Életmód
Üzenetek helyett monológok – így alakult át a kommunikáció
A hangüzenetek a járvány idején robbantak be a mindennapi kommunikációba, és azóta is velünk maradtak. Ami kezdetben kényszermegoldásnak tűnt a lezárások és a személyes találkozások hiányában, mára sokak számára alapvető kapcsolattartási formává vált. A kérdés csak az: miközben egyre gyakrabban „beszélünk rá” egymásra, nem felejtettünk-e el valóban beszélgetni? - az Independent cikke.
2020-ban, a maszkok, félelmek és karanténok évében sorra jelentek meg az új online csatornák. A Zoom robbanásszerűen terjedt, a Houseparty és hasonló alkalmazások a kötetlenebb együttlét illúzióját kínálták. Ebben a közegben érkezett meg sokak életébe a WhatsApp-hangüzenet is. Egy egyszerű üzenet – „könnyebb lenne, ha csak küldenék egy vn-t” (voice note – a szerk.)– sokak számára teljesen új, idegen kommunikációs formát jelentett.
A kezdeti reakció gyakran bizalmatlan volt. A hangüzenet lustának tűnt: a feladó beszél, a címzett pedig kénytelen végighallgatni a gondolatmenetet, kiszűrve belőle a lényeget. Az első saját felvételek pedig sokszor kínosra sikerültek – újravett mondatok, bizonytalan hangsúlyok, a saját hang zavarba ejtő visszahallgatása. Felmerült a kérdés: miben jobb ez, mint egy egyszerű telefonhívás?
Néhány év alatt azonban gyökeresen megváltozott a hozzáállás. A WhatsApp-hangüzenet ma már természetes, gyors és személyes eszköz lett. Rövid, félperces üzenetek szólnak arról, hogy valaki mindjárt megérkezik, máskor hosszú, akár tizenöt perces monológokban bontakoznak ki életdrámák – mintha baráti podcastokat hallgatnánk. Séta, utazás vagy bevásárlás közben sokan már nem zenét hallgatnak, hanem hangüzeneteket küldenek és fogadnak.
Mindez azonban felvet egy fontos dilemmát. A hangüzenetek kétségtelenül személyesebbek az írott szövegnél, mégis egyre inkább egyoldalú kommunikációvá válnak. A valódi párbeszéd helyét gyakran monológok veszik át. A WhatsApp és a hasonló platformok így nemcsak új eszközt adtak a kezünkbe, hanem át is formálták azt, ahogyan egymásra figyelünk – és ahogyan beszélgetünk.