Manapság igazán divatossá kezd válni az ún. új-középkor elmélet. Ez persze első hallásra valami nagyon távoli, történelmi hablának tűnhet, mely porszagú könyvtárosok, rosszul öltözött történész szakos hallgatók szemüveges tekintete mögött vizionálódhat. Pedig korántsem.

Az elmélet lényege, hogy napjaink életvitele, társadalmi-gazdasági sőt globális politikai helyzete is rendkívüli hasonlóságot mutat a Római Birodalom utolsó évtizedeivel, illetve bukása utáni európai történelmi korszakkal. De mik is ezek a hasonlóságok?

A multiké a jelen

A középkori Európára a decentralizált hatalmi struktúra volt a jellemző. Magyarán: nem nemzetállamok voltak a meghatározók, hanem egymással versengő hatalmi-gazdasági központok. Pont, ahogy ma is. Az Európai Unió nemzetek feletti szervezete, vagy a multinacionális vállalatok egyre erősebb befolyása, melyek ma már a világgazdaságot mozgatják, rendkívüli hasonlatosságot mutatnak a középkori Európával.

A Római Birodalom uralmának végére erőteljes népességcsökkenés volt jellemző, mely végül elvezetett a bukásig. Ma a Nyugati világban ugyanez a helyzet: mind Európa, mind Észak-Amerika is csökkenő népességgel számol. Nem beszélve arról az arányról, amit a világ teljes népességéhez képest veszít. Ez pedig előbb utóbb a politikai súly elvesztését is jelenti.

A népesség Rómában nemcsak csökkent, de az etnikai összetétele is megváltozott. Ahogy a Nyugati civilizáció országaiban is. A nemzetközi vándorlás hatására rendkívül feszült társadalmi viszonyok jöttek akkor létre, és így van ez napjainkban is. Akkor a germán törzsek, ma a muzulmán (Amerikában a latin ajkú főleg mexikói) népesség miatt.

Dezurbanizáció és pizzaszelet

A Római Birodalom hanyatlásának évtizedeiben az egyik legérdekesebb jelenség a városok lakosságának erőteljes fogyása volt. Róma lakossága például kétszáz év alatt a tizedére apadt! Ugyanezt a folyamatot a Nyugat polgárai is megtapasztalhatják. A „fejlett világ” élhetetlen nagyvárosaiból folyamatosan áramlik a lakosság vidékre, illetve a peremvárosokba.

De érdekes összefüggésekre lelhetünk mindennapi életünkben is. A középkorra igen jellemző volt, hogy az étkezés kézzel történt. Ha a gyorséttermek erőteljes elterjedésére gondolunk – és mindenki magába néz – akkor rájövünk, mi is középkoriak vagyunk, hiszen a modern létre mi sem jellemzőbb, hogy kézzel fogyasztjuk el a hamburgert, a pizzaszeletet, vagy a gyrost.

A középkorban az írás-olvasás egyfajta privilégium volt. Akik analfabéták voltak, (és ők voltak többségben) azok teljesen kimaradtak az értelmiségi párbeszédből, alig tudtak valamit a világ folyásáról. Ha Bill Gates mondatára utalunk, miszerint aki nem képes kezelni a számítógépet illetve az internetet, az ma digitálisan analfabéta, akkor könnyen beláthatjuk, ugyanott vagyunk. Ma az internet-használat jelenti azt, amit akkor az írás-olvasás.

Modern lovagok

De itt van a haditechnika is. Gondoljunk a középkori lovagokra. Ők képezték akkor a haditechnika csúcsát. Ők váltották fel a légiókat. Az egyén, a harcos. Felszerelni egy teljes fegyverzetű lovagot akkor óriási költség volt. Kevesen engedhették meg maguknak. De ma mi a helyzet?

Sokan nem tudják, de a jövő katonái megdöbbentő hasonlóságot mutatnak teljes vértezetű elődeikkel. Az amerikai Land Warrior, a francia FELIN vagy a német Infanterist der Zukunft megalkotását célzó kutatások, éppen arra irányulnak, hogy az egyszerű harcos egyedül legyen képes minél több haditechnikai funkcióra. Magányos egységéként legyen képes minél hatékonyabban elérni célját. Persze ehhez a legmodernebb technikai fejlesztések kellenek, amik csillagászati összegekbe kerülnek.

Az elmélet persze csak elmélet. Mivel benne élünk, nem láthatjuk át saját történelmi korszakunk minden rezdülését. Ezt majd az utánunk jövő történészek fogják behatóan elemezni. Csak reménykedhetünk, hogy a jelenlegi recsegő-ropogó gazdasági, társadalmi és világhatalmi helyzetet az utánunk jövő korok írói nem „Sötét Idők”-ként fogják könyveikben említeni.