2024. április 24. - György

Lassan megalakulhat a szerb kormány

Aleksandar Vucic szerb köztársasági elnök bejelentette: hétfőn kezdi meg a tárgyalásokat a parlamentbe bejutott pártokkal az új kormány megalakításáról, majd ezek végeztével felkéri a legesélyesebb párt kormányfőjelöltjét a kabinet megalakítására.
2024. február 21. szerda 11:47 - HírExtra

Vucic a szerb közszolgálati televízió (RTS) kedd esti műsorában beszélt arról, hogy megkezdi az egyeztetéseket mindazokkal, akik "szeretnének vele beszélni, és tisztelik Szerbia alkotmányát, illetve törvényeit".
    
A szerb parlament február hatodikán alakult meg. Az új összetételű törvényhozásban a 250 helyből 129 jutott a legnagyobb pártnak, a Szerb Haladó Pártnak (SNS). Ez kilenccel több, mint az előző ciklusban volt, és általa a párt megszerezte az abszolút többséget.
    
A december 17-i előrehozott parlamenti választáson a második helyen a baloldali összefogás Szerbia az Erőszak Ellen nevű listája végzett, amelynek így 65 képviselője került be a parlamentbe. A harmadik az eddigi kisebb kormánykoalíciós partner, a Szerbiai Szocialista Párt (SPS) lett 18 mandátummal.
    
A parlamentbe bekerült még a Remény nevű jobboldali koalíció (13 mandátum), valamint a civilekből álló, Mi - A nép egy hangja nevű lista (13 mandátum).
    
A szerb pártok mellett öt nemzeti kisebbségi párt is bekerült a törvényhozásba: a bosnyák kisebbség két pártjának kettő-kettő, az orosz, valamint az albán kisebbségnek pedig egy-egy képviselője. A Vajdasági Magyar Szövetségnek (VMSZ) hat politikusa ülhet be a parlamenti patkóba. A legnagyobb délvidéki magyar párt az előző választáson öt mandátumot szerzett.
    
A szerb alkotmány értelmében a kormánynak a parlament megalakulását követően legfeljebb 90 napon belül meg kell alakulnia. Aleksandar Vucic korábban arról beszélt, hogy legkésőbb március végéig megalakul az új kormány.
    
Pásztor Bálint, a Vajdasági Magyar Szövetség megbízott elnöke a Szabadkai Magyar Rádióban kedden jelentette be, hogy elkészült a VMSZ és az SNS koalíciós szerződésének tervezete. Mint mondta, a dokumentum minden olyan fontos beruházást és fejlesztést tartalmaz, amely a vajdasági magyarság számára fontos lehet. "Ez a koalíciós szerződés az élet minden területére vonatkozóan tartalmazza a prioritásainkat a migránsválság kezelésétől kezdve az infrastruktúrán át a mezőgazdaságig, a kultúráig, az oktatásig, az identitásmegőrzés szempontjából fontos kérdésekig, de a szociális ügyeket, az egészségügyet, a környezetvédelmet is érinti" - hangsúlyozta. Rámutatott, hogy az új koalíciós szerződésbe mindig bekerülnek azok az elemek, amelyek az előző időszak alatt nem valósultak meg.
    
A VMSZ-nek eddig hét államtitkára volt a szerb kormányban, és a párt a jövőben is államtitkári szinten kíván részt venni a kormányzati munkában.

Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Külföld témában
Mit várhatunk Joe Biden elnökségétől?
Visszatér a józan ész a Fehér Házba
Újra jön a neoliberalizmus
Semmi nem változik
Biden megbuktatja az európai féldemokráciákat
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását