Belföld
Lannert Judit miniszter a diákok véleményét is kikéri az oktatás jövőjéről
A budapesti Szalay utcában lesz az újonnan felálló Oktatási és Gyermekügyi Minisztérium, ahol - az egykori Oktatási Hivatalban - Lannert Judit szakminiszter egykor tudományos főigazgatóhelyettesként már dolgozott. Tegnap újra eljött ide, és miután a pedagógusok képviselőivel egyeztett, a napokban a diákokkal is egyeztet majd az oktatás átalakításáról.
Hosszú idő után újra belépett az újonnan felálló Oktatási és Gyermekügyi Minisztérium Szalay utcai épületébe Lannert Judit. Mint elárulta, évekkel ezelőtt kutatóként már járt itt és tudományos főigazgatóhelyettesként dolgozott az épületben – a bejárás során az ott dolgozók egy csoportjával már beszélt arról, milyen minisztériumot szeretnének felépíteni.
„Mától egy új, 21. századi tanuló társadalom kialakításán dolgozunk, aminek első lépése, hogy ezt az új szemléletet már a most létrejövő minisztériumi szervezetünkben is megvalósítsuk. Abban hiszek, hogy a jó, közös munka alapja a nyitottság, a párbeszéd, a kreativitás és a kritikai gondolkodás”
– tette közzé Lannert Judit.
Nem sokkal korábban Lannert Judit a Pedagógusok Szakszervezetének Kongresszusán is részt vett. „A következő időszakban a személyes, partneri és szakmai együttműködésre szeretném helyezni a hangsúlyt, mert csak közösen tudjuk a magyar oktatást átvezetni a 21. századba.” – közölte, hozzátéve, a párbeszédet folytatják, ezen a héten várhatóan a diákok képviselőivel fog beszélgetni.
Kiemelt kép: Lannet Judit Facebook-oldala