Kultúra
Véget ér egy korszak: feloszlik a „Barbie Girl” zenekara, az Aqua
A dán Aqua zenekar csaknem három évtized után bejelentette feloszlását. A formáció az 1997-ben megjelent világsikerű „Barbie Girl” című dallal vált ismertté, amely a kilencvenes évek egyik legnagyobb eurodance slágere lett.
A zenekar tagjai – Lene Nystrøm, René Dif, Søren Rasted és Claus Norreen – közös közleményben tudatták a hírt az Instagramon. Bejegyzésükben úgy fogalmaztak: az elmúlt 30 évben számos felejthetetlen élményt éltek át, és hálásak a rajongók támogatásáért. Szerintük elérkezett az idő, hogy méltósággal búcsúzzanak, miközben megőrzik közös munkájuk örökségét.
A zenekar hangsúlyozta, hogy döntésük mögött az áll: hosszú távon szeretnék megóvni mindazt, amit együtt felépítettek, és úgy érzik, most jött el a megfelelő pillanat a lezárásra.
A „Barbie Girl” megjelenése után az Mattel jogi lépéseket is tett a zenekar ellen, mivel a dalt kifogásolták a Barbie márka ábrázolása miatt. A 2000-ben indított perben végül a bíróság a zenekarnak adott igazat, kimondva, hogy a dal paródiának minősül. Később a Mattel maga is felhasználta a számot különböző promóciókban, többek között a 2023-as „Barbie” filmhez kapcsolódó feldolgozásokban is.
Forrás: refresher.hu