már - az apámon gúnyolódott az illető, ott azon az összejövetel eseményen, nyilvánosan. Hogy milyen jelvénye van, meg talán, hogy mit "magyarkodik"?... (Ő ugye a zászlót is elfogadta, miért ne.)
Az illető tovább ment a heccével és azt is mondta az öregemnek:
"Hehe, mi az ott neked, valami fideszes szalagféle? Mit jelent az? ...
Nézd meg! Én bezzeg voltam 1956 után (MSZMP) párttag és voltam munkásőr is! Most meg itt vagyok, meghívtak és itt is kapok elismerést az 1956-ért! Hehe..."
(Megtörtént párbeszéd!)
Az öregem erre ajtót nyitott az illetőnek és "Akkor takarodj ki innen, nincs itt semmi helyed! - közjátékkal reagált hevesen a neki vágott hecc mondatokra. (Szegény fater, nem akarja megérteni Lovászi karrier-kórrajzát, az ő baja.)
Az illető pedig ahogy délután a nemzeti zászlót rühellte a kezébe fogni, ugyan úgy naná, hogy nem ment ki és sehova onnan. Csak röhögött a fateron - tovább.

Ez az illető találkozott velem is utána és próbált faggatni is, hogy "ugye az én faterom csak mesél (hazudik) sok mindennel kapcsolatban!?"...
Megkérdezte ezt így tőlem! (!)
És még ő(k) néz (néznek) görbén azóta, hogy idepötyögtem pár sort!

Kinek kell(ene) szégyellni és mit!? Nekem, hogy "nem illő" dolgokat betűkbe öntök!?

Krónikásnak meg üzenem, megint: Hát EZÉRT NEM VETTE ÁT A NEMZETI ZÁSZLÓT a szerinte "hiteles kor-tanú" és hasonló több társa!
Ha nem akarod érteni, hát ne értsed.
Én pedig örök életben utáltam a köntörfalazást, alakoskodást, meg az ilyen "vasjellemeket"!

Ui.: Ez az illető gratulált(!) nekem azért (mert sejtette akkor is, hogy én tettem azt és rám is kérdezett később) hogy kipingáltam "A HELYI EGZISZTENCIA ALAPKÖVE!" szöveggel 1989. november 4. hajnalára a munkásőr zapk. lakása alatt csúcsosodó helyi "szovjet hősi emlékművet"! Azt mondta: "Igazat írtam rá!" :)
De ezt csak halkan, nekem és csak négyszemközt mondta ám!
(De legalább mondta. Bár, hogy miért is közölte ugye?...)

Egyelőre nem írok (ide sem) többet.
Lehet szemeket forgatni, ám az idő(nk) eljár és nem maradna nyoma, semminek.


Égjen inkább az olajmező…(Tévéműsor mobiltelefonnal rögzítve csak.)

Alkalmazás Hozzászólás 1 hónapja
A doku' filmben szerepet kapott két olyan személy pl., akik 2004 december 5-én NEM-mel szavaztak a külhoni magyarok kettős állampolgárságára. Ők ebből nem is csináltak akkor titkot! Ahogyan abból sem, hogy kb. a következő évben egy olyan buszos "zarándok" avagy kiránduló csoporttal kimentek ők is ketten Erdélybe... Az ősi határhoz (Gyergyó...) felérve nekik a legnagyobb aggodalmuk abból állt, hogy "A hideg kirázta őket(!), nehogy elkezdje ez a soviniszta Fidesz-nácis banda énekelni a Székely Himnuszt, avagy a Magyar Himnuszt!"... "Mert még rájuk hozzák a feldühített román lakosokat azzal!"...
A(z idősödő) hölgy az orvosi váróban szinte szó szerint így elmesélte anno, onnan tudom! :) :-P
Neveket nem írtam!
Látod "Krónikás", ők a te "hiteles embereid". :D

Válasz · 2

Égjen inkább az olajmező…(Tévéműsor mobiltelefonnal rögzítve csak.)

Balázs Szakonyi 1 hónapja
3:38-nál középen, aki támaszkodik az öregapám, Szakonyi István. Már nem él szegény, őt is tartották abban a bizonyos pincében fogva. Őt akarták megválasztani a munkástanács élére, de nem vállalta el, mert sejtette milyen következményekkel fog ez járni. Milyen szerencséje volt, de persze így is meghurcolták.
Válasz · 1

Égjen inkább az olajmező…(Tévéműsor mobiltelefonnal rögzítve csak.)

Alkalmazás Hozzászólás 1 hónapja
+Balázs Szakonyi
Köszönjük, együttérzésem.
Sok nevet tudnék sorolni (apám és mások elmondása alapján én is)... Akiket pedig (ellentétben) megszólaltattak az eléggé haloványra sikerült fimben... Nos, hadd ne írjak semmit inkább.
Válasz · 2


Alkalmazás Hozzászólás 1 hónapja
Az emlegetett Rákosi-beszéd (1947) is látható azt hiszem egy korabeli filmhíradón:
http://filmhiradokonline.hu/watch.php?id=6437
Amikor a Fitos (csóró fajtársa) keményen beszólt a vörös vezérnek, ám mégsem vitte el az ávó! :)
4

Égjen inkább az olajmező…(Tévéműsor mobiltelefonnal rögzítve csak.)

Zsolt Kondákor 1 hónapja
Bocsi, de már nincs ott a csillag a művház előtt!
Válasz ·

Égjen inkább az olajmező…(Tévéműsor mobiltelefonnal rögzítve csak.)

Alkalmazás Hozzászólás 1 hónapja
+Zsolt Kondákor Köszi Zsolti! Néhány éve én még lefotóztam mobillal azokat is... ;) Mostanában meg nem bámészkodtam arrafelé elnézést! :) Örülök, hogy szinte azonnal felfedezted (!?) a feltöltést! :D
Válasz · 3


Alkalmazás Hozzászólás 1 hónapja
Ez így "szalonképes" a sok karrierkommunista évtizedeit ma is büszkén vállaló, avagy azt már rühellő és a generációk előtt inkább már elhallgató egyének számára... :)
A pályázati pénz ezen alkotáshoz, na az már valami! ;D ;-P
"Ember Mária pályázat"... Beszédes, a név is. Az alkotói munkásságát nem vitatom, azt nem.
(Egyébként Farkas Béla tragikus élettörténetéből már húzott hasznot olyan személy, aki élenjáró módon szolgálta a forradalmat eltipró rendszert családostól /felmenővel/ és kitartott amellett a végső évéig, tán azon is túl. (Máig is "MEASZ" elnök pl. az 'alkotó') :)
Az egyszerű emberek pedig inkább nem szólnak - nyilvánosan biztosan nem - semmit...)
Az alkotásról van véleményem, mert azt Lovásziban (...) néztem meg tegnap és rögzítettem, csak mobillal sajnos. Az ötvenes években születtem (én is ide) és mivel az apám "fegyveres ellenforradalmár" bélyeget kapott és hordott évtizedekig, hiába ment el innen Zalából messzire lakni, élni. Mert pl. mi, a hátrahagyott családja "szívtunk" utána és azok által is (akár és főleg) akik villámgyorsan köpönyeget váltottak és "példás magatartásukkal" szolgálták a megszállópribék szocialista-kommunista rendszert.
Na, hát ezért nem "merte" a kezébe venni több illető azt a magyar nemzeti zászlót ott 2006 őszén, mert hát "mit szólnak akkor" azok, akik ismerik az ő itteni "munkásságuk" minden mozzanatát esetleg, a kanyarokkal együtt!
De hát ez ugye nem illő és nem lehet publikus.
A falumbeli narrátor sem visel már olyan kitűzőket, ami neki hasznos lehetett bizonyára anno még a nyolcvanas évek táján... ;-P

3

Égjen inkább az olajmező…(Tévéműsor mobiltelefonnal rögzítve csak.)

Alkalmazás Hozzászólás 1 hónapja
...és itt egy olyan anyag (bár hibásan töltötte fel valaki Tatabányán(?) amiről említést tettem a tévénézés közben galád módon belepofázva az Égő... alkotásba: https://www.youtube.com/watch?v=5SEuuSaXrnk
A kommentálás (itt nálam) nem jelenik meg, csak ha jóváhagyom. Avagy törlöm ha... Tehát ne fáradjon senki, aki "kardozni akarna". ;-P
4 "
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Gazdaság / HR témában
Ön miként vélekedik a magyar gazdaságról?
A gazdaságunk szárnyal, határ a csillagos ég!
A gazdaságunk bár a levegőben van, magassága legfeljebb másfél méter, sebessége egy csigával azonos.
A gazdaságunk valaha szárnyalt, jelenleg a sütőben sül, zöldségkörettel.
A reformok működnek
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását