2010. szeptember 9. - Ádám

Felújítják Kőrösi Csoma Sándor szobrát

Várhatóan ez év tavaszán kezdődik meg Kőrösi Csoma Sándor Kelet-kutató egykori kolostori szobájának felújítása Indiában, a zanglai palotában - közölte a feladatok koordinálását végző Kulturális Örökségvédelmi Szakszolgálat (KÖSZ) és az Angkor Alapítvány a
2008. január 25. péntek 07:00 - Hírextra

Tájékoztatásuk szerint e kolostorban készítette el Kőrösi Csoma Sándor Tibet történetének, földrajzának és irodalmának leírását, és a tibeti-angol szótár alapját jelentő első, 30 ezer szócikkből álló szójegyzékét, amelynek köszönhetően a tibeti kulturális örökség és a tibeti buddhizmus jelentőségét felismerte a tudományos világ.

A nemzetközi viszonylatban is jelentős, magyar vonatkozású emlékhelyek felkutatását és megvédését is célul kitűző KÖSZ az Angkor Alapítványtól értesült a zanglai palota folyamatosan romló, kritikussá vált állapotáról - olvasható a közleményben.

Az épület állapotának felmérését Irimiás Balázs és Nagy Olga, a tokiói Waseda Egyetem hallgatói végezték, akik tavaly augusztusban magánemberként látogatták meg a zanglai palota épületét, és szembesültek a lakatlan épület romos állapotával, a Kőrösi Csoma Sándor egykori cellája falán keletkezett repedésekkel.

A tavasszal kezdődő örökségvédelmi munkálatok során a KÖSZ vezetői az elsődleges és részletes helyreállítási program elkészítését, a szakmai koordinálást és felügyeletet vállalták, míg az Angkor Alapítvány az önkéntesek munkájának szervezését, az adminisztrációs feladatok ellátását.
A helyszíni felmérés alapján 2008 nyarán az épület további romlását kell megakadályozni és a legfelső szinten található helyiségek - a szentély és Kőrösi Csoma Sándor szobájának - födémét kell kijavítani, a tetőszigetelését kell megoldani - sorolta a két szervezet, amely őszre már az építészeti, geodéziai és statikai felmérést, a vályogfalak állapotának vizsgálatát, valamint a szentély megmaradt berendezésének, szobrainak felmérését tervezi.

Virágos Gábor, a KÖSZ vezetője az MTI-nek elmondta, hogy a mintegy hatmillió forintos forrást igénylő munkálatok finanszírozásáról a kulturális tárcával folytatnak tárgyalásokat. Hozzátette, hogy helyi munkák elvégzésére a csapadékos időjárás miatt csak augusztusban és szeptemberben van lehetőség, a legsürgetőbb feladat a tetőszigetelés megoldása. A helyreállítási munkálatok várhatóan 2009 második felére fejeződnek be - jelezte a KÖSZ.

Kőrösi Csoma Sándor 1784. április 4-én született a háromszéki Kőrös faluban, 15 évesen szolgadiákként került a nagyenyedi kollégiumba, ahol a magyar őstörténettel foglalkozott. 1818-ban elhatározta, hogy megvalósítja diákkori álmát: felkeresi az Ázsiában maradt magyarokat. 1819 őszén indult el gyalog, kevés pénzzel, és kalandos út után a Hindukus 3700 méter magas hágóján át ért el Kis-Tibetbe, Ladakba.

Miután az angol kormánymegbízott támogatást ígért neki a tibeti nyelv és irodalom kutatására, Zanszkár vidékére ment, s a zanglai lámakolostorban töltött két év alatt, 1823-1824-ben, nélkülözések között, 3x3 méteres szobájában, jakvajas teán élve feldolgozta az északi buddhista, lámaista irodalom több száz kötetes nagy műveit.

Eredményeit a szakma nagy elismeréssel fogadta; 1830-ban a londoni Királyi Ázsia Társaság, 1833-ban a pesti Magyar Tudós Társaság fogadta tagjai közé.

A magyarok őshazája azonban nem hagyta nyugodni és 1842-ben, ismét gyalog útra kelt Tibet felé. Útközben megbetegedett és maláriában - mások szerint csupán a kimerültségtől - 1842. április 11-én Darjeelingben meghalt. Sírja ma is az Indiába látogató magyarok zarándokhelye.

Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Időjárás
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Életmód témában
Ön milyen kifogással áll elő, ha késésben van?
Kihívtam egy vízvezetékszerelőt, aki órákig magyarázta a dugulás kiváltó okát.
Túszul ejtett egy karaokesztár és csak a "Scream" című számnál tudtam elszabadulni.
Elaludtam és a kicsorduló nyálam lecsöppenésére ébredtem fel.
Bombariadó volt a házunkban. Még szerencse, hogy túléltem.
Elkéstem? Miért, mikorra beszéltük meg a találkát?
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
A Top 10 magyar lány