2010. szeptember 3. - Hilda

Óvatosan a gyertyákkal!

Az advent beköszönte, a karácsonyi ünnepek és a szilveszter közeledtével az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) az ekkor jellemző, de megelőzhető veszélyekre, így a gyertyagyújtással összefüggő tűzveszélyre hívta fel a figyelmet.
2007. november 30. péntek 08:41 - Hírextra

Advent idején a felügyelet nélkül hagyott, lánggal égő gyertya, irodában vagy lakásban hagyott adventi koszorú tüzet okozhat, ha a gyertya eldől vagy meggyújtja a közelében található éghető anyagokat, mint például a papírt vagy lakástextíliát - mondta el az MTI-nek pénteken Dobson Tibor, az OKF szóvivője annak kapcsán, hogy december másodikán vasárnap gyújtják meg az ünnepi koszorú első gyertyáját.

"Komoly tűz keletkezéséhez az is elegendő, ha csak pár percre távoznak a helyiségből, ezért kérjük a lakosságot, hogy a téli időszakban fokozottan vigyázzon a nyílt lángra, gyertyára, csillagszóróra, és soha ne hagyja felügyelet nélkül" - hangsúlyozta a szóvivő.

A téli szünetben felügyelet nélkül otthon tartózkodó gyermekek elől el kell zárni a tűzgyújtásra alkalmas eszközöket, mert ellenkező esetben elképzelhető, hogy nem kellő körültekintéssel akarnak majd csillagszórót vagy gyertyát gyújtani, és ennek már súlyos következményei lehetnek.

A karácsonyfákon ma már kevésbé jellemző az égő gyertya alkalmazása, de a nem biztonságos égőfüzérek zárlata is veszélyes lehet, és tüzet okozhat.

A karácsonyfatüzek elsősorban januárban fordulnak elő, mert a kiszáradt, gyantás fenyőfa már a legkisebb gyújtóhatásra belobbanhat - tette hozzá.

Szilveszter idején a petárdák felelőtlen használata okozhat lakás-, erkély- vagy gépjárműtüzet, ha gyúlékony anyagra dobják. Leggyakrabban azonban mégis arc-, illetve kézsérülésekkel jár a petárda gondatlan használata.

Tavaly mintegy negyven karácsonyfa és két petárda okozta lakástüzet regisztráltak a katasztrófavédelmi főigazgatóságon.

Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Időjárás
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Életmód témában
Ön hogyan védekezik az őszre várható távhődíjemelés ellen?
Veszek egy kályhát és a kertben felaprított fákat eltüzelem.
A család összes tagját a szoba közepére állítom és együttes erővel belehelljük a lakást.
Beizzítom a gáztűzhely sütő részét és kinyitom a készülék ajtaját.
Elégetem az összes gázdíjszámlát.
Ez egy hazugság. Szerintem nem lesz távhőemelés.
Nem törődöm a rezsivel. A világ legdrasztikusabb áremelése sem látszódik meg a bankszámlámon.
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
A Top 10 magyar lány