2024. március 29. - Auguszta

Abigél, az álmok és vágyak megtestesítője

Szabó Magda regényéből, az Abigélből készült legendás tévéfilm és a Budapesti Tavaszi Fesztiválon március 27-én bemutatásra kerülő musical főszereplői adtak találkozót egymásnak csütörtökön a Budapesti Operettszínházban. Közös teázás, sütizés és emlékezés
2008. március 7. péntek 18:57 - Malina Adrienn
Külön asztaloknál foglaltak helyet a matulások, a tanárok, a régi és új szereplők. „Csütörtökönként Mimónál, tea és tánc…” Így kezdődik a musical első zenés mondata, ehhez igazodva a teázás csütörtök délután nagyon stílszerű.

A tavaly elhunyt írónő egyik legnépszerűbb művéből nem kis merészség musicalt készíteni. A film szereplői legendákká váltak. Talán, ha más szerepük már nem lett volna a további pályájukon, akkor is örökre összeforrott volna Horn Mici Ruttkai Évával, Kőnig Garas Dezsővel, Torma Piroska Bánfalvy Ágival, Zsuzsanna nővér Piros Ildikóval és így tovább. Szabó Magda a kor műfajának nevezte a musicalt - idézte föl egyik beszélgetésüket Kerényi Miklós Gábor, a színház igazgatója.

Megható pillanata volt a délutánnak, amikor Nádasi Veronika, a musical Zsuzsanna nővére a darab Érted is ég a gyertyaláng kezdetű dalát énekelte el. A kivetítőn eközben sorra tűntek fel a már elhunyt színészek. Básti Lajos (Torma Gedeon), Szerencsi Éva (Vitay Georgina), Nagy Attila (Vitay tábornok), Ruttkai Éva (Horn Mici), Temessy Hédi (Erzsébet), Tábori Nóra (Truth) valamint Zsurzs Éva rendező és Szabó Magda.

Vélemények a múltról, a jelenről és a jövőről

Kerényi Miklós Gábor, a színház igazgatója és a darab dramaturgja

A Rómeó és Júlia sikeréhez hasonlóan abban bízok, hogy az Abigél is legalább 300 előadást fog megélni. Nagy kérdés, hogy harminc évvel a sikeres tévéfilm után mi készteti a színházunkat arra, hogy újrateremtsük Abigélt. A zenész színházról itt, Magyarországon sokan azt hiszik, hogy csak szórakoztató ipari tevékenység. Pedig ugyanúgy létezik művészszínházi ága. Egy sajátos utat próbálunk bejárni, ahol irodalmi, történelmi alkotásokat mutatunk be. Olyan darabokat keresünk, amik az ifjúságot megszólítják. Hogy ez sikeres vagy sem, azt nehéz megállapítani, de nem hasonlítható a szórakoztató iparhoz. Számunkra ez nagy feladat. Össze szeretnénk kötni a múltat és jövőt, tovább akarunk vinni valamit úgy, hogy közben megőrizzük azt, ami igazán fontos.

Zsurzs Kati Kiss Mari szerepét játszotta a filmben, valamint a rendező lánya

Mikor először felvetődött a film ötlete, nagyon sok tévérendező visszaadta a feladatot, megrettentek ettől a női inváziótól. Nem tudták elképzelni, hogy lehet majd ennyi nőt kordában tartani. Végül anyámhoz került, aki akkor már több filmet is készített Szabó Magdával, jól tudtak együtt dolgozni. Mikor elkezdtük a forgatást, szigorúan ifjúsági filmre készültünk, mi magunk is meglepődtünk, amikor elkészült, és esti időpontokra tűzték ki a vetítést. Ekkora sikerre szerintem senki nem számított. Mi, akik benne voltunk, imádtuk csinálni. Ez a film megmozgatta az egész országot.

Egri Kati Bánki Anna megtestesítője volt a filmben

A forgatás alatt nagyon gyorsan összekovácsolódtunk a lányokkal. Visszamentünk idétlen tinédzserekbe, röhögtettük egymást, de a tanárainkat játszó színészek is újraélték fiatal korukat. Felidézték a diákkori élményeket, fantasztikus hangulat volt. Lukács Lóránt operatőrnek nagyon sokat köszönhetünk, az ő segítségével sokat tanultunk a színészetről.

Garas Dezső Kőnig tanár úr szerepében

Zsurzs Éva meseszövési képessége nélkül ez a siker nem lett volna. Pontosan megfogalmazta azt, hogy ezek nem hősök, hanem olyan emberek, akik nehéz időkben teszik a dolgukat. Fantasztikus rendező volt, olyanokkal dolgozott együtt, akikkel nem könnyű. Sokszor, érdemtelenül meg sem említik őt, ha a filmről van szó. Nem tudom meddig fogunk élni, de ez a film nem csak a Magdának állít emléket, hanem a színészeknek is.

Somogyi Szilárd, a musical rendezője

Nehéz egy négyrészes tévéfilmet vagy egy 500-600 oldalas regényt 2-3 órába belesűríteni. 2003-2004 körül találkoztam először Szabó Magdával. Egy amatőr színjátszó csapatot vezetgettem, ahol csupa lányok voltak. Egy olyan darabot kerestem nekik, amit be tudnak mutatni az iskolájukban. Az Abigélre esett a választás, elmentünk Magda nénihez, de azt mondta, szó sem, lehet róla. Az Álarcosbál című regényét kaptam meg, hogy megnézze, mit tudunk abból kihozni. Szemenyei János barátommal írtunk belőle egy kétszer 50 perces musicalt, amit a Városmajori Szabadtéri Színpadon be is mutattak. Magda néni ott volt a bemutatón, látta, és utána azt mondta nekem: „Így kell ezt csinálni, most már megkapod a lányomat, Abigélt.” Úgy érzem ez egy próbatétel volt az írónőtől.

Megnéztük, hogy mik azok az emblematikus pontok, amit nem lehet kihagyni, amit mindenki ismer. Ha ezek nincsenek meg, nem jön létre az az atmoszféra, ami mind a filmmel, mind a regénnyel megteremtődött. A musicalben Gina és apja, Vitay tábornok, valamint Gina és Horn Mici viszonya mellett azt a szituációt helyeztük középpontba, hogy miként válik a II. világháború tragikus napjaiban felnőtté a fiatal lány. Nekünk a zene olyan támpontot adott, amivel bárhova el tudunk repülni. Azok a képek, amik a regényben hosszú leírásként szerepelnek a zene segítségével pillanatok alatt, elénk tárulnak. Lassan a végéhez közeledik a próbafolyamat, nagyon várom, hogy mi lesz a közönség reakciója. Az első olvasópróba után megkérdeztem a színészektől, hogy mi a véleményük? Azt a választ kaptam, hogy bennük nincs hiányérzet. Pókhálószerűen építettük fel a cselekményt, azért, hogy a csodatévő Abigél tovább élhessen.

A darab verseit Miklós Tibor, a zenét Kocsák Tibor írta. A szereposztás kettőzve van. Vitay Georginát Vágó Zsuzsi és Vágó Bernadett alakítja. Zsuzsanna testvér Nádasi Veronika és Füredi Nikolett lesz, Mimó nénit Kovács Zsuzsa, Vitay tábornokot Földes Tamás és Pálfalvy Attila játssza.

Vendégként játszik a musicalben a Matula Leánynevelő Intézet igazgatójaként Balikó Tamás, Horn Mici legendás szerepére pedig Udvaros Dorottyát kérték fel. Az ősbemutatót a Budapesti Tavaszi Fesztivál keretében március 27-én tartják, kíváncsian várjuk a végeredményt.

Az Abigél szereposztása
Vitay Georgina - Vágó Zsuzsi; Vágó Bernadett
Vitay Tábornok - Földes Tamás; Pálfalvy Attila
Horn Mici - Udvaros Dorottya; Siménfalvy Ágota
Torma Gedeon - Balikó Tamás; Jantyik Csaba
Kőnig tanár úr - Csonka András; Magócs Ottó
Zsuzsanna testvér - Nádasi Veronika; Füredi Nikolett
Kalmár tanár úr - Homonnay Zsolt; Imre Sebastian
Kiss Mari - Szendy Szilvi; Ábrahám Gabriella
Torma Piroska - Peller Anna; Molnár Andrea
Bánki Anna - Kékkovács Mara; Prescsák Zita
Kuncz Feri - Mészáros Árpád Zsolt; Bálint Ádám
Gigus tanárnő - Náray Erika; Sz. Nagy Ildikó
Truth tanárnő - Felföldi Anikó; Sz. Nagy Ildikó
Hajdú tanárnő - Nagy Anikó; Sz. Nagy Ildikó
Mráz úr, az üveges - Csuha Lajos
Mimó néni - Kovács Zsuzsa
Erzsébet testvér - Papadimitriu Athina; Tucsek Edit
Suba, a Pedellus - Dézsy Szabó Gábor
Botosné - Arányi Adrienn
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Kultúra témában
Szeret színdarabokat látogatni?
Rajongok a színházért!
Amennyiben időm és pénztárcám engedi, igazán örömmel teszem!
Évente egyszer-egyszer megesik
Évek óta nem voltam színházban, de szeretnék eljutni
Évek óta nem voltam színházban és nem is érdekel a dolog
Soha nem voltam színházban és nem is érdekel a dolog
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását