2024. május 10. - Ármin, Pálma

Sokkoló áramárak

Szinte elviselhetetlen mértékű áramáremelés vár a kis- és középvállalkozási szektorra, illetve az intézményekre, ha a kormány jelenlegi terveivel megegyezően jövőre már tisztán piaci alapon kell áramot vásárolniuk - írta a keddi Magyar Nemzet.
2007. október 2. kedd 09:15 - Hírextra

A lap állítása szerint olyan számításokhoz jutott hozzá, amelyek a regionális árampiaci adatok alapján konkrétan megmutatják, hogy a versenypiacra kényszerülő kisebb gazdasági szervezeteknek, illetve intézményeknek mennyivel nő majd a tarifája, ha a kormány valóban teljesen kivonul az árszabályozásból. A számok - mint írják - "mellbevágóak": az intézményi és a vállalkozói kör számára átlagosan harminc százalék felett drágul majd a villany.

A lapnak nyilatkozva Boross Norbert, az Elmű és az Émász kommunikációs igazgatója elmondja: a régió piaci árait a forráshiánnyal küzdő balkáni térség határozza meg, ahol szavai szerint kis túlzással "bármennyit megadnak az áramért".

Az új villanytörvény alapján a Magyar Villamos Műveknek (MVM) október végéig árverésen kell felkínálnia lekötött kapacitásait, s mivel az aukción nem csak hazai szereplők indulnak, "nyilvánvaló", hogy a magyar árszint is a balkánihoz igazodik majd - olvasható a cikkben.

Boross Norbert szerint ha ez bekövetkezik, akkor valóban lehetséges a harminc-negyven százalékos áremelkedés - írta a Magyar Nemzet.

Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Gazdaság / HR témában
Ön miként vélekedik a magyar gazdaságról?
A gazdaságunk szárnyal, határ a csillagos ég!
A gazdaságunk bár a levegőben van, magassága legfeljebb másfél méter, sebessége egy csigával azonos.
A gazdaságunk valaha szárnyalt, jelenleg a sütőben sül, zöldségkörettel.
A reformok működnek
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását