2024. április 29. - Péter

"Ez egy kurvaanyázós ország"

A divatguru Schiffer Miklóssal - elképzeléseink ellenére - egy szó sem esett a fekete nyakkendő rejtélyeiről vagy a tavaszi divatról. Azt azonban megtudtuk, hogy a divatszakember tíz angol topmenedzserre bízná az ország irányítását.
2007. március 2. péntek 20:43 - Kovács Gabriella Anna

Az előbb hallottam egy fél mondatát a Frizbiben, amikor a televíziós divatműsorok létjogosultásáról beszéltek. Korábban volt erre egy elképzelés valamelyik kereskedelmi csatornán.

'97-98 körül felmerült egy olyan műsor indításának lehetősége, melyben divatról, illatszerekről, öltözködésről, életmódról lett volna szó, ám meghiúsult, mivel az akkori vezetők nem láttak benne fantáziát. A csatorna vezetői klasszikus divatműsorokban gondolkodtak, pedig én, mint szakember is már unom a Fashion TV típusú csatornákat, egyszerűen uncsi. Ma egy olyan műsornak lenne értelme, ahol az embereket stílusra nevelnék. Kicsit ki kéne már nevelni a magyar társadalmat ebből a pusztás, melegítős, félretaposott cipős, szürke dzsekis „médincsájná” kultúrából.

Nem gondolja, hogy a stílustalanság hátterében valójában nem az igénytelenség, hanem a szűkre szabott pénztárca van?

Mindig ide jutunk, de ez mindenhol anyagi kérdés. Nézze meg Olaszországot, az átlag olasz ember a gazdag olasz emberhez képest ugyanannyit tud költeni ruhára, mint a magyar, mégis van stílusuk.

Szerintem nem hasonlítható össze a két ország már csak azért sem, mert az olasz textilipar, vagy bőripar nem mérhető a hazaihoz, ennek ott tradíciói vannak.

Nem is álmodtam, hogy itt Olaszország lesz. Az tény, hogy nekik benne van a vérükben és a kultúrájukban, de azért stílust lehet tanulni, meg lehet tanulni, hogy mit mivel kombináljak és mivel nem. Meg lehet tanulni, hogy mi az, hogy fehér ing és farmer, illetve ezek változatai. Nézze meg például a mai értelmiséget. A '60-as és '70-es években alakult ki egy értelmiségi attitűd, mely sértődött, szorongó, megbántott, kielégületlen, minden értelemben szürkepulcsis, és ez a mai napig nem tűnt el, mi több, aki nem ilyen, az nem értelmiségi. Ha valaki Magyarországon mosdott, ápolt és rendesen fel van öltözve, az már az értelmiségiek nagy részének gyanús, míg nyugaton ez a normális. Például, ha valaki Nyugat-Európában járt egyetemre és visszanézi, hogy milyen tanárok tanítottak ott, akkor fel tud sorolni olyanokat, akiknek volt stílusa: akár piros csokornyakkendőt, szövetnadrágot vagy szafaridzsekit hordott, de volt valami a ruházatukban, ami üzent valamit. Ha én visszagondolok az egyetemi éveimre, akkor csupa szürke csinovnyikra emlékszem. De ennek az az oka, hogy nem volt szabad másnak lenni. Ellenben, ha ma besétálok egy egyetemre, pont ugyanazt látom, mint 20 éve.

Mi a probléma gyökere?

Az, hogy az emberek nem mernek személyiségek lenni. Kétféle felfogás van: vagy a „legyünk benne az átlagban”, vagy a „legyünk extrémek, hátha attól személyiségek leszünk”.

Mivel lehetne Ön szerint kizökkenteni az embereket a szürkeségből?

Talán ha a média kicsit más irányba terelné a népet. Mondok egy példát: van a világon egy nagyon híres divattervező, úgy hívják, Gianfranco Ferré, a világelsők között van. Idejött Magyarországra, csinált egy divatbemutatót az egyik mostanában nyílt szállodában, és a sajtó egy árva betűt nem írt róla. Ez a sajtó számára ma nem érdekes. Ha Anettka, Győzike vagy Kiszel Tünde jelent volna meg a szállodában, egymást taposta volna a sajtó egy fotóért. Ezzel szemben ha Gianfranco Ferré elmegy New Yorkba, a New York Times az első oldalon hozza a hírt. Egy másik példa: két évvel ezelőtt az Operabálon engem félrelökött egy félkopasz biztonsági őr azzal, hogy menjek arrébb, mert jön Kiszel Tünde. Akkor azt mondtam, hogy soha többet nem jövök el erre az eseményre. Ezt a rendezvényt is sikerült lebaltáznunk. Mert nem attól jó az Operabál, hogy idejön egy amerikai sztár, akit a világon egyébként már alig jegyeznek, és még azt sem tudja, hogy egy estélyen hosszú ruhában illik megjelenni. Nem mintha Paris Hilton jobban meghatna, aki Bécsben játszotta el ugyanezt. Egy bál a közönségtól jó. Kiszel Tünde miatt se engem, se senki mást ne lökjenek arrébb. A mi társadalmunknak az a legnagyobb baja, hogy nincsenek meg az alapjai. Az emberek nem tisztelik egymást. Annak sem adják meg a tiszteletet, akinek ez tiszténél fogva járna, és az emberek egymásnak sem adják meg face-to-face. Ez egyszerűen egy kurvaanyázós ország. Így beszélnek egymással az emberek. De amikor egy politikustól halljuk ugyanezt, akkor mindenki kapkodja a levegőt. Tehát rendkívül komoly társadalmi problémáink vannak, és ez érződik a kultúránkban, mind az öltözködési- és vizuális kultúránkban, a kommunikációnkban.

Ezek szerint nem is néz televíziót?

Ez azért így nem igaz, vannak vetélkedők, például Vágó Istváné, azt szívesen megnézem, illetve Friderikusz Sándor esti műsora is sokszor leköti a figyelmem, de nem magához a műsorvezetőhöz ragaszkodom – sőt, kifejezetten volt egy időszak, amikor nem szerettem – , csak azt, ahogyan ezt most csinálja, kedvelem. Bár legutóbb, amikor a Gönczöl- és a Morvai-jelentést ecsetelték, azon kiakadtam. Ebből is látszik, hogy rengeteg a társadalmi pótcselekvés ahelyett, hogy tényleg valakik rendbetennék az országot. Nevetséges dolgokkal foglalkozunk. Vitázó kiskakasokat nézek a tévében, pedig egy dolgot fel kéne fognunk: ha Magyarország eltűnne a Föld színéről, a világon senki nem venné észre, mert még a tizedesvessző után is messze állunk jóval. Ehhez képest mi másképp látjuk a helyzetünket. Majd az lesz szerintem a magyaroknak egy nagy ébresztő és hidegzuhany, amikor a szlovákok után a románok is úgy elhúznak mellettünk, hogy öröm lesz nézni. Nézze meg, milyen ma a magyar vidék! Fáj a szívem, amikor vidékre megyek. Röjtökmuzsajon például van egy kastélyszálló, ahol 13 évesen voltam egyszer üdülni. Most a kastélyt gyönyörűen rendbe hozták, de a falu ugyanaz maradt: sáros, mocskos, nincs betonút, 30 éve semmit sem változott. Azt gondolom, hogy mi itt kétmillióan, Budapesten eszméletlen jómódunkban – miközben panaszkodunk, hogy szmog van, dugó van, kevés a jó étterem – kiválasztottak vagyunk, és fogalmunk sincs arról, hogy mennyivel jobb életünk van, mint a vidéki magyaroknak, mennyivel több lehetőségünk van bármire.

Ezek mind azok a dolgok, amire a beszélgetésünk elején rákérdeztem: hogy mikor, miből foglalkozzon egy átlag magyar a divattal, amikor kisebb gondja is nagyobb annál, semmint azzal törődjön, hogy mi van rajta.

Jó, akkor korrigálok: azok sem foglalkoznak vele, akik már ezeken a problémákon túl vannak. De nézze meg a 150 leggazdagabb magyart bemutató kiadványt, és tegye mellé az olasz társát. Persze az itteni nagy vagyon Olaszországban polgári jólétet jelent, a magyarok viszont magyar viszonyok között költik el a pénzt. Meg lehet abban a kiadványban nézni, hogy hány ember vette a fáradtságot arra, hogy magát kitalálva leül egy fotóra. Bizony kevés. Nálunk a vizualitásnak, az ápoltságnak, az odafigyelésnek nincsen kultúrája. Ezek pedig pont azért nem figyelnek oda, mert úgy vannak vele, hogy mindent elértek.

Az előbb említette, hogy a tisztelet hiánya súlyos társadalmi problémák megoldását gátolja. Mire gondolt pontosan?

Nézze meg azok szóhasználatát, kifejezéseit, akik tüntetnek és felvonulnak a városban: akasszuk, belezzük, koncoljuk… Ennek pedig nem csak a politikusok adnak táptalajt, hanem a társadalmi elégedetlenség. 17 éve volt rendszerváltozás, ez szabadságjogokat hozott és sok kötelezettséget. Az emberek többségének viszont csak nehézséggel járt az átmenet, mert ugyan lehet utazni, de miből? Mit látnak az emberek? Hogy az urak maradtak az urak, de más színű a pártkönyvük és nem elvtársnak szólítják egymást. Ez mindenkiben rosszul csapódik le. Azt gondolom, hogy ezt az országot a 17 év politikai elitje tette tönkre: jobb, bal, közép, mind. A politikusok oly mértékben szakadtak el az emberek problémáitól, hogy az már bűn. Én a magyar politikai elitet becsomagolnám és elküldeném nyugdíjba, aztán felvennék az ország élére tíz londoni topmenedzsert top fizetéssel, az országot átalakítanám részvénytársasággá, és a magyar állampolgárok lennének a részvényesek, akik megszabhatják, hogy mennyi hasznot hozzon nekik a társaság.

Egyet sem tartana meg a jelenlegi politikusok közül?

Ha a magyar politikusok többségét betennénk egy középszintű magyar vállalat menedzserének, egy éven belül kirúgnák őket. Alkalmatlanok, legtöbbjét még portásnak sem venném fel. Orbán Viktort és Gyurcsány Ferencet sem venném bele ebbe a menedzser-buliba. Ők már annyira kifeszítették a húrt, hogy körülöttük társadalmi megegyezés soha nem lesz. De maguknak keverték a kását, saját magukat lehetetlenítették el hosszútávon, a rövidtávú céljaik elérése érdekében tett lépésekkel. Az hozhatna társadalmi békét, ha mindkettőjük eltűnne a politikából.

Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Sztárhírek témában
Ön követi a Való Világ hatodik szériáját?
Ezzel kelek és fekszem!
Bele szoktam pillantani, ha időm engedi
Rá-ránézek, de nem foglalkoztat különösebben
Nem nézem
Nem nézem és ellenzem is, népbutításnak tartom!
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását