Továbbra is sokan égetik az avart a kertjeikben, a HungaroMet Nonprofit Zrt. mérései azonban komoly veszélyekre figyelmeztetnek: a levelek magas víztartalma és tömörödöttsége miatt ugyanis az égés soha nem tökéletes, és így a levegőbe rengeteg egészségre káros vegyület kerül.
A HungaroMet levegőtisztasági szakemberei 2025. szeptember 30-án kísérlet során vizsgálták, mekkora részecskeszennyezést okoz az avarégetés: egy zsáknyi, körülbelül 100 liter avart gyújtottak meg, és egy órán keresztül figyelték a levegőminőség változását, mérték a levegő részecskeszennyezettségét (PM10 és PM2,5 frakciókat) is.
A kísérlet eredménye döbbenetes volt: amikor a füst elérte a - húsz méterre lévő - mérőberendezéseket, a részecskék száma és koncentrációja több mint tízszeresére nőtt az alapszennyezettséghez képest. A füstben végig magas volt a kisebb részecskék, a PM2,5 frakció aránya, amelyek az emberi egészségre károsabbak, hiszen mélyebben bejutnak a légzőrendszerbe, esetenként akár a véráramba is.
Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) szerint a legnagyobb környezeti veszélyt a levegőben található fő légszennyezőanyagok közül a PM2,5 jelenti az emberi egészség számára: növeli a szív- és érrendszeri, valamint a légzőszervi betegségek miatti halálozást. A részecskék összetevői között szerepel elemi szén (EC); különböző szerves vegyületek keverékéből, köztük rákkeltő és irritáló anyagokból álló szerves szén (OC); valamint nyomelemek, köztük nehézfémek és más mérgező elemek (pl. ólom, kadmium, arzén).
A HungaroMet kiemeli: a legfrissebb, 2023-ra vonatkozó jelentés szerint országos viszonylatban az avarégetésből származó éves részecskekibocsátás mindössze 2% körüli, és ugyan a trendje csökkenő, helyi szinten és aktuálisan mégis jelentős egészségi kockázati tényező.
Szabad egyáltalán égetni?
Budapesten 2012 óta tilos kerti avart, kerti hulladékot égetni. A környezetvédelmi törvény jelenleg ugyan lehetőséget ad a települési önkormányzatoknak arra, hogy helyi rendelet, s részletszabályok megalkotásával illetékességi területükön belül megengedjék az avar égetését, ám ha a lakóhelyén mégsem szavad, az illető akár 300 000 Ft-os bírságot is kaphat. Nem árt tehát tájékozódni a helyi szabályokról.
Az avar a talaj tápláléka
Mit tehetünk az avarral égetés helyett? A járdák, utak tisztaságáról való gondoskodás egyértelmű, ugyanakkor sokszor elég lehet a fák alá behúzni a lehullott leveleket. A talajnak ugyanis tápanyagot jelentenek.
Érdemes letakarni vele a virág-, konyhakerti vagy egyéb ágyásokat. A mulcsolás célja alapvetően a talajnedvesség megőrzése, a talajtömörödés és talajkopás megakadályozása, a gyomosodási nyomás csökkentése, a talajfelszín szélsőséges napi hőingásának kiegyenlítése, a tápanyag kimosódás mérséklése, de lebomlásával hozzájárul a televény talajréteg megújításához. Felhalmozhatjuk az avart, nyesedéket a kert egy eldugottabb részén, s komposztálhatunk is vele.


