2024. február 26. - Edina

Szereplőket keres az Oscar-díjas magyar rendező

Nyáron kezdődik az Oscar-díjas Saul fiát és a Napszállta című filmet is jegyző Nemes Jeles László új filmjének forgatása. A francia-német-brit koprodukcióban készülő, Árva című alkotáshoz jelenleg zajlik a szereplőválogatás.
2024. február 1. csütörtök 07:17 - HírExtra

Az MTI-hez eljuttatott szerdai közlemény szerint a produkció egy 10-13 éves fiút keres a főszerepre, valamint egy 10-13 éves lányt az egyik kiemelt szerepre. Budapesten már folyik a szereplőválogatás, amelyet hamarosan kiterjesztenek vidékre, valamint Erdélyre és Kárpátaljára is.
   
 A közlemény idézi Nemes Jeles Lászlót, aki kiemelte: új filmjében örömmel dolgozna együtt olyan ösztönös, fiatal tehetséggel, akinek ez a szerep szinte a vérében van, és nem akadály az sem, ha eddig még nem volt kamera előtt.
    
"Arra bátorítanék mindenkit, aki érez magában kedvet, erőt, indíttatást, hogy egy pillanatig se várjon, jelentkezzen a válogatásra, akkor is, ha eddig inkább zárkózott volt! Bízom benne, hogy mihamarabb megtaláljuk a főszereplőt, akire úgy fogok tekinteni, mint egy alkotótársra" - tette hozzá a rendező.
      
Az Árva története 1957 tavaszán játszódik Budapesten, ahol az emberek alig tértek magukhoz az 1956-os harcok óta. Andor, a 12 éves kisfiú, akit anyja egyedül nevel, azzal a reménnyel nőtt fel, hogy a háborúban eltűnt édesapja egyszer majd visszatér. Egy nap megjelenik egy férfi, aki azt állítja, hogy ő Andor apja, de a fiú nem hajlandó apjának tekinteni az idegent, aki beköltözik hozzájuk. Miközben az anya és fia közötti szakadék egyre mélyül, a fiú elhatározza, hogy bármi áron, de megmenti családját a férfitől.
    
"A családom története miatt különösen fontos nekem ez a film. Évek óta foglalkoztat a második világháború utáni világ, az emberi sorsok titka és útvesztője a huszadik század elnyomó rendszereiben. Egy gyerek szemszögéből különösen érdekes az emberek lelkébe is beszüremkedő diktatúra - főleg, ha a gyerek családi története egy görög tragédiára emlékeztet" - magyarázta a közleményben Nemes Jeles László.
    
Az Árva forgatókönyvét Nemes Jeles László és Clara Royer írta, producere Kemény Ildikó és Szále Ferenc, operatőre Erdély Mátyás, jelmeztervezője Flesch Andrea, hangmestere Zányi Tamás, vágója Politzer Péter, casting directora Zabezsinszkij Éva. A film a Nemzeti Filmintézet támogatásával, a Pioneer Pictures gyártásában valósul meg - áll a közleményben.

Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Kultúra témában
Szeret színdarabokat látogatni?
Rajongok a színházért!
Amennyiben időm és pénztárcám engedi, igazán örömmel teszem!
Évente egyszer-egyszer megesik
Évek óta nem voltam színházban, de szeretnék eljutni
Évek óta nem voltam színházban és nem is érdekel a dolog
Soha nem voltam színházban és nem is érdekel a dolog
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását