2023. november 29. - Taksony

Az árrobbanás miatt kétszer annyi vezető váltana, mint tavaly

A vezetők idén átlagosan 7-8% közötti béremelést kaptak, ami elmarad az infláció alakulásától és a többi munkavállalónak adott béremeléstől a Wyser Managers’ Salary & Market Guide 2023 kutatása szerint. A közép- és felső vezetők kiválasztására specializálódott cég szerint óriási a nyomás a vezetőkön a recessziós gazdasági helyzet kezelése miatt, miközben visszaesik a reálbérük, így végső soron nem meglepő, hogy egyre nyitottabbak a váltásra.
2023. szeptember 26. kedd 15:21 - HírExtra

Ma már bruttó 2 és 4 millió forint között alakul a vezérigazgatók havi fizetése, attól függően, hogy mekkora céget vezetnek – derült ki a Wyser Managers’ Salary & Market Guide 2023 kiadványából. Ehhez jön még a bónusz, ami az éves fizetés 24-72%-a között alakul. A kutatásban elérhető bérsávok szerint minél nagyobb cég irányításáért felelős egy vezető, annál nagyobb bért kínálnak számára. A vezérhelyettesek 2-2,3 millió forint közötti fizetést kapnak, 24-40% közötti éves bónusszal. A vizsgált adatokból kiderült, hogy a magas infláció ellenére az összes munkavállaló között a legkisebb béremelés közép- és felsővezetői szinten volt.

„Az idei évben óriási nyomás alá kerültek a vezetők. A nehéz piaci, gazdasági környezet, a vállalatok emelkedő költsége, illetve a munkavállalókért folytatott harc is nyomja a vállukat, miközben visszaesik a keresetüknek a reálértéke. Idén vezetői szinten átlagosan 7-8%-os béremelésről beszélhetünk, ami messze elmaradt az áremelkedési ütemtől” – mondta Rónai Dániel, a Wyser magyarországi vezetője. Ennek hatására több mint duplájára nőtt a váltásra nyitott vezetők aránya. A HR, a sales, illetve az építőipari és ingatlanszektorban meghaladja a 25%-ot azok aránya, akik az elmúlt egy évben váltottak vagy hamarosan váltani szeretnének. Az életszínvonaluk visszaállítására sokan egyetlen megoldást látnak, a munkahelyváltást.

A pénzügyi igazgatóknak bruttó 2-2,7 millió forint közötti bért kínálnak, attól függően, hogy milyen nagy az adott vállalat, de ma már a kontrolling igazgatók fizetése is eléri a 2 millió forintot. Az IT-igazgatók bére 2,2 millió forint környékén alakul, míg a technológiai igazgatóké (CTO) megközelíti a havi 3 millió forintot. A Wyser kutatása szerint az IT-szektorban az elmúlt időszakban megtorpant az a nagy bérrobbanás, amit hosszú éveken keresztül folyamatosan láthattunk.

A HR-részlegek vezetőit a friss adatok szerint 2-2,2 millió forinttal csábítják. Korábban a HR-vezetők bére inkább a lemaradók között volt, ám ez már a múlté. Az egyre jellemzőbb toborzási problémák, a munkaerőhiány, a Covid-válság, a home office és az irodai munkavégzés kihívásai, illetve az inflációs krízis közepette jóval felértékelődött a szerepük a legtöbb szervezetben.  

Annak ellenére, hogy a vezetők nyitottabbak a váltásra, mindez nem jelenti azt, hogy könnyebbé vált betölteni a megüresedő pozíciókat. „Most, hogy számos vezető váltana munkahelyet, sokan azt gondolják, hogy hirdetések útján könnyen be lehet tölteni a nyitott pozíciókat. Nem biztos azonban, hogy a hirdetésekkel a legjobb vezetőket tudjuk megszólítani. Ők ugyanis még ma is inkább passzív álláskeresők. A sok bejelentkezőből tehát könnyen rosszul választhatunk, ám a hiányosságok hosszú idő után kerülnek a felszínre” – mondta Rónai Dániel. A vezetők a recessziós gazdasági helyzet ellenére nem kapaszkodnak a székükbe – ahogy az ilyenkor lenni szokott –, hanem az életszínvonaluk megtartása érdekében új kihívásokat keresnek.

Forrás: Grafton
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását